A sírás problematikája annak kapcsán került a figyelem középpontjába, hogy legutóbbi űrsétája során Drew Feustel űrhajósnak (valószínűleg) a szemébe ment valami, s meglepetésként érte a felgyülemlő nedvesség, és az általa okozott maró érzés.
A nehézségeket természetesen elsősorban az okozza, hogy hiányzik a szükséges gravitáció ahhoz, hogy a könnycseppek a szemet elhagyva az arcon végigfolyjanak. Az űrhajósok elmesélése szerint a könnyek nem mennek sehova, hanem “felhalmozódnak” a szemgolyó körül.
Természetesen megfelelő mennyiségű nedvesség már képes “önállósulni”, azonban mindaddig roppant kellemetlen élménynek számít az űrállomáson. Az asztronauták által leírt égető, maró érzés azért érdekes, mert – bár nem tudjuk pontosan a sírás evolúciós értelmét – a könnyeknek a Földön inkább nyugtató hatása van. Az már korábban kiderült, hogy az űr nem tesz jót a szemnek, így az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a száraz szemet érő hirtelen nedvesség okozza a kellemetlen érzést.
Persze az is lehet, hogy valami teljesen más az oka – épp az ilyen esetek juttatják eszünkbe, hogy bár az ISS-re tudósokat küldünk, valójában ők maguk is alanyai az emberiség talán leglátványosabb kísérletének.
