Épphogy túl vagyunk a szentestén és a karácsony, az ünnepek ünnepének első napján, rögtön itt van december 26. Sokak számára ez a második, jó ideig vissza nem térő lehetőség, hogy a család másik felével is összeüljön, beszélgessen, mozizzon, szórakozzon – desszertnek meg diós briós, mákos bejgli. Így regenerálódik a magyar.
A britek viszont nem pihennek. Amíg nálunk legközelebb február 24-én látunk NB I-es futballmeccset, és a sportligák nagy része is téli szünetre vonul, addig a Premier League keményen rákapcsol: csak most rántják be igazán a fűrészt, csak most indul a szezon igazi, legfontosabb, legizgalmasabb része.
A karácsonyi angol foci olyan régóta uralja a (brit) családok életét, hogy nehéz elképzelni nélküle a decemberi ünnepeket. Azt nem tudjuk, hol a vége a történetnek, de azt pontosan tudjuk, mikor, hol kezdődött az őrület: az első meccset 1860-ban, a világ két legrégebbi futballcsapata, a Sheffield FC és helyi riválisa, a Hallam FC játszotta.
A többi már történelem.
A kezdetek
Hogy ha Boxing Day-ről beszélünk, akkor azt érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Királyság és az egykori birodalom országaiban nemcsak a labdarúgás létezik, hanem épp oly’ népszerű és közkedvelt a rugby, a lóverseny, a vadászat, de a krikett is.
A focinál maradva 1860 és 1888 között csak a fentebb említett páros, a Sheffield és a Hallam csapott össze december 26-án, ám a fogyasztói szokások változása, no meg az első profi bajnokság, a Football League megalakulása következtében 1888 telén már a későbbi bajnok Preston North End is pályára lépett és 5-0-ra nyert a Derby County ellen
Az angolok azt mondják, igaz, hogy a 19. század végén már rendeztek mérkőzéseket az ünnepek alatt, de komoly népszerűséget egy, a mai napig velünk élő legenda adott az eseménynek:
Amíg az Amerikai Egyesült Államokban hosszú évek óta kiemelt fontossággal bírnak a karácsony esti NBA-meccsek, addig Angliában sportmentes övezetté nyilvánították december 25-ét. De ez nem volt mindig így: az 1950-es évekig ugyanis a Boxing Day előtt egy nappal is rendeztek bajnoki mérkőzéseket. Akkor az emberek televízió híján felvették kesztyűiket, kalapjaikat, szorosan megkötötték sáljaikat, és egyenesen a stadionok, arénák, versenypályák felé vették az irányt – akár két nap alatt kétszer is, a sportolók terhelése már akkor adott volt, nem egyszer játszottak a csapatok 25-én és 26-án is.
Ez egészen az 1957-1958-as szezonig így volt; akkor játszottak utoljára 25-én. Attól fogva az angol futball szerelmeseinek be kellett érniük az akkor már hét évtizedes – mínusz a világháborúk – múlttal rendelkező Boxing Day-jel.
Egy igazi, brusztolós Boxing Day-meccs a Higburyből 1970-ben:
A forduló összeállításánál, a meccsek párosításánál mindig is fontos szempontként kezelték a szurkolók kényelmét. A cél az lenne, hogy a december 26-i mérkőzések családi programok legyenek, ergo könnyen elérhetőnek kell lenniük mindenki számára. Legyen szó az angol, a skót vagy az északír első osztályról, netán a harmadik vonalról, teljesen mindegy, az alapelv mindenhol ugyanaz. A beosztás készítői ezt úgy oldották meg, hogy azok, akik december 26-án idegenben játszanak, azok újév napján, vagy január 2-án otthon fogadják soros ellenfeleiket.
Igazi ünnep – némi fanyalgással
A játékosokon és a szakvezetésen kívül igazából mindenki csak nyerhet a Boxing Day-jel: a szurkolók minőségi programmal, kedvenc csapataikkal és sportjukkal vezethetik le az ünnepeket, aki meg nem akarja már megint a focit (a rugbyt, a lóversenyt) bámulni, hallgatni, az megszabadulhat pár órára a sportszerető rokonoktól, nyugalomban töltheti a szabadnapok utolsó óráit.
Az egykori profi futballista, Marcus Gayle pontosan érti, miért őrülnek meg a fanatikusok december végén, de mint egykori érintett, a sportolók kizsigereléséről is van tapasztalata.
A hagyomány túllépett a józan ész határán. A program nyilván különleges, hiszen karácsonyról beszélünk. Nagyon fontos családi ünnep, és ez is a nehézsége az egész felhajtásnak. A játékosoknak muszáj a munkájukra fókuszálni, miközben otthon várják őket. De nincs mit tenni, a foci az első, még ha ez azt is jelenti, hogy az átlagos futballista lehet az egész időszakot távol tölti a szeretteitől
– fogalmazta meg aggodalmait Gayle.
A Premier League-től viszont balgaság volna engedni a nagy kluboktól érkező folyamatos nyomásnak, lobbinak. Az olasz Serie A kivételével az összes topliga téli szünetre megy, így a világ figyelme az angol bajnokságra irányul. Ez természetesen megmutatkozik a bevételi oldalakon is, így a szakszövetség (FA) nem valószínű, hogy meghallja az aggódó hangokat.
Pedig a szoros beosztás miatt elmúlt években nem egyszer fogytak el az angol csapatok tavaszra. Az (angol) ember a focinál csak egy dolgot szeret jobban, ha a csapata nyer, ám úgy rendkívül nehéz, ha a legjobb játékosok heteket ülnek otthon januárban, februárban, a szezon legfontosabb pillanataiban a kimerültség okozta izomszakadások, -húzódások miatt.
Még a Manchester United menedzsereként a szabadszájú holland sztármenedzser, Louis van Gaal volt az egyik leghangosabb ellenzője a december végi brutális tempónak.
Azt hiszem, hogy az, hogy itt nincsen téli szünet, az egyik legkegyetlenebb dolog ebben a kultúrában. Ez nem tesz jót az angol futballnak, sem a kluboknak, sem a válogatottnak. A nemzeti tizenegy nem nyert évtizedek óta semmit. Ez azért van, mert a játékosok kifulladnak a nagy hajtásban
– fakadt ki van Gaal.
Nehéz igazságot szolgáltatni, nem is a mi dolgunk. Ez örök vita lesz a nézők és a közvetlen érintettek, a brit labdarúgásban dolgozók között. Amíg nincs döntés, nem tudunk mást tenni, csak bekapcsoljuk a tévét, és elmerülünk az év leghangulatosabb (sport)napjában.
