A Manchester City 3:1-re vezetett az FA Kupa hetven éve, 1956. május 5-én rendezett döntőjében, amikor Bert Trautmann összeütközött Peter Murphyvel, a Birmingham csatárával. A kapus a földön maradt, hosszasan ápolták, majd vállalta a játékot arra a tizenhét percre, amennyi még hátra volt a meccsből. (Cserélni akkoriban nem lehetett.)
Aztán három nappal később, mivel nyaki és hátfájdalmai szűnni nem akartak, elment az orvoshoz. Kiderült: öt csigolyája megsérült, a második eltört. A röntgen után a doktorok azt mondták neki: „A tudomány mai állása szerint halottnak kellene lennie.”
Trautmann helytállása címlapsztori lett, ám a kapus tagadta, hogy bátran viselkedett volna:
Ha tudom, hogy eltörtem a nyakam – mondta –, egy percig sem védek tovább.

Felépülése több mint fél évig tartott, legközelebb december 15-én, a Wolverhampton elleni bajnoki találkozón lépett pályára, de a Wanderers nem kímélte őt: 3:2-re győzött a manchesteri Maine Roadon.
Ám már az is csoda volt, hogy újra játszott. Többszörösen. Mert nem sokkal a döntő után ötéves kisfiát, Johnt egy autó halálra gázolta Trautmann manchesteri otthona közelében.
E tragédia tükrében még inkább hihetetlen, hogy a német kapus összesen 545 bajnoki és kupameccsen védhetett a Manchester Cityben.
Az is, hogy akár csak egyen.
