Szórakozás

Köböl Anita a Kaleta-ügy borzalmairól írt, de még ő se tudja, hogy majd posztol-e képet a gyerekéről

Kaleta Gábor ügyéről összegezte gondolatait.

Az egykori TV2-s műsorvezető, Köböl Anita is megfogalmazta gondolatait Kaleta Gábor ügyéről az Instagramon. Mindezt egy nagyon hosszú posztban írta le. Úgy fogalmazott, a pedofília bűn, ez nem függ politikától, rassztól, semmitől. Beszélni pedig kell róla, állította a jelenleg terhes műsorvezető, aki azt is hozzátette, reméli, a bűntett elkövetői mindig megkapják méltó büntetésüket.

És ezután történt egy érdekes dolog. Egyik követője megkérdezte Köbölt, a gyermekek megvédésébe tartozik-e majd, hogy ő sem fogja megmutatni babáját a közösségi oldalon, ha megszületik? Jött a válasz:

Folyamatosan mérlegelek magamban, hogy jól tudjak dönteni. Korábban egy sztoriban felmerült a kérdés, akkor is és most is azt tudtam mondani első körben, hogy nem szeretném mutogatni mindenáron, és olyat tenni, ami később kellemetlenül érintheti. Azonban igaz az, hogy a szülő büszke gyermekére, szeretné megosztani boldogságát másokkal, esetleg közös gondolkodásra, beszédre késztethet egy-egy téma egy közösséget, vagy egyszerűen csak annyira csodás, hogy szeretnénk örömünket másokkal is megosztani. Azonban nem gondolom, hogy egy gyermek fotója feltétlenül egyenes következménye a pedofíliának. A pedofília egy hajlam, betegség, szexuális vonzalom.

Szerinte így se az utcára, se a játszótérre nem lehetne kimenni, mert ezek az emberek ott is jelen lehetnek. Ahogy Köböl érvel, „pornográfia is létezik, de ha bármelyik csinos és szép nő/férfi megoszt magáról egy képet, az attól még nem válik azzá”.

Sokkal inkább annak lehetőségében látom a megoldást, hogy felszámolják az ilyen bűnszervezetek létezését, ellehetetlenítik a tartalmak megjelenését (egyáltalán azok létrejöttét!), szigorúan büntetik az elkövetőket. Nem a közösségi média negatív velejárója a pedofília, sajnálatos módon annál sokkal régebbre nyúlik vissza a probléma, amikor még nem volt Insta, FB, vagy akár internet

– zárta az eszmefuttatást.

Kiemelt kép: YouTube.com/S. Toth Marta – #JóLétMentor, Coach, NLP Trainer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik