Már az elején gyorsan leszögezem: nem tetszenek a Gombos Edináról készült képek. A terhesen fotózás szerintem egyszer elsüthető poén, Demi Moore-nak még tapsoltam, mert az maga volt a bátorság, az újdonság erejével hatott, megmozgató erővel és elementárisan.
Akkor, a kilencvenes években meg kellett törni egy tabut, ő és a stábja meg is tette. Persze a többi híresség is követte őt, megszámlálhatatlanul sokan álltak kamerák elé, és kerültek a magazinok címlapjára. Nos, ők az üzenetet értették alaposan félre, és mindössze arról tudósítottak ezek a meztelen, terhesfotók, hogy ők maguk, a világ királynői jaj, de szépek még terhesen is. És aztán pár hétre rá, közvetlen a szülés után is, beteges önsanyargatás eredményeként. Majd mindezt alapos utómunkák után közszemlére is tették.
Ha már újabb skandalum, újabb gátszakítás kell, inkább azt kellene végre egy sztárnak megmutatnia, hogy valójában hogy néz ki egy nő szülés után, nem egészségromboló képekkel hinteni az irigységet, és nők tömegeit kényszerítve arra, hogy szülés után gyilkos fogyókúrába kezdjenek, veszélyeztetve ezzel mind a maguk, mint a baba egészségét. Na, ez tett lenne, a valóságot, a reálist a közönség arcába tolni. Hogy jöhessenek a nyilatkozatok arról, milyen nőies egy megereszkedett, kinyúlt has, a felszökött kilók, a striák. Mert a legtöbb nő testével ez történik, nem tudnak rögvest a kifutóra rohanni tinilányokat megszégyenítő idomokkal.
Fotók: Jade Beall / abeautifulbodyproject.com
Nálunk még mindig mintha a múltban élnénk, a képről más tónusban vitatkoznak. Hú, de merész, mondják, holott a merészségtől irtó messze vannak, és olyan unalmasak, mint amikor egy társaságban a részeg huszadjára fut neki ugyanannak a poénnak. Aki későn érkezett, esetleg még nevet is rajta. Az is vitatéma, jól vagy rosszul néz-e ki rajta az alany. Mintha nem lenne tök mindegy. Gombos bedőlt egy rosszul kitalált ötletnek, elhitte, hogy óriási dolgot csinál. Nem csinált, egy lerágott csontot csócsált, nem talált rajta húst. De mindez nem ok arra, hogy megalázzák, hogy ki akarják kezdeni női mivoltában. Ezt minden várandós és nem várandós nő nevében kikérem magamnak.
„Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam / (hacsak nem kifejezetten ez volt a célom).” írja Petri a híres versében, a Hogy elérjek a napsütötte sávig címűben. Nos, Balázséknak nem esik nehezükre a bántás, nem először nyilvánulnak meg alpári, bunkó, macsó módon. És úgy látszik, megtehetik, a kommentekből az derül ki, hogy elég sokan még tapsolnak is hozzá. Ezzel legitimálják, hogy lehet, szabad, sőt, úgy tűnik, egyenesen kívánatos kifigurázni, cikizni, bántani másokat, belegyalogolni mások érzékenységébe. De csodálkozunk ezen? Minden szinten megy a nők, az elesettek, a kisebbségek negligálása, a lekezelő, gyűlöletet alig palástoló, kirekesztő beszéd, olykor kenetteljes csomagolásban, olykor útszéli módon.
Fotó: Best magazin
Miért várnánk részvétet, együttgondolkodást, és mért éppen két bugristól, ha a nyilvánosságban, a közbeszédben még sikkes és elfogadott is a degradálás, a lenullázás? Csak szólok, hogy igen veszélyes irány ez, és tragédiába torkollhat.
