Poszt ITT
Brüsszel, 2017. április 29.
Az Európai Néppárt által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter részt vesz az Európai Parlament legnagyobb pártszövetségének, az Európai Néppártnak (EPP) a brüsszeli csúcstalálkozóján 2017. április 29-én. (MTI/Európai Néppárt)

A Fidesz nem lop: az egész országot adja hűbérbe

Farkas Attila Márton
Farkas Attila Márton

Bölcsész. 2017. 05. 15. 18:35

Ti dolgoztok, ők lopnak – áll a Jobbik plakátján. Vágó Gáborék meg tüntetést szerveznek Felcsútra. Mert Orbánék lopnak. Ez a Fidesszel szembeni legfőbb vádpont. A másik, hogy ezt szemérmetlen nyíltsággal teszi, mi több, tekintélyelvű arroganciával.

Elég volt a korrupcióból. Ne lopjanak. Miért tűri ezt a magyar nép? Orbán itt bármit megcsinálhat. Mi az oka? Fásultság?

Sokszor hallom ezeket ismerőseimtől is, nemcsak az ellenzéki sirámokból.

A kormányzat ellenlábasai semmit nem értenek abból, ami Magyarországon zajlik. A Fidesz nem lop. Mészáros Lőrinc nem lop. Rogán Antal nem lop. Tiborcz István nem lop. Lopni a szocialisták loptak annak idején. Talán néhány vidéki polgármester még most is lop, de ennyi.

Miért? Mert aki lop, az tolvaj, ha nagyobb tételben vagy erőszakosan teszi, akkor rabló. A tolvaj és a rabló bűncselekményt követ el. A bűncselekmény azt jelenti, hogy a tett törvénybe ütközik. Ezért a tolvaj és a rabló titokban lop, illetve rabol. Hogy ne vegye észre senki. Mint a korábbi kormányzatok egyes tagjai és a hozzájuk közelálló „vállalkozók”.

A jelenlegi rezsim prominensei ezzel szemben nem lopnak és nem is rabolnak. Az a tevékenységük ugyanis, amire ellenlábasaik a lopás és rablás kifejezéseket használják, nem ütközik törvénybe, és ezért nem is titokban folyik. Sőt egyik ideológusuk a közpénz magánvagyonná konvertálását kvázi nemzetstratégiának állította be. És igaza van: amit itt sokan korrupciónak neveznek, tényleg nem az.

Mivel itt minden korrupció, végső soron nincs korrupció, hiszen ez maga a rendszer. A korrupció fogalmában ugyanis benne van az, hogy törvénytelen, vagyis rendszerhiba.

Hogy megértsék végre baloldali, liberális és konzervatív barátaim, mi is történik itt, két kulcsszót adok a megfejtéshez: hűbéri rendszer és rendi társadalom.

A hűbéri rendszer lényege az, hogy aki megszerzi a hatalmat, az ország, vagy tartomány javait magánvagyonként bírja és kezeli. Cserében védelmet ígér az alattvalóinak. A vár ura megvédi a polgárt és a jobbágyot töröktől, tatártól, Brüsszeltől, migránstól. Aki pedig az uralkodónak segít megszerezni a trónt, megszilárdítani a hatalmát, legyőzni ellenfeleit, az nemességet, birtokot, kiváltságokat kap. A rend záloga a hűség, a fides. Ez a feudalizmus kvázi „társadalmi szerződése”.

A hűbérúri rendszer évezredes alappillére a familiáris rendszer, a családi vállalkozás. Ez nyújtja a rendszer stabilitását. Kivéve persze, amikor adott esetben a dinasztia tagjai egymást irtják ki, de hát nem lehet minden tökéletes. A másik alappillér a tekintélyelvűség. Ennek legitimációját a középkorban Isten (pontosabban az Egyház) szolgáltatta, itt nálunk Isten szerepét a Nép vette át, az egyházét meg a politikai sajtó és a mindenféle intézetek, melyek papságát a politológusok és egyéb ideológusok adják.

A hűbériség természetes velejárója a kegy és annak megvonása. Kiket enged be az uralkodó az országba, kiknek ad menlevelet, birtokot, kiváltságokat, és kiket űz ki. Kunok, jászok és egyes multik kiváltságokat kapnak, a szaracénokat meg a civileket kiűzik, a kegyben nem részesülő céheket feloszlatják, a bankokat és a reklámot megadóztatják.

A rendi társadalom lényege a megfellebbezhetetlen hierarchia. Az uralkodó jóindulatától függnek a bárók is, utánuk következnek a köznemesek, majd a polgárság, amivel általában mindig baj van, majd jönnek a jobbágyok. Ez utóbbi sem egységes osztály, kemény különbségek vannak a jobbágyok közt is, a spektrum a zsíros telkes gazdától a ház nélküli zsellérig terjed. És vannak a rendi társadalmon kívüli páriák, ezek nálunk most a hajléktalanok és a cigányság mélyszegénységben élő része. A főurak az oligarchák, a köznemesek a tisztségviselők és a pártemberek. A polgárokat jobb, ha hagyjuk.

A nemesség az igazi feudalizmushoz híven nem faji vagy etnikai hovatartozás kérdése. Régen a magyarul egyáltalán nem beszélő, de a szolgálataiért kutyabőrt kapott német vagy tót, vagy lengyel, vagy olasz magyar nemesnek, azaz a nemzet tagjának számított, míg a színmagyar polgár és jobbágy nem. Georg Spöttle például „magyar nemes”, a néhai 4K! valódi történelmi családból származó vezetője már nem az.

Vannak udvari dalnokok, úgy nevezik őket, hogy jobboldali véleményvezérek. És persze vannak felforgató igricek is, ők az ellenzéki véleményvezérek.

A feudalizmusban természetes és megszokott, hogy a zajongókat megbüntetik, aki pedig a parlament palotájába lép illetéktelenül, királyi engedély hiányában, azt taknyán és vérén kéne lóval végighúzni a piactéren. Vagy, hogy a poroszlók kidobják a hitvány firkászt, aki zavarni meri az uralkodót, vagy annak valamely főemberét. A pórul járt újságíró egyébként örülhet, hogy nem húznak rá még mogyoróvesszővel huszonötöt.

A magyar nép az úgynevezett fülkeforradalommal a kapitalizmus elutasítását, és az ország refeudalizációját szavazta meg. Méghozzá azért, mert ezek az igazi gyökerei, ez a valódi közege, ebben tudja magát biztonságban. Ezt szokta meg, ha úgy tetszik. És ezt nem tüntette el az államszocializmus sem, sőt. A Rákosi nevével fémjelzett sztálinista őrület után Kádár jóságos uralkodóként visszavezette az országot abba a megszokott nyugodt állapotba, ahol a magyar ember jól érzi magát: a feudalizmusba. Gondoljunk az elvtársi vadászatok és cigányzenés pártmulatságok dzsentri jellegére, a tanácselnökök, téeszelnökök, járási, megyei és országos elvtársak hűbérúri viselkedésére, a nép rendőrt, igazgatót, jegyzőt, felsőbb elvtársakat megillető, alapjában elégedett szolgai alázatára, az urambátyám világra, és a többire. Bár halkan hozzátehetjük: a Kádár korban azért fejlődött a szociális ellátás és az oktatás. Igaz, egyes Habsburg uralkodók alatt is fejlődött, de már Mátyás király vagy az Anjouk is progresszív módon fejlesztettek.

Korábban is volt már a fülkeforradaloméhoz hasonló mély belátás. A Horthy-rendszer megalkotói levonták a konklúziót a Tanácsköztársaság után: lám, ide vezetett a dualizmus időszakának liberalizmusa, visszatérünk hát Werbőczy szellemében a bevált régi jó feudalizmushoz. Ez kell a bölcs, megfontolt magyar embernek, akinek szellemétől idegen a forradalom. Ami jobbára a nagybirtok bebetonozását és a nyílt szavazást jelentette, csendőrpofontól kísérve. Meg persze a tömény középkor-nosztalgiát. Bár, talán a dualizmusnak és a magyar felvilágosodásnak köszönhetően ez a nosztalgia ennyire akkoriban sem tombolt, mint manapság, elég elolvasni a Hóman-Szekfű féle Magyar történetet, aminél horthyistább művet nehéz találni, de egyes részei (például Werbőczy ambivalens hatásának és a korát túlélő barokk giccsnek a bírálata) ma kifejezetten idegenszívű progresszív gondolatokként hatnak.

Ami még a Horthy-kor tanulsága: nálunk nem szükséges megkoronázott uralkodó egy királysághoz.

Úgyhogy nincs már helye olyasminek, hogy „ellenzék”. Az egy más eón, lassan el is feledjük. A feudális struktúrában nincs öntudat, meg sztrájk, meg tüntetés. Az ellenvélemény műfaja a panasz. Ebben a magyar nép úgyis gyakorlott évszázadok óta. A panaszt a király, vagy a helyi földesúr meghallgatja, és belátása szerint cselekszik. Talán jóindulatával elsimítja a bajokat.

Bár egy feudális társadalomban előfordulhat jobbágylázadás is. A „fizessenek a gazdagok” jelszava és a nép egyszerű gyermekeinek tetsző mindenféle követelés például sokkal inkább erre mutat, semmint holmi polgárosodás irányába.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.