A képviselő úr az első telefonbeszélgetés alkalmával közölte az ismeretlen munkakeresővel, hogy a felesége mindenórás terhes, a találkozó időpontja és helyszíne éppen ezért meglehetősen bizonytalan.
Ha a baba beelőzne, előtte természetesen jelzek. Szép napot!
A munkakereső, akinek ekkor még nem volt tudomása arról, hogy a vállalkozó képviselő úr is, kellemes érzésekkel köszönt el, egy lelkes apukát képzelt el a vonal túlsó végén ülve, egy boldog apukát a szépséges, mindenórás feleségével, aki a kandalló mellett ül, meleg mosollyal arcán a lángokban gyönyörködik, finom kezét a nő hasán, az egészségesen cseperedő gyermeken pihentetve.
A munkakereső számára természetesnek tűnt ez a bensőséges atmoszféra a kis vidéki családi vállalkozásként működő kerámiamanufaktúra körül, és úgy érezte, nincsenek véletlenek, oka van annak, hogy jelentkezett erre a hirdetésre. Azoknak a kerámiáknak lelke van, és ha egy ilyen cégnek dolgozhatna, az többet jelentene puszta kenyérkeresetnél.
Szép napot magának is!
– mondta.
Az első találkozón kellemes beszélgetés zajlott a kerámiákról, a műhelyről, amiről a képviselő úr azt mondta, varázslatos hely, Fábián, a mester, a művész, a cég alapítója és társtulajdonosa egy megszállott. Minden egyes darabot kézzel fest, napokig kísérletezik, hogy kikeverje a tökéletes színeket, elvarázsolt figura. Amikor a képviselő úr pár évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a multinacionális cégnél vezető beosztásban eltöltött évek alatt felhalmozott vagyonának egy részét a cégbe fekteti, és egy ilyen ember művészetének, munkájának és családjának támogatása nemes küldetés.
Természetesen, mondta a képviselő úr, mint a művészekkel általában, Fábiánnal sem egyszerű, és a közös munka nem feszültségektől mentes, mert Fábián önfejű művész, nem érdekli a pénz, a marketing, a bevétel, nem köt a természetétől idegen, kényelmetlen kompromisszumokat az úgynevezett siker érdekében, és ez az üzlettársak között elkerülhetetlenül súrlódásokhoz vezet. A képviselő úr egyre idegesebb, mert a pénz gyorsan folyik, a felelőtlen gazdálkodás már a tartalékokat fenyegeti, és ezt meg kell állítani, mielőtt még nagyobb baj történne, ezért keresnek értékesítésben jártas munkaerőt, aki felrázza kicsit a vállalkozást.
Gondolom, megnézte a honlapot, hát, azokat a fotókat Fábián felesége készítette a Nokia telefonjával
– mondta a képviselő úr.
A munkakereső úgy érezte, mintha egy rég nem látott családtagjával találkozott volna újra, úgy érezte mintha már az idők kezdete óta ismernék egymást a képviselő úrral és Fábiánnal, alig várta, hogy elkészíthesse a prezentációt a következő találkozóra. A képviselő úr azt is megígérte neki, hogy amint lehet, leviszi őt Baranyába, Fábián műhelyébe, hogy saját szemével csodálhassa meg az egyedülálló termék keletkezésének bölcsőjét, és személyesen is megismerhesse Fábiánt, az önfejű művészt, a világtól elvonultan élő családos mesterembert, gyermekeit és feleségét, aki szintén csodabogár, festőművész és sajtkészítő.
hogy ezt a szenvedélyt adja tovább és képviselje, amikor a terméket a későbbiekben értékesíteni próbálja.
Hazaérve azonnal munkához látott. Excel táblázatba rendezte azoknak a jelentős európai kiállításoknak listáját, melyeken véleménye szerint Fábián kerámiái sikerrel szerepelhetnének, tanulmányozta a versenytársak honlapjait, a hazai és nemzetközi vásárok költségeit, az ezekből várható bevételek és kiadások kölcsönhatását, majd elkészített egy alapos munkatervet arra vonatkozóan, hogy lépésről lépésre merre indulna el, mit csinálna a következő hónapokban.
A képviselő pár nappal később válaszolt.
Leveled másnapján megszületett Csenge lányunk, ezért válaszolok késve. Hálisten minden rendben ment, péntek óta már itthon vagyunk. Fantasztikus, hogy így belevetetted magad a munkába, jók az ötletek.
A második találkozó, ha lehet mondani, még kellemesebb hangulatban telt. A képviselő úr beszámolt arról, hogy a kis Csenge jól van, a felesége pedig napról napra erősödik. Mesélt a terveiről, hogy szeretnének már végre az Őrségbe költözni, mert a városban nem olyan kényelmes a két gyerekkel, ő pedig egyre többet gondol arra, hogy kiszáll a politikából, mert ő tulajdonképpen, ha ezt eddig nem említette volna, képviselő egy budapesti kerület önkormányzatában.
Lehet ezt szeretni, utálni, nekem alapvetően keresztény konzervatív felfogásom van, szerintem lehet jó dolgokat is csinálni
– mondta.
A munkakereső, aki maga is keresztény-konzervatív környezetben nőtt föl, arra gondolt, nem kell ezt a kerámia ügyet a politikával keverni, nem érdekes ez, a lényeg a kerámia, a közös munka, a célok és a barátságos, családias atmoszféra mindenekelőtt.
