Egy hónapja jelentette be visszavonulását Krzysztof Lijewski, a Kielce 37 éves kézilabdázója, aki a jövőben Talant Dujshebaev mellett másodedzőként dolgozik majd.
Az Ostrovia Ostrów és a Slask Wroclaw után hét évet szerepelt a német Bundesligában, 2005-2011 között a HSV Hamburg, majd egy szezon erejéig a Rhein-Neckar Löwen játékosa volt. 2012 óta a Kielcét erősítette.
Németországban egyszeres bajnok (2011) és kétszeres kupagyőztes volt (2006, 2010), hazájában kilencszer nyert aranyérmet (2013-2021), nyolcszor Lengyel Kupát, 2007-ben a KEK-ben, 2016-ban a Bajnokok Ligájában lett első – egy örökre emlékezetes mérkőzésen.
„Ez volt pályafutásom legfontosabb gólja”
2016. május 29-én a Kilece úgy lett Európa legjobbja, hogy a kölni döntőben a Veszprém már kilenc góllal is vezetett ellene. De éppen Lijewski utolsó másodpercekben lőtt gólja mentette döntetlenre a finálét, hogy aztán hosszabbítás, majd hetesek révén a lengyelek ünnepeljenek.
„Valószínűleg alig emlékszik valaki arra, hogy a 2014-2015-ös szezonban a Final Fourig csak egy mérkőzést veszítettünk el a BL-ben, mégis csupán a harmadik helyet szereztük meg, mert az elődöntőben kikaptunk a Barcelonától. Képzelje el, milyen erősek voltunk akkor! Még emlékszem, amikor Talant azt mondta az öltözőben, hogy jövőre Kölnbe az aranyérmeért megyünk. És betartotta a szavát!” – nyilatkozta Lijewski, akivel a Sport.pl készített hosszú interjút.
A döntőben a Veszprém már 28-19-re vezetett a 46. percben, innentől kezdve azonban mindössze egy gólt sikerült szereznie. A Kielce 28-28-ra egyenlített, Momir Ilic vezetést szerzett a magyar csapatnak, Mirko Alilovic pedig hetest védett. De hiába maradt 36 másodperc, nem sikerült kihúzni, a lengyelek labdát szereztek, majd egy időkérést követően Lijewski nem kegyelmezett (29-29).
A hosszabbítás sem döntött (35-35), végül hetesekkel a lengyelek nyerték meg a BL-t.
Ha a mérkőzés súlyát és tétjét nézzük, akkor az volt pályafutásom legfontosabb gólja. Azt hiszem, hárman akarták megakadályozni, hogy kapura lőjek: minden bizonnyal Mirsad Terzic, Nagy László és Schuch Timuzsin.
Az akciónak egyébként nem így kellett volna kinéznie, a terv az volt, hogy Uros Zorman Michal Jureckinek adja a labdát, aki vagy lő, vagy megpróbálja megjátszani Julen Aginagaldét. Fel kellene hívni Urost, és megkérdezni tőle, miért változtatott a terven. Én csak vártam, mi történik, nem mintha az lett volna a feladatom, hogy popcornt egyek és nézelődjek. Talant az évek során arra tanított minket, hogy bár van terv, de ez nem azt jelenti, hogy nem születhet más megoldás.”
Meg kell tanulnunk hallgatni a testünkre
Azt mondta, nem sajnálja, hogy nem vállalt még egy szezont, hogy megszerezze esetleg a 10. bajnoki címet.
„Amikor az edzőképzést végeztem, Henryk Norkowski professzor egy előadás során azt mondta, meg kell tanulnia az embernek, hogy hallgasson a testére. Most ezt fogom tenni. Ez az évad nehéz volt nekem, akadtak olyan kisebb sérülések, amelyek az előző években gyorsan gyógyultak, most meg elhúzódtak. A szívem folyamatosan akar, hiszen nem könnyű befejezni a kézilabdát, de a fejem azt mondta, vigyáznom kell a testemre.
Ha félszegen kellene edzenem és játszanom, az nem az én stílusom lenne. És ha nem tudnék 100 százalékot adni, nehéz lenne szembenéznem a csapattársakkal.
A pályafutásával elégedett, csupán a válogatottban van hiányérzete.
„Nagy korszakunk volt, világszínvonalú játékosokkal rendelkeztünk, de mindössze három vb-érmet szereztünk, egy ezüstöt és két bronzot. Kétszer is szerepeltünk az olimpián, de nemcsak nekem, hanem az egész lengyel kézilabdának is hiányzik onnan egy érem.”
A sikerek mellett a nehéz pillanatokra is emlékezni fog, a Montpellier, a Veszprém vagy a PSG elleni vereségekre is.
A kézilabda gazdag emberré tett, de nem pénzügyi értelemben. Inkább abban, hogy nagy emberekkel, nagyszerű edzőkkel ismerkedtem meg. Ezenkívül járhattam a világot, a világ legjobb játékosaival játszhattam, megnézhettem gyönyörű városokat, megtanulhattam más kultúrákat és nyelveket. És ezt nem lehet pénzre váltani.
