Szórakozás

Krausz Gábor majdnem elájult a méhlepény látványától a szülőszobában

Az tartotta benne a lelket, hogy borjúmájnak képzelte a szervet.

Tóth Gabi az új blogbejegyzésében részletesen kivesézi a szülését, többek között azt is megtudjuk, hogyan viszonyult az élményhez Krausz Gábor. Mint kiderült, nem túl jól, mert az énekesnő alapból abból sem volt biztos, hogy a férje bírni fogja a szülőszobát, mivel, ahogy írta, egy csepp vértől is képes elájulni.

Szinte végig nem volt biztos, hogy a férjem bent lesz-e velem a műtét során. Bár tudtam, hogy nekem sokat jelentene a jelenléte, az erő, amit sugároz magából, erőltetni nem akartam. Ő nyugtatott, hogy bírni fogja, de valahogy nem éreztem, hogy biztos magában. Azzal tisztában voltam, hogy nem bírja a vért, és képes rosszul lenni attól, ha elvágja az ujját, de ő biztosított róla, hogy ez más.

— írja Tóth Gabi, majd azt is elmondja, hogy csak úgy bírta ki a műtétet, hogy a méhlepényt meglátva azzal nyugtatta magát, hogy az a csak borjúmáj, amivel séfként rendszeresen találkozik.

Persze egy ponton a Krauszt is beengedték, de bevallom, nem sokra emlékszem abból, hogy bent volt. Végül is elég rövid ideig volt velem, hiszen az előkészületre még nem jöhetett, viszont amikor kiemelték Hannit, ő is kiment vele. Még miközben szaladt kifelé, visszanézett rám és ekkor megpillantotta a méhlepényt, amit saját bevallása szerint nem kellett volna. Utólag azt mondta, csak azért nem ájult el, mert gyorsan azt mondta magának, hogy ez olyan, mint egy borjúmáj… igen, kedves olvasó, jól olvastad! A férjem a borjúmájra asszociált a méhlepény láttán, és ezzel előzte meg, hogy el ne ájuljon… Most erre mit mondjak? Ezt dobta a gép…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés, Máj 11., 2020, időpont: 8:15 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@tothgabi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik