Szórakozás

„Varázsoljunk” a karácsonnyal

Angyalkával a szeretet születik meg a lelkünkben, de milyen legyen a többi karácsonyfadísz, ha a gazdagságot, vagy a szerelmet hívnánk velük?

A karácsonyi fenyő zöld színével az új élet reményét jelképezi. Minden dísznek is megvan azonban a maga jelentése, és anélkül, hogy tudnánk róla, elkezdenek működni az életünkben. A nagykarácsonyi Mikulásfalva mini szimbólum-szótára segíthet bennünket abban, hogy az idén a karácsonyfa díszítésével tetszés szerint erősíthessük akár családi boldogságunkat, akár gazdagságunkat, és talán még szerelmünket is.

A táci Gelencsér Julianna népijáték készítő segítségével megmutatjuk hogyan „születhet” meg egyszerűen, és gyorsan karácsonyfánkra az angyal. Az ő angyalkájának különlegessége, hogy kellemes, fűszeres illatú. Az apró angyalkák abban segíthetnek bennünket, hogy lelkünkben megszülessen karácsonyra a szeretet.

A mikulásfalvi szótár szerint ugyanis piros, fehér és lila ruhában, négy vasárnapon át egymást követve érkeznek meg a Földre Advent angyalai. Az ő hangjukra figyelmeztetnek az apró angyalkák. Akik megpillantották a várakozás hetének angyalait, meghallották az általuk hozott üzenetet, azok felkészültek a belső karácsonyra.

Aki a boldogságot akarja csalogatni, ne száműzze fájáról a szaloncukrot. Boldogságforrásunk a csokoládé, és a belőle formált kis téglácskák a „Boldogság Házának” építőköveit jelképezik.

Aki teljesebb életre törekszik, legalább 9 gömböt akasszon a fára, mert a gömb mandala. A teljességet jelképezi. Földanyánk, és a bennünket körülvevő 9 bolygó mindegyike gömb alakú. A Tejútrendszer spirálján elhelyezkedő égitesteket is jelképezik a fára akasztott díszgömbök. Anyaguk többnyire üveg. Törékeny, illékony, talmi csillogás, mégis ettől lesz a fa díszítése az, ami. A fények megcsillannak az üvegen, visszatükrözve, de eltorzítva a karácsony életfáját. Úgy, ahogy a bolygók erői hatnak életünkre, meghatározva, de nem determinálva azt. A gömbök színeinek megfejtéséhez a Színszimbolikai kulcsszavak adnak segítséget. Olyan színű gömböt válasszunk, amely szín egységben van törekvéseinkkel.

A csúcsdísz a felemelkedett embert jelképezi, Jézust, a megváltót, aki eljutott a csúcsig, sőt azon is túl. Gyakori, hogy a csúcsdísz lángos csillag formájú, mert ez hozta hírül a Napkeleti Bölcseknek a Megváltó megszületését.

Girlandok: Különböző színű girlandok fonják be az életfát, akár a kígyó. Ők emlékeztetnek bennünket az eredendő bűnre. A bibliai teremtés-történet életfáján is kísértőként jelent meg, ő adta az embereknek a Tudást.

Angyalhaj: A fát borító misztikus fátyol, áttetsző, mégis leplez. Az ezoterikus gondolkodás, a titkok szimbóluma. A jászol szalmájának, a kis Jézus derékaljának analógiája. Sokan ezért angyalhaj helyett szalmát hintenek a fára.

Hold és csillagok: Az utóbbi évek divatja, hogy a fára holdat és hatágú csillagot, Dávid csillagot is akasztunk. Bár a zsidó kultúrában nem ünneplik a karácsonyt, mégis fontos ez a hagyományosan zsidó jelkép a fán, árnyalt jelképrendszerére talán külön is érdemes lesz egyszer majd kitérni. A Dávid csillag Dávid pajzsa. Ez az eredetileg nem csak zsidó jelkép két egyenlő szárú háromszög együttese, és a férfi-nő, anyag-lélek, levegő-föld, tűz-víz ellentétpárok harmonikus egységét szimbolizálja. Az ötágú csillag az Istenember csillaga is lehet karácsonyi jelkép.

Az arany és az ezüst: A férfi és a női princípium, a Nap és a Hold, a Rák és az Oroszlán színei, a gazdagságot jelképezik, kívül és belül. Ezért van, hogy a legtöbb karácsonyi jelképünk arany és ezüstszínben pompázik.

Dió és alma: A Tudás fája, az Életfa. Az eredendő bűnre a tudás megszerzésére emlékeztet bennünket a fára kötött alma. A dió is bölcsesség-jelkép. Az emberi agyhoz hasonlatos mintázatú, a picike dió magjában ott rejtőzik a hatalmas fa lehetősége, de ennek a fának emberöltő, vagy még annál is hosszabb idő kell, hogy bőven termőre forduljon. A dió a jövendő nemzedékbe vetett hitet is jelképezi. Az aranyalma és az aranydió a fénylő bölcsességet hozza el hozzánk.

Mézeskalács díszek: Formáik- fenyő, angyal, csengettyű – tükrözik az összes többi jelképünket, de más anyagból. A mézeskalács a föld porából megformált, tűzpróbán átesett embert jelképezi. Az ember, teremtő is. Mágikus bábot készít magának, termékenységet varázsol, szapora kezekkel bábot süt. Ez a mézeskalács.

Apró figurák: Kicsiny játékszerek különböző anyagokból a gyermekkor csodáját, az önfeledt örömet, játékosságot tanítják nekünk. Figyelmeztetnek az ajándékozás, az örömszerzés a másokra való odafigyelés fontosságára, úgy, hogy közben mi is örülhetünk.

Csengettyű: A kis harangocska jelzi, hogy „megérkezett az angyal”. Hangja hozza meg a karácsony hangulatát sok családnál. A pogány kultúrákban démonűző hatást tulajdonítottak a hangjának. A csengettyű hangja rezgésbe hozza a levegőt, ezzel jó energiákat teremt. A megtisztítás rituáléjában játszik szerepet, akárcsak a tűz elemű jelképek, mint a gyertya és a csillagszóró.

Csillagszóró: A fényszikrák a fellángoló és kihunyó életet éppen úgy jelképezik, mint az érzések múlandóságát.

Gyertya: (égősor) A gyertya a három sík, a test, a szellem és a lélek, vagyis a viasz, a kanóc és a láng, a szent háromság üzenete, a fiú megszületése, a fény megérkezése. A gyertya fénye nem nyomhatja el a szellem fényét. Az égősor jelentése ugyanez.

A mikulásfalvi kis szótár szerint még az sem mindegy, hova helyezzük el karácsonyfánkat. Tanácsa szerint, ha szimbólumainkat már kiválogattuk, látogassunk el a feng-shui suliba és válasszuk ki szobánkban azt a területet, ahová a fa jelképei szerint illeszkedik. A gazdagság területére arannyal gazdagon dekorált fát rakjunk, de ha a szerelem területére kerül a fa, ott a szeretet színei domináljanak, legyenek piros páros díszek a fán.

Ha hisz valaki a jelképekben, ha nem, azok bizony hatnak. Saját tapasztalatom szerint azonban nem azonnal. Hogy a karácsonyi időszak mennyire lesz elég az élet nagy kérdéseinek “varázslásához” arról mindenki maga bizonyosodhat meg, ha kipróbálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik