Büszkeséggel teli, olykor kicsit keserédes Détári Lajos és Pietsch Tibor (ő foglalta írásba) könyve, amely Az utolsó magyar világsztár alcímet viseli. Éppen emiatt keserédes, hiszen maga a főszereplő is gyakran a „bezzeg az én időmben” felvetéshez fordul. Sajnos vagy szerencsére: jogosan.
Valóban Détári Lajos ugyanis az a labdarúgó, akivel kapcsolatban egy lapon említhetjük a Milan, a Juventus vagy a Barcelona nevét. Bár szeretnénk, ha nem így lenne, de Döme volt az utolsó focista, akiért ezrek mentek ki a repülőtérre vagy a hotelhez, ahol éppen megszállt. Görögországban, Olaszországban és Németországban is szerették, rajongtak érte.
Bár Détári többször is kihangsúlyozza a könyvben, hogy két válása ellenére boldog és elégedett, mindig ott van egy „de” a sorok között. Merthogy nem teljesedett ki ez a pályafutás: az igazán nagy csapat kimaradt, és mint kiderül, ez nem mindig rajta múlt…
Tulajdonképpen sosem tudta, kié is éppen a játékjoga, de olybá tűnik, hogy az MLSZ sokáig érintett volt a dologban, és a pénzt is mindig lehívta magának Döme eladásai, szerződtetései alkalmával. Akadt olyan szituáció, amikor az MLSZ, a Honvéd, a Bologna, az Olympiakosz és az Ancona képviselői is azt gondolták, Détári játékjogával ők bírnak.
Legnagyobb szívfájdalma éppen ez Dömének: sokan csak a pénzt látták benne játékos-pályafutása alatt, többen jól meg is szedték magukat, és vannak, akik keresztbe tettek neki. Első külföldi csapata sem lehetett a Monaco, „csak” Frankfurtig mehetett.
Dörmögő Döme, így nevezte gyerekkorában egy 20 éves szomszéd lány Détárit, mert állítólag sokat duzzogott. Később a Dörmögő elmaradt, maradt a Döme – innen a becenév.
Détári helyett volt apósa és edzője, Komora Imre beszélt a sajtóbemutatón
Fotó: MTI
„Nem akarok úgy meghalni, hogy én lőttem az utolsó vb-gólunkat” – ez az egyik mottója a könyvnek, az ajánlás pedig így szól: „Azoknak, akik szerették és máig szeretik a magyar focit!”. Nos, az utóbbi félmondattal sok potenciális olvasót vesztett Döme, de a magyar focit ugyebár divat nem szeretni. Ne legyünk azonban restek bevallani: aki szereti a focit, az bizony titokban vagy nem, de a mai napig bújja az NB I. tabelláját és tudósításait. Mi is.
A magyar foci minden nyavalyája és sajátossága jelen van a könyvben. Például rögtön az első történetben, amelyből kiderül, 24 évesen szerződtette volna a Barcelona a főhőst. De nem jött össze a bolt, mert Détári, miután tárgyalt a Barca vezetőivel, nem sokkal később egy tét nélküli meccsen, Debrecenben csak kocogott a pályán. Nem adott bele mindent a Loki ellen, mert „meleg volt”. Csakhogy akkor ott ült a lelátón a Barca megfigyelője, a vételár-ajánlat a felére csökkent, az meg nem tetszett a Honvédnak…
Détári gyakran hasonlítja saját gyerekkorát a mai fiatalok körülményeihez. Szerinte „ma nem a gyerek, hanem a szülő akar focista lenni”. Bezzeg ő még igazolást is hamisíttatott, hiszen 10 évesen játszott a 12 évesek között, és képes volt elsírni magát, amikor a Húsvét-kupa döntőjét elveszítette csapatával. Életében egyébként ekkor sírt először és utoljára, mondja, de ezt a kötet végén megcáfolja.
A Honvédban (az Aszfaltútépítőktől igazolt ide) egy idő után Komora Imre lett az edzője, ő később az apósa is lett, hiszen első szerelmét, Komora Andreát Döme el is vette. Két gyermekük született. Komora Imre, Andrea és a fiatalabbik lány is ott volt a könyv bemutatóján, Döme viszont nem ment el. Később elnézést kért, elmondása szerint bepánikolt.
Komora Imrével sajátos a kapcsolata Détárinak, egy ideig ő volt ügyei intézője, tárgyalt is csapatváltásai alkalmával, de a könyv utolsó részében cáfolja Détári, hogy ő a menedzsere lett volna.
Mellesleg ő volt az, aki a Honvédnál tartotta az elvágyódó focistát, Détári első szezonja után Kecskemétre (!) akart szerződni, mondván ott tisztábbak a viszonyok.
A könyvben többször is szóba kerül az alkohol (például egy vecsési bajnokiról edzőként, a meccs vége előtt nem sokkal távozott, és útja a Kék Rája sörözőbe vezetett), sőt a végén külön fejezetben is szól erről Döme. Két szemelvény a témából:
„Tizenkilenc éves koromig egy sört, ha legurítottam. Ha lementünk a Balatonra, Grósz Janiékkal összedobtuk, amink volt. Ők sört vettek, én fél kiló epret. Később már én is sört vettem. Nem látok kivetnivalót ebben. Ha a színész, az orvos, az ügyvéd vagy a cipész megihat egy sört meló után, a futballista miért ne tehetné meg. Főleg egy meccs után.”
