Szórakozás

Ónodi Eszter: Magamon is érzem, hogy az idősebb színésznők kevesebb lehetőséget kapnak

RTL+
RTL+
Úgy véli, ez a hollywoodi Oscar-jelöléseken is meglátszik.

Ónodi Eszter nemrég az rtl.hu-nak adott interjút: a beszélgetésben szó esett a környezettudatosságról, az anyaságról és a karrierjéről is. Mint mondta, most kezdett el a színházban dolgozni, ami pedig a filmszínészetet illeti, úgy véli, az idősebb színésznők előtt globálisan kevesebb lehetőség áll, mint a fiatalabb társaik előtt.

Azt a jelenséget magamon is érzem, hogy az idősebb színésznők kevesebb lehetőséget kapnak – ami látszik a hollywoodi Oscar-jelöléseken is, hiszen most fordult elő először, hogy a jelöltek között több 40 pluszos színésznő is volt

– magyarázta.

A színésznő hozzátette, az elmúlt évek magyar filmjeiből nem is nagyon tudna olyat felidézni, ami kifejezetten erre a korosztályra íródott volna. Mint mondta, Magyarországon főként történelmi ihletésű filmek forognak, amik kevés ilyen kategóriájú főszerepet hoznak.

Én lennék a legboldogabb, ha a rendezőket megihletné ez a korosztály. Hollywoodban van ellenpélda: Reese Witherspoon átállt a kamera másik oldalára, producer lett, és kifejezetten ennek a korosztálynak keres filmes szereplehetőségeket – de ez Magyarországon elképzelhetetlen. Annyira pici a szakma, ugyanakkor sok pénzbe kerül. Ez sajnos teljesen máshogy működik

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik