Az elmúlt évek elvesztett döntői után mindig felvetődött a kérdés, nyer-e egyáltalán valamit Lionel Messi, minden idők egyik legnagyobb játékosa az argentin válogatottal. A kis Lionel mindössze 7 éves volt, amikor 1993 júliusában Argentína Gabriel Batistuta duplájával 2-1-re verte Mexikót a Copa América döntőjében. Az azóta eltelt 24 évben egy elvesztett vb-döntő, négy elbukott Copa América- és egy Konföderációs Kupa-finálé jutott az argentinoknak, no meg két olimpiai arany, de a futballban ennek messze nincs olyan komoly presztízse, ráadásul 1992 óta az U23-asok terepe az olimpiai torna, kiegészülve néhány túlkorossal.
Elég megnézni az elmúlt hetek meccseit, a Barcával a bajnokságban 7 találkozón 11, a BL-ben 2 fellépésen 2 gól a statisztikája, miközben a vele felálló argentin válogatott hat meccsel ezelőtt, még tavaly novemberben, Kolumbia ellen volt képes legutóbb akciógólt szerezni.
Azóta egy Chile elleni, Messi-büntetővel kiszenvedett 1-0 mellett három vérszegény döntetlen, valamint egy Bolívia elleni 0-2 csúfítja a mérlegét a kétszeres világbajnoknak, amely az utolsó fordulót úgy kezdi meg, hogy a 6. helyen áll, vagyis jelen állás szerint Messi és honfitársai csak a tévén nézhetnék az oroszországi vébét.
Nem kell különösebben részletezni, hogy milyen a hangulat ezek után abban az országban, ahol Diego Maradona a pápánál is népszerűbb, egy olyan országban, amelynek a válogatottja eddig egyetlenegyszer, 1970-ben maradt le a vébéről.
Szeretik maguk alatt vágni a fát
Ha valaki végignéz a Peru elleni 0-0-t lejátszó argentin kezdőn, amelybe a Manchester Unitedből, a Valenciából, a Manchester Cityből, a Milanból, az Atalantából, a PSG-ből, a Sportingból, a Barcelonából és a Boca Juniorsból érkeztek a játékosok, abban biztosan felmerül a kínzó kérdés: hogy a búbánatba nem volt képes ez a csapat ilyen nevekkel egyetlen nyomorult gólt bekotorni Perunak?
Aztán ha végigböngésszük a kispadot, akkor megint előtörhet belőlünk, hogy vajon mit kellene csinálnia az élete formájában futballozó Paulo Dybalának (7 bajnoki, 10 gól a Juvéban), hogy Jorge Sampaoli szövetségi kapitány úgy döntsön, akcióba dobja egy olyan meccsen, amelyen a vébé a tét?
Az utóbbi húsz évet tekintve, úgy tűnik, az argentin igazi önsorsrontó nemzet, ha a válogatottól van szó, emlékezhetünk például Daniel Passarella diszkriminációjára, amikor a hosszú hajú, fülbevalós és homoszexuális játékosokat nemkívánatos személynek tekintette, aminek az lett a vége, hogy Claudio Caniggia és Fernando Redondo nem került a válogatott közelébe.
Passarella utódja, Marcelo Bielsa a 2002-es vébén úgy döntött, hogy nem küldi együtt pályára Batistutát és Hernan Crespót, Argentína pedig a csoportkör után vert seregként kullogott haza, mindössze két rúgott góllal. Az egyiket Batigol szerezte, a másikat Crespo, utóbbi mindhárom meccsen csereként lépett pályára, és mindig Batistutát áldozta be miatta Bielsa.
Aztán ott volt a minimális szakmai tapasztalata ellenére kapitánnyá avanzsáló Maradona, aki érthetetlen módon jegelte az abban az évben az Interrel mindent megnyerő Esteban Cambiassót és Javier Zanettit, Messiből pedig mindenáron irányítót akart faragni. A konklúzió? Messi túlságosan távol játszott a 2010-es vébén az ellenfelek kapujától, és bár volt egy gólja és négy gólpassza, az argentinok a negyeddöntőben benyeltek egy négyest a németek ellen, és ismét dicstelenül utazhattak haza.
A harmadik kapitányt fogyasztják a selejtezősorozatban
És most itt ez a kaotikus selejtezősorozat, amelyben a megváltónak beharangozott Sampaoli már a harmadik kapitány. A sorozatot még Gerardo „Tata” Martinóval kezdte Argentína, aki tavaly nyáron, a második elvesztett Copa América-döntő után mondott le, ez az időszak nemcsak emiatt volt viharos, hanem azért is, mert úgy tűnt, Messi sem akar többet az albicelestében játszani. Később persze meggondolta magát, és az új kapitány, Edgardo Bauza debütálását éppen ő tette emlékezetessé az Uruguay elleni vb-selejtezőn szerzett győztes góllal.
A folytatás is emlékezetesre sikerült, csak éppen negatív előjellel, a Venezuela elleni 2-2-t legalább olyan nehéz volt megmagyaráznia Bauzának, mint a brazilok ellen 0-3-at, az utolsó csepp pedig a bolíviai vereség jelentette abban a bizonyos pohárban.
A válogatott egyszerűen rosszul játszik, ezt mindenki látja
– mondta akkor a döntést magyarázva Claudio Tapia, az argentin szövetség elnöke.
Pedig a csapat akkor még a pótselejtezőt érő ötödik helyen állt, vajon mit mondana az elnök most? Hiába érkezett ugyanis Sampaoli, aki Chiléből kontinensbajnokot csinált, a helyzet fikarcnyit sem javult. Holott a kopasz edzőt azért hozták eredetileg, hogy azt a fajta stílusos, jól beazonosítható futballt honosítsa meg a csapatnál, amit a chilei válogatottnál és a Sevillánál láttunk csapatától, ehhez képest egyből azzal szembesült, hogy az albiceleste nyomasztó győzelmi kényszerben van.
Márpedig ilyenkor a legritkább esetben dobják be az edzők a „menjetek ki, és játszatok egy jót” ukázt, sokkal inkább a „mindegy, hogy miképp, csak nyerjetek” elv mentén osztják az instrukciókat az öltözőben.
Sampaoli azt szereti, ha játékosai letámadják az ellenfelet, miközben mindenki folyamatosan mozgásban van, ehhez viszont idő kell, hogy be lehessen gyakorolni, hogy az edző által elvárt dolgok automatizmussá váljanak.
Idő viszont nem volt, így aztán Sampaoli abban bízott, az alapanyag egy Messivel megtámogatva elég jó ahhoz, hogy ne legyenek továbbjutási gondjaik.
„Argentínának vannak a legjobb játékosai, csak éppen csapatként nem működnek” – foglalta össze sommásan a lényeget Peru szövetségi kapitánya, Ricardo Gareca – aki 1985-ben vb-részvételt érő gólt szerzett argentin színekben a mostani csapata ellen. Pár sorral feljebb feltettük a kérdést, vajon miért nem rakja be a csapatba Dybalát Sampaoli, erre a választ maga a játékos árulta el, amikor azt nyilatkozta, hogy számára nem könnyű együtt játszani Messivel.
Messivel nem könnyű együtt játszani
Nem véletlenül szokták a Juve sztárját mostanság honfitársához hasonlítani, mindketten ballábasok, egyikük sem az a kosaras termet, viszont a kapu előtt hidegvérű profik, akik könnyedén fűzik át magukat a legjobb védelmeken is. Sampaoli egyébként kipróbálta élesben, hogy muzsikál együtt a Messi, Dybala kettős, de Uruguay (0-0) és Venezuela (1-1) ellen is fals hangokat produkált a zenekar a várt harmónia helyett.
Ennek pedig az lett a vége, hogy úgy tett, ahogy valószínűleg mindannyian tettünk volna, Dybalát beáldozta, és minden bizodalmát Messibe helyezte.
Az argentin válogatottra korábban is jellemző volt a Messi-függőség, de ez még szembetűnőbb a mostani selejtezősorozatban: a nélküle játszott nyolc meccsen csak hét pontot gyűjtöttek, vele viszont kilenc találkozón tizennyolcat.
“Az 1986-os vébén nálunk is hasonló volt a helyzet, tudtuk, hogy a kezünkben van az aduász, aki bármelyik pillanatban megváltoztathatja a meccs menetét. De ha Maradonát kikapcsolták a játékból, akkor azzal is tisztában voltunk, hogy Jorge Burruchaga ki tud húzni minket a csávából” – magyarázta Sergio Batista, aki tagja volt a legutóbbi világbajnoki címet szerző argentin válogatottnak.
A jelenlegi főnök, Sampaoli elfelejtette az olyan kipróbált harcosokat, mint Gonzalo Higuaín vagy Sergio Agüero (mindketten márciusban játszottak legutóbb, amikor még Bauza volt a kapitány), úgyhogy ők biztosan nem tudják megmenteni a csapatot magyar idő szerint szerda hajnalban, amikor Ecuadorban, 2800 méteres magaslaton kell kiharcolni a továbbjutást.
Hogy ez mennyire nem könnyű feladat, azt jelzi, hogy legutóbb 2001-ben sikerült Argentínának Ecuadorban nyernie, azóta két vereség és két döntetlen jött össze.
Ha Argentína nyer, akkor az összes szenvedés ellenére szinte biztosan ott lesz a világbajnokságon. Ha egy pontot szerez, akkor a többi meccs eredményétől függ a sorsa, ha kikap, akkor az ország gyászba borul.
És ha kudarc lesz a vége, akkor Messi onnantól kezdve folyamatosan megkapja majd, igen, tényleg fantasztikus játékos, de nem tudott világbajnokot faragni Argentínából.