„Mondjuk már ki, a magyar emberek többsége iszik. Az orvos, az ügyvéd, a színész, a kamionos, az edző és a futballista is.” Szerinte sokszor jelentek meg róla hamis információk az ügyben (azért akadt, amikor válogatott társát itatta le a többiekkel úgy, hogy az alkoholmérgezést kapott), és leszögezi, 24 perben 24-szer ő és ügyvédje győzött.
A könyv borítójának részlete
Amikor arról olvasunk, hogy Komora Imre színházba vitte a csapat tagjait, vagy Dalnoki Jenő irodalomról, történelemről beszélt a játékosainak, csak veszünk egy nagy levegőt: más világ volt, más értékrenddel.
Ami a nagycsapatokat illeti: a Barcelonáról már volt szó. A Milannal már aláírta az előszerződést a bolognai időszak után, de Arrigo Sacchi után Fabio Capello lett a milánóiak vezetőedzője, így a váltás elmaradt. Mint ahogyan a Juventus játékosa sem lett Döme, pedig ez volt legfőbb vágya. El is ment a torinóiakkal egy amerikai túrára, két 0-0-s meccsen is a találkozó legjobbjának választották, de mikor visszatértek Olaszországba, Giovanni Trapattoni lett a szakvezető, aki nem számolt vele.
Sokat beszél az autókról. Volt Ladája, Porschéja, Lamborghinije, Ferrari Mondial T cabriója, 1987-ben gólkirályi címéért egy kis Polskit kapott a szövetségtől, jelenleg egy Audija és egy 48 éves Volkswagen Bogara van. Mikor a Bolognához került, azt mondták neki, 2000 köbcentiig választhat autót. Az egyik szalonban meglátott egy Maseratit, ami 1960 köbcenti volt, ez lett a kiválasztott. Mellesleg egy alkalommal 6 óra 40 perc alatt hazaért Budapestre Bolognából – ez volt a rekord.
A könyvet azért szerettük volna mindenképp elolvasni, mert morzsákat szerettünk volna felcsipegetni annak esetleges megértésére, miért ment tönkre a magyar foci. Elsőre árulkodónak tűnhet ez a bekezdés: “tudtuk, hogy kint vagyunk Mexikóban! Elsőként Európából! Sőt, a rendezőt leszámítva elsőként a világból! Még most is a fülembe cseng, ahogy Kardos Józsi azt kiabálja: ‘Megvan a lóvéééé…'”
Hogy már akkor is a pénz volt az elsődleges motiváció? Nem tudjuk, mellesleg nem lenne jogos fintorogni, hiszen a küldetést teljesítették 1986-ban.
Aztán itt egy másik félmondat: „bár szó volt róla, hogy bunda lesz”. Détári itt egy Csepel-Honvéd meccsre utal, amelyen csepelieket győztek volna meg a vereségről, még szerencse, hogy Döme azon a meccsen nem játszott. Egyébiránt a bundáról is külön fejezetben ír a könyv végén a szerző, kategorikusan tagadva, hogy részt vett volna az újkori manipulációkban (azt írja, el is írta magát, mikor a nevét bedobták a köztudatba).
Ami a mexikói tragikus szereplést (a szovjetek ellen 0-6) illeti.: nem lettünk sokkal okosabbak. Tények következnek: nem tudta a csapat, miért nem utazott el a vb-re Nyilasi Tibor. Döme hibának tartja, hogy két héten keresztül hőségben, délben edzett a csapat, amelyet így kizsigereltek. A csapat lépni nem tudott a szovjetek ellen, ólomlábakon mozogtak a fáradtságtól. Nem doppingoltak, de Détári azt elképzelhetőnek tartja, hogy valamit belecsempésztek az ételükbe.
A könyv végén aztán ítéleteket mond a labdarúgás körülményeiről. Szerinte nem kellett volna 86 után szétverni a válogatottat. Az utánpótlás-edzőket kellene jól megfizetni, egyébként meg keveset dumálni, kevés légióst alkalmazni, és nem a séróra kellene figyelnie a fiataloknak (mellesleg Dömének saját stylistja van, mint írja). Détári szerint eltűntek az igazi 10-esek a pályáról, egyébként meg nálunk mindenki a másikkal foglalkozik, és persze mindenki jobban ért a szakmához a másiknál. „Magyarországon azokat szeretik, akik beállnak a sorba. Akik nyalnak.” – ez az, amit ő nem képes követni, teszi hozzá, pedig nagyon szeretne edzősködni.
Détári Lajos könyvéből hiányzik az igazi nagy meglepetés, de nagy titkokról nem is lehet szó, vagy ha igen, akkor jöhetne a huszonötödik, a huszonhatodik és a huszonhetedik per is.
Döme most nem ezt az utat választotta, helyette meghagyott sok kérdőjelet.
Megteheti.
