Sport

Terrorszervezet elől menekülve a világ legfiatalabb sakknagymestere lehet

Tanitoluwa Adewumi hétévesen tanult meg sakkozni, tavaly, nyolcévesen már korosztályos New York-bajnok volt, most pedig célja, hogy a világ legfiatalabb sakknagymestere legyen. A vallási üldözés miatt Nigériából elmenekült család legfiatalabb tagja igazi csodagyerek, akiből – ha valóra válik az álma – a világ negyedik fekete nagymesterévé válhat.

Tani Adewumi 2010. szeptember 3-án született Nigériában, egy keresztény családban.Édesapja nyomdát üzemeltetett Abujában, és amikor a Boko Haram iszlamista terrorszervezet emberei megjelentek nála, hogy nyomtassa ki a plakátjaikat, bajba került, írta róla az ESPN.

Nem értett egyet a Nem a nyugati oktatásra! vagy az Ölj meg minden keresztényt! feliratokkal, és azt hazudta, a nyomdagépe tönkrement. Imádkozott, hogy elhiggyék neki és békén hagyják a családját. Nem így történt, egy héttel később rátörtek, a laptopját keresték abban a hiszemben, hogy lementette a plakátokat, hogy később ellenük felhasználhassa. Hallotta, ahogy arabul egymás között azt suttogják, meg fogják ölni. Mivel szülei muszlimnak nevelték, értette a nyelvet, letérdelt és arabul imádkozni kezdett.

„Muszlim vagy?” – kérdezték tőle. Igennel felelt, mire a támadók elmentek.

Menekülni kellett

A család azonnal lépett, előbb egy vidéki városkába, Akurébe költöztek, de miután a Boko Haram ott is rájuk talált, 2017 júniusában eldöntötték, hogy elhagyják az országot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tanitoluwa Adewumi (@mynameistani__) által megosztott bejegyzés, Máj 29., 2020, időpont: 10:31 (PDT időzóna szerint)

Korábban már kérelmezték és kaptak turistavízumot, hogy meglátogassák a Dallasban élő családtagokat. Néhány héttel később megvették a repülőjegyeket, és szerencsésen megérkeztek az Egyesült Államokba.

Az első hónapokban Dallasban éltek, majd New Yorkba költöztek. 2017 decemberében egy hajléktalanszállóra kerültek, később Manhattanben egy menedéknek számító házba költöztek.

Kaszparov dicsérte, Clinton fogadta

A kis Tani általános iskolába járt, ahol megtanult sakkozni. Olyannyira, hogy egy évvel később, 2019. március 9-10-én a New York állambeli Saratoga Springsben rendezett iskolai bajnokság egyik korcsoportját (óvodásoktól a 3. osztályos korig) öt győzelemmel és egy döntetlennel megnyerte. Olyan sakkpalántákat utasított maga mögé, akik jómódú családokból származva privát edzőkkel is rendelkeztek.

Tani csodájára járt a világ, a gyerek nyolcévesen 20 lépésre előre tudott gondolkodni.

A New York Times felkapta a sztorit, az egykori világbajnok Garri Kaszparov dicsérte az eredményét, a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton pedig meghívta őt az irodájába.

A bajnokság után a GoFundMe közösségi oldal finanszírozási akciót indított, amelynek célja 50 ezer dollár összegyűjtése volt az Adewumi család számára. Tíz nap alatt 254 ezer dollár jött össze, amelynek egytizedét az egyháznak adományozták, a fennmaradó összeget pedig a Tanitoluwa Adewumi Alapítványba helyezték, hogy segíthessenek hasonló körülmények között élő gyerekeknek.

Életéről film készülhet

Önéletrajza (My Name Is Tani) ez év áprilisában jelent meg, a megfilmesítés jogait a Paramount Pictures szerezte meg.

Tani törekvése, hogy minden idők legfiatalabb sakknagymestere legyen, ami elég nehéz feladat, hiszen a koronavírus-járvány miatt szinte az összes, idén tervezett versenyt lemondták. A rekordot Szergej Karjakin tartja, aki 12 évesen és hét hónaposan lett nagymester.

Ha a fiatal nigériai teljesíti álmát, akkor ő lehet a világ negyedik fekete nagymestere (Maurice Ashley, Pontus Carlsson és Amon Simutowe után).

A sakkban nem számít, hogy fekete vagy fehér vagy. Ha jól támadsz és védekezel, akkor ugyanakkora esélyed van mindig a győzelemre. És ez az, ami olyan gyönyörű ebben

– mondta Tani.

Kiemelt fotó: Dia Dipasupil / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik