Adja az Isten, hogy minél több igaz vadász legyen, és minél inkább megértse az egész magyar társadalom, hogy a magyar vadászat bizony hungarikum, mindannyiunk közös öröksége!
Semjén Zsolt
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke igen sokat tehet azért, hogy a sokszor általánosító, igazságtalan, gyűlölködő vadászellenesség megszűnjön Magyarországon.
Nem, nem, ezt még egyszer. A mondat helyesen így hangzik:
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke
azért, hogy a sokszor általánosító, igazságtalan, gyűlölködő vadászellenesség megszűnjön Magyarországon.
Ez nekem mondjuk azért is szívügyem, mert a magam is a vadászat-erdészet hagyományaiért rajongó felmenőktől származom.
Az igazi vadgazdák ugyanis („igaz vadászok”, ahogy Semjén fogalmazott egy konferencián) az erdő és a természet szerelmesei, akik sokat fáradoznak a biodiverzitás fenntartásán.
A vadgazdálkodás az ökológia tudományának egyik gyakorlati alkalmazása, komoly hagyományú egyetemeken tanítják Magyarországon. Semjén ugyan nem járt ilyen egyetemre, meg a más egyéb helyen szerzett doktoriját is lopta, de ez mellékszál, attól betarthatná a vadászat elemi szabályait.
Az igazi vadászok meg szokták különböztetni magukat a puskás embertől. Utóbbinak van valamilyen úton-módon engedélye, szerzett fegyvert, termett egy valag pénze meg ismeretsége ahhoz, hogy járhassa az erdőt és lődözhessen mindenre, ami mozog, legyen az kutya, védett vad vagy hajtó. A probléma abban csúcsosodik ki, hogy többnyire a puskás ember kerül be a hírekbe, nem az igazi vadász.
A puskás embernek nem feltétlenül vannak megfelelő természettudományos ismeretei.
Nem, a kettőt nem lehet összekeverni, véletlenül sem, annyira feltűnő köztük a különbség, hogy egy elemi iskolás is felismeri: Rudolf a rénszarvas, Bakacsin pedig a jávor.
A másik fontos különbség, hogy az igaz vadász tiszteli a vadat. Nemcsak úgy tesz, mintha tisztelné, hanem tényleg tiszteli. Tehát
- nem térdel a torkára, miután elejtette,
- nyilván nem fotóztatja magát a szarvassal, miközben épp alázza,
- pláne nem mutogatja a kamerának a frissen ejtett vad agancsát, hogy micsoda faszányos trófea.
Még egyszer mondom, ilyen véletlenül sem fordulhat elő.
Sőt, az ősi szokásnak megfelelően köszönetet és az az elejtés utáni kiengesztelést kell egy sajátos szertartással kimutatni.
- Az elejtett nagyvadat átlépni is tilos.
- A jobb oldalára kell fektetni, hogy a szív felül legyen, így távozhasson a lélek.
- A szájába utolsó falatot helyeznek, a sebre töretet, lehetőleg tűlevelű ágvégekből.
- Körberakják a testet zöld leveles ágakkal.
- A terítékfotón a vadász kalapban látható, lehetőleg a kísérővel, hiszen az ő érdeme, hogy az ejtés sikerült.
- A terítékfotón nem a vadász, hanem az állat a főszereplő.
Az igazsághoz tartozik, hogy a felháborító, hivalkodó és a vadat megalázó kép mellett (nem lesből lőtt fotóról van szó, hanem olyanról, ahol a kamerának pózol Semjén!) készült, a Hír Tv videójának tanúsága szerint, egy majdnem szabályos terítékfotó is.
Utóbbi azonban nem menti az előzőt.
Főleg azt nem, hogy a vadászat a köztudatban a fenntartható állományszabályozás helyett a dévaj magyari nagyurak számára, közpénzből finanszírozott hobbilövöldözés lett. Amiben Semjéné a fő-fő felelősség.
