Az egészben az a legkeményebb és leginkább durva, hogy két perc alatt eldől az egész. Ha aznap ugyanolyan jó két perced van, mint korábban, teljesül az álmod. Ha nem, várhatsz újabb négy évet. Gyurta Daninak lenne még ideje arra, hogy várjon – mégis, most kellett megcsinálnia. Nem lehetett nem aranyéremmel zárni azt a négy esztendőt, amelynek során egyetlen versenyen sem kapott ki ötvenes medencében. Kétszer nyert világbajnokságot, kétszer Európa-bajnokságot. Ám az összes cím kissé zárójelbe került volna, ha nem teszi hozzá az olimpiait. Hozzátette. Úgy, ahogy eltervezte, egy pillanatnyi izgalom nélkül.
Magyar sportolótól nem természetes
Ha ez olyan természetes lenne egy magyar sportolótól, akkor most csak a vállunkat rángatnánk – ám pontosan tudjuk, hogy nem az. Phelps végiggyalogolt a mezőnyön, amikor csúcsformában volt, nála egyértelmű (volt), hogy nyer, hiszen a legjobb (volt). Mi nem vagyunk felkészülve az ilyesmire. Nálunk nem divat hinni bármiben is.
Emlékszem, annak idején csak néztem nagy és elkerekedett szemekkel, amikor Kovács Pista az 1996-os atlantai olimpián lazán közölte az újságírókkal a negyeddöntője után, hogy nyert, de ez normális, ő ugyanis azért jött, hogy aranyérmes legyen, és az is lesz. Pont. Már hogy? Egy magyar, csak így?
Kár, hogy sportolóink közül csupán nagyon kevesen képesek hasonló módon felkészíteni önmagukat a nagy csatákra. Eddigi két aranyérmünk az iskolapéldája volt egyébként annak, hogy az olimpián, ahová mindenki csúcsformában érkezik, ahol harminchárom világbajnokság zajlik párhuzamosan, úgy lehet győzni, ha valaki tökéletes mentális állapotban van, kizár mindent, és csakis a sikerre koncentrál. Persze, fizikálisan is felkészült – node ez az alap errefelé, aki rafináltsággal vagy tudomisén mivel akarná pótolni a kihagyott edzéseket vagy edzésadagokat, az itt garantáltan elbukik. De az is, aki kiváló kondiban jön, ugyanakkor folyvást kételkedik abban, hogy összejöhet neki a siker.
Szuperhős a vízben (Fotó: AFP)
Szilágyi, Gyurta: kirívóan intelligensek
Két olimpiai bajnokunkban még közös nevező, hogy kirívó az intelligenciájuk. Tiszta szemek, letisztult gondolatok, logikusan felépített nyilatkozatok, nincs őőőzés, nincs zavarodott mondatszövés. Lehet, hogy nem annyira viccesek, mint néhány bohókás sportolónk – ám a dobogó tetejére vezető úton véresen komolyan kell venni minden pillanatot, s talán ez őket is megkomolyította kissé.
Speciel Gyurta Dani már 15 évesen is olyan kerek mondatokban fogalmazott az athéni ezüstérmét követően, hogy tényleg majdnem leestem a székről. Azóta csak fejlődött. És persze átment sok mindenen, hiszen tizenévesen azért elég szépen bevitték az erdőbe, pont azért, mert jópofán beszélt, jól nézett ki, ráadásul tizenötévesen egy olimpiai ezüst lógott a nyakában, tökéletes médiaportéka – szét is cincálták kíméletlen brutalitással. Akkor még nem volt olyan érett, hogy ellenálljon. Hogy pontosan tudja, mi fér bele, és mi nem.
Elárulom, kapcsolatunk több, mint egy sportoló-újságíró. Hiszem, barátok vagyunk. Mégis, még velem is megtörténik, hogy valamilyen ügyben küldök neki egy sms-t, és nem válaszol. Napokig. Mégsem sértődöm meg. Tudom, hogy most el van foglalva. Hogy valószínűleg minden rezdülés arról szól, hogy helyére kerüljön az összes apró részlet, és most éppen olyan szakaszban tartanak, amikor nem akar válaszolni, nem akar másnak nyilatkozni, nem akarja, hogy fotós menjen oda az edzésükre – viszont nemet nem akar mondani, mert annál aranyosabb srác, úgyhogy inkább hallgat. Aztán egyszercsak rám telefonál, a semmiből, kizárólag azért, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Nem kér, nem vár semmit – csupán érdeklődik.
Egymásnak teremtették őket (Fotó: AFP)
Már a száz után látszott: garantáltan megnyeri a 200-at
Amikor tavasszal arról beszéltünk, hogy ha az Eb-n májusban 2:08-at úszik, akkor gyaníthatóan meglesz a világcsúcs Londonban, gyurtás huncutsággal mosolygott. „Meglátjuk. Egy biztos, 2:07 eleje kell a győzelemhez.”
És be tudta magát úgy hangolni, hogy meglegyen a 2:07 eleje. Amikor három 59-es idővel végigment a száz mellen, és majdnem érmes lett, már biztos voltam abban, hogy bődületes idővel nyeri a 200-at. Évekig az volt a gáz, hogy még nem elég gyors a százhoz. 2009-ben még szuperdresszben is küszködött azzal, hogy egy perc alá szorítsa a száz országos csúcsát. Most, hogy az olimpián simán dobálta az 59-es időket, egyértelművé vált: készen van. Amikor kétszázon reggel 2:08-at jött, már tuti volt a sikere. A délutáni második 2:08-at az utolsó húsz méteren kiengedve úszta. Innentől vált véglegesen biztossá: nyerni fog – és világcsúccsal fog nyerni.
Hozzáteszem, még a szuperdressz ürügyén: a férfimezőnyben a két kozmikus géniuszon, Michael Phelpsen és Ryan Lochten kívül egyetlen úszó van, aki a cáparuhák korában és a textildresszek visszatérése után is a világ élén tudott maradni, azaz nyert a cápás római világbajnokságon, és most, a londoni olimpián is, ugyanabban a számban: Gyurta Dániel.
Elfoglalhatja helyét a pantheonban.
