megnyitóünnepség (london 2012, olimpia 2012, megnyitóünnepség)
Sport

Oscar-díjas megnyitón érzékenyültünk el

Nem az mondatja velem, hogy lenyűgöző volt a londoni olimpia megnyitója, mert ez az első olimpiám, és az sem, hogy eleve amolyan anglomán vagyok. Egyszerűen emberi volt.

Az egész délelőttömet és kora délutánomat a kételyek töltötték ki: vajon mikor érdemes elindulnom a belvárosból, a szállásomtól 10 perc sétára lévő olimpiai buszállomásról, hogy bizonyosan odaérjek az Olimpiai Stadionba, a játékok megnyitójára. Ugyanis bármikor közbejöhet egy dugó, jobb hamarabb a helyszínen várakozni.

A délelőtti belvárosi séta célja az volt, vajon a szokottnál is nagyobb embertömeg lepi már el Londont, vagy még mindig nem érkeztek meg a drukkerek, hiszen még nem kezdődtek el a versenyek. Nos, megérkeztek. A metróvonalakon türelemre intik az utasokat, és jelzik, 1 millió extravendég tartózkodik majd a városban, emiatt fennakadások várhatóak, és szeressük őket (mármint a helyiek, minket).

A Leicester Square-en mindig sokan vannak, most is (Fotó: Kovács Roland)

A Trafalgar téren a szokottnál is nagyobb tömeg fotóztatta magát az olimpiai visszaszámláló óra előtt, a Hyde Parkban, a Buckhingam Palota előtt versenyre készen állnak a helyszínek, a Picadilly Circusnél pedig rátettek egy lapáttal a turisták: alig lehet mozdulni.

A Trafalgra téren egyébként kisebb megemlékezést tartottak a müncheni olimpián meggyilkolt izraeli sportolók emlékére: többen tiltakoznak, hogy Jacques Rogge, a NOB elnöke nem engedélyezte, hogy a hivatalos nyitóünnepségen megemlékezzenek a terrorcselekményről.

A megnyitóra érkező köztársasági elnök, Áder János is a Hyde Parkban nézelődött, delegációjával előre köszönt nekem és kísérő barátomnak, mert mi éppen elméláztunk: na, jó, mégis ki számít arra a mókusok fotózása közben, hogy az ország első embere elsétál mellette?

A double deckerek csodákra képesek: maroknyi területen képesek lavírozni, de az emeletről látszólag tuti biztos helyzetekben inkább várnak a gázadással a sofőrök. Dugó volt a stadion felé, az olimpiai sávok ellenére. Így fél hatra értünk a médiaközpontba, onnan vitt tovább egy másik busz (pontosabban nagyjából 20 darab egymás után) a főhelyszínre.

Vártam, hogy a szokásos szigorú ellenőrzés lefolyjék, de ez nem történt meg: nem volt átvilágítás, egyszerűen besétáltunk a stadionba. Abba, amelyben egymilliárd ember szeme láttára kezdődik el az év legfontosabb eseménye. Kicsi csalódás volt ez: elvégre ez az esemény a legfrekventáltabb és veszélyeztetettebb az egész olimpia alatt, legalább egy laza motozás vagy valami…

Elvégre egy levegőt szívtunk többek között II. Erzsébettel és a királyi családdal, Barack Obama amerikai elnökkel és feleségével, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral. Bizonyítván, hogy London, mint helyszín talán az egész világ számára kedves, mindenki emberibbé vált az este apropóján: II. Erzsébet először szerepelt kisfilmben, Daniel Craig James Bond-figurájával lett részese a megnyitónak. Az ENSZ főtitkára meg a ceremónia végén az olimpiai zászlót vitte többedmagával.

Végül 21 órakor indult a műsor, de a stadionban ülőket már korábban bemelegítették: elmondták a mintegy 70 ezer embernek, mikor mit kell felemelni, mikor mit kell énekelni, mikor melyik kezünkkel kell mit csinálni. Merthogy a nézők is részesei voltak a fantasztikus műsornak, amelyet Daniel Boyle, a Gettómilliomos és a Trainspotting című filmek (előbbi Oscart kapott) rendezője álmodott meg.

A magyar csapat a megnyitón (Fotó: MTI)

Még nem kapcsoltak a nemzeti tévétársaságok Londonba, amikor mi már a gyepen legelésző birkákat és kecskéket, libákat és pónikat láttuk, valamint focizó, tollaslabdázó srácokat, füstölő kéményt és vízimalmot. Csak találgattuk, ezt vajon hogyan sikerül a stadion közepéről eltakarítani: úgy jósoltuk, lehetetlen vállalkozás lenne. Nem volt az: sikerült. Ráadásul „szinte pillanatok alatt”.

