Szórakozás

Singh Viki: Az ugye nem gáz, hogy én szeretem magam?

TV2
TV2
Elmondta, régen utálta az alakját, de ma már sikerült megszeretnie.

Singh Viki legfrissebb Instagram-fotója mellé egy hosszabb önértékelési tanácsadást is nyújtott követőinek, merthogy arról mesélt, mennyire fontosnak tartja a témát. A posztban először leírta, hogy annak ellenére, hogy elfogadja a külsejét úgy, ahogy van, az nem azt jelenti, hogy el is kell feledkeznie magáról az egészséges táplálkozás és mozgás tekintetében. Hozzátette, hogy sokáig nem szerette a saját testét, ám valahogyan sikerült megszeretnie a formáit.

(…) megtanultam szeretni és elfogadni azt a testet amiben élek. Régen gyűlöltem, de most már imádom hogy széles a csípőm, és igen imádom a körte alakomat is. Ez probléma?! És nem viccelek, ezt teljesen komolyan kérdem. És nyilván most nem arról beszélek hogy elkényelmesedek és hagyom magam eltunyulni, hiszen ez a nagy »önelfogadás« nem az önmagam elhagyásával jár. Egész egyszerűen arról szól, hogy önmagam legjobb verziójára törekszem testileg és lelkileg egyaránt. Most például karácsony alatt rám is jött egy pár kiló, de kit érdekel?

– írta a bejegyzésben, a végén pedig azt javasolja mindenkinek, hogy álljon a tükör elé, és mantrázza magának a szeretlek szót, amíg el nem hiszi.

Nézz a tükörbe! Mondd azt magadnak hogy: szeretlek! Minden reggel! Minden áldott reggel egészen addig, amíg valóban el nem hiszed.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@singhvikiofficial) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik