Sport

Oroszország megmutatta, mi várt volna lányainkra a középdöntőben

Pénteken Magyarország 28-27-re kapott ki a középdöntőbe jutásról döntő csoportmeccsen Romániától. Aztán vasárnap hajnalban, nem sokkal azt követően, hogy mi  Argentínát győztük le – 34-26 – az Elnök-kupáért, a 13-16. helyért vívott küzdelemben, a minket szomorító szomszédaink Oroszország ellen léptek pályára és az olimpiai bajnok kilenc góllal győzött Kumamotóban. Ezzel is érzékelhetjük, egyelőre micsoda óriási különbség van jelenleg a világelit és a rendkívül fiatal magyar válogatott között. De ha beérnek a lányok, lehet ez még sokkal szebb.

Minden esetre az oroszoknak sem volt olyan könnyű dolguk, mint ahogy az az eredményből sejlik. Az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában már a 18. percben 9-4-re vezettek, innentől kezdve azonban a második felvonás elejéig csupán egyszer találtak be. A románok fordítottak, majd a 41. percben döntetlen volt az állás, ezt követően azonban az orosz csapat egy 10-1-es sorozattal eldöntötte a meccset, és továbbra is százszázalékos mutatóval büszkélkedhet. Az oroszok kapusa, Anna Szedojkina 42 százalékos hatékonysággal védett, sőt három gólt is dobott.

A további mérkőzéseken a szerb válogatott gólgazdag meccsen nyert a Koreai Köztársaság ellen. Az európai együttesben Jelena Lavko, az Érd jobbátlövője hét, Sanja Radosavljevic, a Vác balszélsője pedig két góllal járult hozzá a sikerhez – ez elméletileg jó eredmény a válogatott jövője szempontjából.

Hollandia viszont meglepetésre 25-23-ra kikapott Németország válogatottjától, ami meg nem annyira szerencsés magyar szempontból.

Női kézilabda-világbajnokság

középdöntő, 1. forduló:

1. csoport:
Németország-Hollandia 25-23 (11-12)
Szerbia-Koreai Köztársaság 36-33 (21-16)
később:
Norvégia-Dánia 12.30

 

2. csoport:
Montenegró-Japán 30-26 (14-11)
Oroszország-Románia 27-18 (10-10)
később:
Spanyolország-Svédország 12.30

alsóházi rájátszás:
a 17-20. helyért:
Szenegál-Kongói DK 28-23 (16-9)
Brazília-Szlovénia 32-19 (18-9)
hétfőn játsszák:
a 17. helyért: Brazília-Szenegál 10.00
a 19. helyért: Szlovénia-Kongói DK 7.00

a 13-16. helyért:
Franciaország-Angola 28-17 (9-9)
Magyarország-Argentína 34-26 (19-12)
hétfőn játsszák:
a 13. helyért: Franciaország-Magyarország 10.00
a 15. helyért: Argentína-Angola 7.00

 

a 21-24. helyért:
Kuba-Ausztrália 45-25 (25-16)
Kazahsztán-Kína 29-23 (16-15)
hétfőn játsszák:
a 21. helyért: Kazahsztán-Kuba 4.30
a 23. helyért: Kína-Ausztrália 4.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik