Forma-1

Leclerc alatt leállt az autó, Verstappent elengedte Pérez, Hamilton 14 helyet javított

Clive Mason/Getty Images
Clive Mason/Getty Images

Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, miután Charles Leclerc autója leállt.

Egészen fordulatosra sikerült a barcelonai futam, rögtön az első körben jött egy sorsdöntő koccanás: Kevin Magnussen ráhúzta a kormányt Lewis Hamiltonra, a kettős teljesen hátra csúszott. A dán autója pocsékul működött ezután, de így is végigment vele, Hamilton pedig feladta volna a versenyt, de a csapata meggyőzte, hogy folytassa.

Ezután úgy tűnt, egy-egy előzéssel lerendezik majd a futamot a pilóták, de előbb Carlos Sainz, majd Verstappen is elfékezte magát a négyes kanyarban, ami alaposan felborította az erőviszonyokat. A világbajnoki címvédőnek egyébként is nehéz napja volt, mert a DRS nem működött megfelelően az autójában. Eközben Sergio Pérez nyüstölte George Russellt, míg Leclerc kényelmesen vezette a mezőnyt.

Az igazi dráma viszont a 27. körben jött, amikor egyszerűen lelassult a Ferrari és úgy meghibásodott, hogy Leclerc azzal a lendülettel ki is esett.

Innentől megérezte a vérszagot a két Red Bull mellett Sainz és Russell is, ráadásul nagy taktikai csata zajlott a kiállásokkal is, mert 50 fok körüli betonhőmérséklet mellett három kiállásra kényszerült mindenki. Leclerc eltűnésével felértékelődött, hogy Pérez végül megelőzte Russellt, Verstappen pedig jókor ment új gumikért, így aztán nagyjából 25 körrel a vége előtt már két Red Bullos autó állt az élen, világbajnokot pedig előzékenyen maga elé engedte a mexikói csapattársa.

George Russell szenzációsan védekezett egész versenyen, de az is óriási teljesítmény volt Lewis Hamiltontól, hogy a 19. helyről feljött a negyedik pozícióba. Elszámolta magát a Mercedes egy picit, majdnem elfogyott a hétszeres vb-győztes üzemanyaga, ezért végül Sainz visszaelőzte Hamiltont, de így is nagy napot zárt a csapat.

A Red Bull kettős győzelmet aratott, ami nagyon sokat érhet még a Ferrarival szemben, ráadásul Pérezé lett a leggyorsabb körért járó extra pont is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik