A magyar Terrorelhárítási Központ legújabb malőrjén röhög az ország. Hajdu János a szervezet vezetője kedden egy „veszélyes”, nemzetközi terrorcsoport felszámolását jelentette be, akikről kiderült, legalábbis a Budai Központi Kerületi Bíróság végzéséből, hogy nemhogy bombagyáros dzsihadisták nem voltak, de még csak arab szál sem volt közöttük. Felvidéki magyar hobbirégészeket sikerült terroristának nézniük. A TEK napokon keresztül tartott vissza minden információt a „leleplezett” csoportról, ködösített sajtóközleményeiben, vezette meg mind a médiát, mind a belügyminisztériumot, amíg a bíróság helyre nem tette, hogy mi is történt.
Ez itt a történet vége, gondolhatnánk, és röhöghetnénk egyet kárörvendően a szuper elit terrorelhárítóinkon, akik összetévesztik a Daulá Iszláméját a Blitzkrieg-szakkörrel, a neten rendelhető fémdetektort az AK-63-mal.
Ha Európában éppen nem követnének el tömegmészárlásokat dzsihadista terrorszervezetek, ha nem omlana össze Európa hátárvédelmi mechanizmusa a sosem látott menekülthullám miatt, nem is lenne semmi baj. Csakhogy éppen ez történik.
Embereket lőttek agyon közvetlen közelről a csillagos párizsi éjszakában, civileket. Láttuk a képeket, a magyaroknak is beleégtek az agyukba. Félünk, mint mindenki más.
Mondok egy példát.
Egy nagyon kedves barátom, aki egyébként gyűjti a VIII. kerület párbeszédeit, a napokban mesélt el nekem egy anekdotát.
A párizsi merényletek harmadnapján reggel, munkába indulva állt a 9-es busz megállójában egy barna bőrű, fekete szakállú, hátizsákos férfi. Nagy tömeg volt a megállóban, az emberek munkába indultak. Amikor azonban meglátták a férfit, mindenki megijedt. Senki sem akart vele együtt felszállni a buszra, nem szívesen mentek a közelébe. A férfi természetesen érezte a hangulatot és a félelmet, ezt tompítandó pedig felemelte a kezét és azt mondta: „Cigány vagyok, nem arab.” A beszámoló szerint ekkor az emberek megnyugodtak és felszálltak a buszra.
Na, hát ez van ma Magyarországon, ilyen szintű bizonytalanság és félelem.
Azért nem kezdtünk el fegyverkezni, mert elhisszük a magyar hatóságoknak, a rendőrségnek, a TEK-nek, ami pont azért jött létre, hogy megakadályozza a terrormerényletet, hogy vigyáz ránk. Rájuk bízzuk az életünket. Ebben a légkörben az, ami történt, fatális hiba, ahogyan kommunikálták, bűn.
Nemhogy azt nem hiszi el senki a TEK-es fiúknak e malőr után, hogy érdemben fel tudnak lépni a dzsihadista terror ellen, hanem már azt sem, hogy tudnak írni és olvasni.
Nemcsak az a baj, hogy a közvéleménynek sugalltak hamis képet és keltették a félelmet, de, hogy még azokat is megpróbálták megvezetni, akiknek közvetlen elszámolással tartoznak: a kormányt.
Bocsánatot persze, szép magyar szokás szerint, senki sem kért. Felelősségre vonás nem történt.
Bármivel is áll ki Hajdu a nyilvánosság elé a jövőben, senki sem fog elhinni neki egy szót sem. Ezt sikerült összehozni ezzel a bravúros kommunikációval. Nem az a baj, hogy hibáztak, ez előfordul. Az a baj, hogy még akkor sem sikerült tudomásul venniük és kommunikálniuk a hibát, amikor már a bíróság is visszaküldte az egész szervezetet kapálni.
Civilizált országokban a bizalom helyreállításának az érdekében ilyen hiba után lemondanak minisztériumok vezetői, előtte persze, elnézést kérnek. Nem azért mondanak le, mert „súlyos hibát” vétettek, hanem azért, mert az adott minisztériumban, szervezetben megrendült a bizalom.
Magyarországon a TEK felel a terrorizmusért. Ők azok, akik biztosítanak minket arról, hogy biztonságban vagyunk. Nem kell szeretni őket, nem kell jobb- vagy baloldalinak lenni ahhoz, hogy tudjuk, az életünket bíztuk rájuk.
Nem válhatnak nevetségessé, nem bagatellizálódhat el a tevékenységük. Ez az egyenes út a káoszhoz és a pánikhoz.
Őszintén remélem, hogy az illetékesek tisztában vannak a felelősségükkel. Azzal, hogy nemre, rasszra, vallásra, politikai véleményre való tekintet nélkül most meg kell győzniük az országban mindenkit, hogy a TEK nem imbecillis kreténekből áll, hogy ilyesmi nem fordul elő többé.
Azért, mert itt van nekünk Párizs. És mostantól mindig itt lesz nekünk.