A díszlet a vidéki Nagy-Britanniát idézte, idilli, a város zajától távol eső vidéket: a valóságot. Egy másik világot és környezetet, amely ugyanolyan természetes, mint másoknak az interneten lógni (naná, hogy a World Wide Web feltalálója, Tim Berners Lee is megjelent a műsorban).

A produkció bemutatta azt, ahogy élünk, ahogy Európában élünk. A pekingi olimpia megnyitójára egyáltalán nem emlékszem, és a korábbiakra sem feltétlenül: egyedül Atlantában Muhammad Ali szerepvállalása maradt meg annak lélekemelő volta miatt. (A legendás ökölvívó is itt volt a stadionban.) Erre viszont emlékezni fogok: mert rólunk, rólam szólt, elsősorban rólunk, európaiakról – még ha ezt a britek lehet ki is kérnék maguknak.

Rowan Atkinsonról (Mr. Beanről), James Bondról (Daniel Craig), a királynőről, a kultuszt teremtő J. K. Rowlingról, a Harry Potter írójáról, a Beatlesről, Anglia büszkeségeiről (persze egy klasszikus Mini Morris szerelmeseként kicsit csalódtam, amikor BMW-Mini csorgott be a stadionba), a Bee Geesről, háborúról és békéről, a gyermekek védelméről, a család szentségéről, a technikai forradalom újdonságairól, a halálról, fiatal underground zenészekről és klasszikus darabokról.

És David Beckhamről, aki Nagy-Britannia legnépszerűbb sportembere. Akárhányszor megjelent a kivetítőn, jött az éljenzés, a taps – tőlem is. A briteknek van mit eladni, na. Beckham kölykös, csibész és mérhetetlen büszke arccal hozta a Temzén, majd egy kis csatornán át a stadionba az olimpiai lángot egy motorcsónakban. A fáklyát aztán Sir Steve Redgrave, ötszörös olimpiai bajnok evezős adott tovább hat olyan brit fiatalnak, akik a sport nagy reménységeinek számítanak. Ők gyújtották meg a lángot közösen az ünnepség végén. Nem volt tehát gigameglepetés a személyt illetően. Nem is hiányzott. Na, jó, egy kicsit igen.

Számok, számok, számok

7500 önkéntes vett részt a megnyitón, minden kontinenst képviselve.

317 kilométert tettek ki a közvetítést és a hang- és fényviszonyokat biztosító kábelek, amelyeket 2 hónap alatt építettek ki.

Az olimpiai harang 23 tonnás volt, a műsorban 40 bárány, 12 ló, 3 tehén, 2 kecske, 10 csirke, 10 kacsa, 9 lúd és 3 birkaterelő kutya vett részt.

7346 négyzetméter gyepet tettek le a színpadra, 965 dobos játszott a műsor alatt.

A ruházatot 4 hónapig mérték és próbálták, rajtuk 34 570 gomb volt.

A gyerekek álmát bemutató részben 600 táncos vett részt, 320 kórházi ággyal.

Daniel Boyle koreográfiája és műsora igazán hiteles volt: azt mutatta be a britekből, amit tényleg szeretünk bennük. Azt mutatta be a világból, életünkről, amilyen az a valóságban. Épp ezért nem tudtam eldönteni olykor, pityeregni kezdjek, vagy vigyorogjak. Elárulom: néha remegett a szemem, mint a kocsonya, de legtöbbször mosolyogtam, vagy épp eltátottam a szám.

A műsor reagált is a világ történéseire: ugyanis a show elején Bradley Wiggins kongatta meg az olimpiai harangot: a friss Tour-győztes személye bizonyára nem szerepelt a résztvevők listáján a francia körverseny előtt.

És, hogy mit tudtak mindehhez hozzátenni a sportolók? Magukat. Igen, kissé hideg volt már a 140. ország beérkezésekor, de korábbról Biros Péter zavart, pirulós arca, Novak Djokovic gyerekes zászlólengetése, az új-zélandiak kalapdobálása, a három ország nélküli sportoló örömtánca, Kobe Bryant kacsintása felmelegített.

A mieink vonulnak a stadionban (Fotó: MTI)

Aztán újra kihűltem, mert bármennyire is adta magát és csalt mosolyt az arcomra Paul McCartney és a Hey, Jude, valamint a tűzijátékkal egybekötött finálé, a stadionból hosszasan kellett sétálni a buszállomáshoz, ahol aztán jócskán kellett várni a hazafelé járatra. De nem baj: addig is emlékeztem a fél, egy órával ezelőtti élményekre.

És még jó ideig így teszek majd.

(További részletek és képek a megnyitóról itt.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.