„A szüleim mindketten sportolók, jó géneket örököltem, így 30 éves koromig – ha néha egy-egy dologgal nem is voltam teljesen elégedett – nem voltak nagy problémáim a testemmel. 30 felett viszont változtam: hiába étkeztem ugyanúgy, felcsúsztak kilók, amiket nem tudtam ledolgozni. Időbe és munkába telt a magaménak érezni ezt a megváltozott testet” – mondja Molnár Lainey, az egyik legismertebb, jellemzően a nők társadalmi helyzetével foglalkozó online tartalomkészítő, aki szerint a médiában még mindig szélsőséges hozzáállás jellemző, ha a testünk elfogadásáról van szó.
A nagy ráébredésem az volt, hogy mintha a médiában nem lennének ebben a kérdésben árnyalatok: valakinek vagy problémája van a testével vagy szereti. A kettő között azonban van egy csomó lépcsőfok, amik nagy sikerélménnyel járnak. Amikor úgy nézel a testedre, hogy nincs rossz érzésed ezzel kapcsolatban, lehet, hogy épp nem vagy kifejezetten büszke rá, de elfogadod, hogy ez a tested és rendben vagy vele. A két szélsőség között lehet, hogy minden nap mást élünk meg, de erre nem úgy kell gondolni, hogy ha nem, nem szeretjük és imádjuk a testünket, akkor kudarcot vallottunk.
– mondja, hozzátéve: nagyon kritikus, az önelfogadással küzdő fiatal volt, aki ezt sokszor a külvilágra, másokra vetítette.
„Az elmúlt több mint tíz év útja, hogy már nem csak saját magamon belül, de mások számára megfogalmazva is meg tudom élni azokat az üzeneteket, amikről a képeimen is szó beszélek. Ha visszamehetnék az időben, azt mondanám kamaszkori önmagamnak, hogy semmi baj nincs se veled, se a külvilággal. A kettő összefér, a kulcs nem falak áttörése, hanem hogy menj magadban minél mélyebbre, meg fogod érteni és meg fogod szeretni magad. És a világot is meg fogod érteni és meg fogod szeretni.”
Szentesi: A műtét előtt nem voltam ilyen erős
Tegnap, edzés után azt éreztem: most igazán jól vagyok. Végre tudok rendesen sportolni, nem fáj semmim, képes vagyok terhelni a testem. Az én kórelőzményemmel ez hatalmas dolog. Még akkor is, ha külsőségekben nem tűnök túlzottan szálkásnak, de nem is ez a lényeg: hanem, hogy ki tudom hozni magamból a maximumot a körülményeimhez képest.
– mondja Szentesi Éva író, újságíró, a méhnyakrák elleni küzdelem legismertebb magyar aktivistája. Ha van magyar közéleti szereplő, aki hitelesen tud beszélni a testünkkel folytatott küzdelemről, annak elfogadásáról és az egészség értékéről, az ő: hosszú és küzdelmes úton, de legyőzte a rákot, ma pedig a nyilvánosságban küzd ellene felvilágosítással, tabudöntögetésekkel, tiszta beszéddel.
„Legalább négy év eltelt a kezelések és a műtétek után, amikor újrafogalmaztam az életem: életmódot váltottam, sportolni kezdem. Fél év után éreztem azt, hogy formálódom, tudom terhelni magam, ez volt az a pont, amikor azt mondtam: ez a test az enyém, örülök neki, hogy ennyi mindent kibírt és ki tudom hozni belőle a legtöbbet. Ennek már három éve. Azelőtt soha nem voltam ennyire elégedett a külalakommal. Akkor sem, amikor 10 évvel fiatalabb és 10 kilóval könnyebb voltam. A tegnapi edzés utáni jó érzés ennek a nyugodt büszkeségnek egy remek pillanata volt.”
A barátnőmtől tudtam meg, hogy jó testem van
Sokkal lazább vagyok, ha meg kell mutatnom hús-vér valójában magamat, már nem zavarnak a striáim, a görbe lábaim, az öltözködésben pedig még nagyobb szerepet kapott a kényelem
– mondja Hajdú Zsófia arra a kérdésre válaszolva, hogy a pozitív testkép hogyan nyilvánul meg a mindennapi gyakorlatban. A Szeretest Projekt mögött négy testtudatos nő áll, Hajdú Zsófia mellett Czukor-Szabó Anett, Gőbel-Szabó Szandra és Visnyei Barbara mutatja meg, hogy a nőknek joguk és okuk van szeretni a testüket striákkal, domborulatokkal, szabálytalan vonalakkal együtt. Ők négyen mára egy egész közösséget hoztak létre, naponta megerősítve egymást és követőiket az önelfogadás – valljuk be – rögös útján.
„Az egyik legjobb élményem, hogy már nem akadok ruhaméreteken, hiszen semmit nem jelentenek: négyféle méretet is tudok hordani, egyáltalán nem mérvadó. Vagy itt van a sloggi-kampány, ahol fehérneműben kellett önfeledten mozognunk, régebben biztosan rengeteg dolgot gondoltam volna bele ebbe a helyzetbe, de ma már tudom, hogy mennyit lehet ezzel adni másoknak. Hiszen van mögötte egy misszió, így sokkal magabiztosabbak vagyunk mi is kevesebb ruhában” – magyarázza Czukor-Szabó Anett, hozzátéve: felszabadító erejű tapasztalat volt, mikor az egyik legjobb barátnője azt mondta, hogy neki eszébe sem jutott, hogy Anett szenvedett a kilókkal, hiszen mindig is őt látta a legjobb testű barátnőjének.
Meg, amikor a férjem megdicsérte a szülés utáni testem és azt mondta, hogy milyen szerencsés vagyok. Ezek a visszacsatolások szinte megráztak és csak pislogtam, mert sok dolgot tudtam volna magamról elmondani, csak ezeket nem.