Mindenből ki akar szállni, mondta a képviselő úr, elég pénzt keresett már, amikor annál a multinacionális cégnél dolgozott, igaz, nem biztos, hogy jól döntött akkor, amikor a pénzét Fábián cégébe fektette be, és azon is gondolkodik, hogy eladja a részét.
De ezt ne mondd el Nórának
– mondta.
“Hogy kinek?” – kérdezte a munkakereső.
“Nóra. A feleségem.”
“Értem. Nem mondom el.”
A munkakereső megfogadta, hogy ezt nem mondja el Nórának, mert mint később megtudta, Nórának nem volt tudomása arról, hogy a férje ezen töri a fejét. A képviselő úrnak az előző feleségétől is két gyermeke született, és már nagyon bánja, hogy akkoriban a rengeteg munka miatt nem tudott figyelni rájuk, most viszont nem akarja újra elszúrni. Most, hogy a gyerekek picik, Nórának szüksége van a támogatásra, a képviselő úr pedig szeret otthon lenni a gyermekekkel és Nórával. Vidékre szeretnének költözni, nyugodtan, boldogan élni.
“Nagyon jók az ötletek.”
“Köszönöm.”
“Pontosan erre, egy ilyen lelkes, fiatal, motivált emberre van szükségük, aki új színt visz a cégbe.”
“Köszönöm.”
“Én ehhez már fáradt vagyok. Fábián is egyre türelmetlenebb, mert mostanában nem tudtam foglalkozni a céggel. A kis Csenge érkezésére és a választásokra készültem, nem volt időm ezzel foglalkozni.”
“Megértem”‘ – felelte a képviselő úr, majd mesélt egy keveset az önkormányzati struktúra működéséről, arról, hogy ők gyakran el sem olvassák a napirendi pontokat, ki van adva, hogy mit kell megszavazni és mit nem, és sajnálja az ellenzéket, mert hiába készülnek, úgyis leszavazzák őket.
“És mi van, ha ön nem ért egyet, ha másképp szavazna?”
“Akkor udvariasan arra kérnek, maradjak otthon, ne szavazzak.”
Miközben ezt mondta, a képviselő úr mélyen a munkakereső szemébe nézett és barátságosan mosolygott, Egyetértettek abban, hogy sok minden felháborító, amit a kormány tesz, de a jelenlegi helyzetben, mondta a képviselő úr, nincs más választás, mert az ellenzéki oldalon nincs hiteles figura.
“Különben meg én egy keresztény-konzervatív ember vagyok és vállalom az alábbiakat: ha választanom kell a saját és a szomszéd gyerekének élete között, a saját gyermekemét választom. Ha választanom kell a szomszédos városban és egy távolabbi városban élő gyermek élete között, a szomszédos városban élő gyermek életét választanám. Ha választanom kell az én országomban és egy másik országban élő gyermek élete között, akkor én a magyar gyermek életét választom. Nekem a családom az első” – mondta a képviselő úr.
“Éppen ezért, azt tudom most neked ajánlani, és ezt vagy elfogadod, vagy nem, de lényegében mindegy, mert mindenképpen megcsinálom, hogy holnap lemegyek Fábiánhoz, és előadom az ötleteidet, de oly módon, ne értsd félre, várd meg, míg befejezem, mintha ezeket a terveket én raktam volna össze. Azért van most erre szükség, mert mióta Csenge megszületett, nincs időm dolgozni, egyszerűen egy szabad percem sincs, és Fábián már nagyon ideges. Neki nincs tudomása arról, hogy el akarom adni a részemet, nem is szeretném, ha tudná, mert azért jól jön az a kevés pénz, amit a cég fizet nekem, nem sok egyébként, nehogy azt hidd, hogy sok, havi nettó 250 ezer, meg a kocsi költségei. Nekem most muszáj valamit felmutatnom, érted?”
“Pár hónapot kérek. Addig tolnod kéne a szekeremet. Van egy befektető, aki szinte biztos, hogy beszáll, és megveszi a részemet, de csak nyáron, vagy ősszel. Arra szeretnélek megkérni, hogy addig segíts nekem, a háttérből támogasd a munkámat, és ha nyélbe ütjük az üzletet, ha eladtam a részemet, akkor majd elmondom Fábiánnak, hogy egyébként nagyon sokat segítettél az elmúlt időszakban. És akkor ez alapján majd be tudlak ajánlani, és jól tudnál indítani Fábiánnál.”
A képviselő úr intett a pincérnek, fizetett.
“De ahhoz fotókat kellene készíteni. Beleírtam az anyagba, hogy van egy kitűnő fotós barátom, akivel szívesen megcsinálnánk az anyagot.”
“Nem hiszem, hogy most kellene megtolni a fotós barátod szekerét.”
A munkakereső nem tudott erre mit felelni. Miután hazament, írt egy levelet a képviselő úrnak. Arról érdeklődött, vajon megoldható lenne-e, ha már fizetésre a közeljövőben a munkájáért cserébe nem számíthat, hogy a számára legkedvesebb termékek valamelyike közül kaphasson egyet ajándékba a szolgálataiért cserébe.
Két hónap telt el, de még nem érkezett válasz.
