Forma-1

A Force India pilótái nem versenyezhetnek egymással

Már a tavalyi, 2017-es szezonban is akadtak problémák azzal a Force India háza táján, hogy Esteban Ocon és Sergio Pérez, az istálló két pilótája nem jön ki jól egymással. Tavaly be is tiltották, hogy versenyezzenek egymással a pályán, miután többször is veszélyeztették egymás és a csapat versenyét is.

Az év egyik legunalmasabb versenyét nyerte Hamilton Szingapúrban
61 kör alatt kis túlzással semmi nem történt a Szingapúri Nagydíjon. Hamilton előnye már 40 pont Vettellel szemben.

Idén azonban volt engedély arra, hogy lenyomják egymást a pilóták és bár idáig nem volt belőle gond, a dög unalmas Szingapúri Nagydíjon csúnyán kitört Ocon kereke.

Az esetet követően az istálló csapatfőnöke, Otmar Szafnauer újra bevezette a tavalyi szabályt: tilos a két versenyzőnek, kerék a kerék elleni csatát vívnia.

Már több mint egy éve történt ilyen legutóbb, most viszont visszatérünk a régi szabályokhoz. Megengedtük nekik, hogy versenyezzenek egymással az első körben, miközben a múltban ez nem volt szabad, most viszont visszavonjuk ezt az engedélyt. Ha továbbra is ezt teszik, akár az első körökben, más módja is van annak, hogy szétválasszuk őket, de remélhetőleg ezt sose kell megtennünk.

szögezte le Szafnauer.

Érdekesség, hogy a csapatfőnök azt is elmondta, Pérezt tartja hibásnak az ütközésért, ezért leülnek majd beszélni a pilótával. Ez már csak azért is érdekes, mert hivatalosan még nincs bejelentve, hogy a mexikói lenne Lance Stroll csapattársa jövőre, néhány ilyen stiklivel akár ki is pöckölheti magát a csapatból.

Nyitókép:  Lars Baron/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik