Poszt ITT
Korrupció (korrupció, )

Miért lepleződik le olyan nehezen a korrupció Magyarországon?”

zsolt-peter
zsolt-peter

2015. 03. 09. 09:07

Brókerbotrányok egy szociálpszichológus szemével. Zsolt Péter, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatójának írása.

Három momentumot említenék, hogy miért sodródik bele Magyarország a kelleténél többször a brókerbotrányokba. Egy szociálpszichológust nem az érdekli, hogy milyen a sikkasztási technika, hanem hogy milyen körülmények miatt történik. Alkalmasint egész sok pénzt is szoktak fizetni azokra a kutatásokra, melyek feltárják-e lélektani okokat, mert ezek ismeretével lehet lépéseket tenni a megelőzésre.

Mondhatjuk, hogy brókerbotrányok mindenütt vannak a világban, mert mindenütt kísérti a pénz a tűzhöz közel lévőket, és ezen csak az ellenőrzések szigorításával lehet úrrá lenni. Ha azonban ilyen egyszerű volna, már rég lennének olyan helyek, ahol ilyesmi fel sem merülhet. Az ellenőrzés hívei egy idő után kudarcot vallanak, bár kézenfekvő, hogy a politikusok és a társadalom először csak itt keresi a megoldást.

Vegyük a Kulcsár-ügyet. Kulcsárok, azaz olyan szélhámosok, akik hamisítják a saját papírjaikat, hogy állást kapjanak, majd átverik az ügyfeleket is, mindig lesznek. A szélhámosok számát nem lehet csökkenteni, nagyjából-egészéből ez egy pszichológiai állandó. De egy szélhámos önmagában még semmire se menne, ha nem lennének olyanok akik támogatják őket. S emlékezzünk csak vissza, Kulcsár főnöke, (Rejtő E. Tibor) a K&H bank vezetője támogatásáról biztosította a brókert, ami miatt a banki alkalmazottak tudomásul vették, hogy Kulcsár kezelhet úgy iratokat, amelyek egyébként szabálytalannak számítanak, és ennek megítélése nem az ő feladatuk. Ha nem lett volna vezetői támogatás, kötelességüknek érezték volna, hogy lépjenek, így azonban, nem akarván szembefordulni munkahelyi főnökükkel, a szabályok betartatásának mellőzését tudomásul vették. Rájuk új szabályok lettek érvényesek, azaz olyanok, ami a K&H bankban szokás.

Hiába változtatunk tehát a büntetéseken, a szabályozásokon, ha egyszer egy közösségben új szabályok kezdenek működni.

Ez lehet a magyarázata, hogy olyan sokáig tud működni egy rendszer, ugyanis mindenki támogatja a munkahelyen belül, azok is, akiknek tényleges pénzügyi haszna nincs is a dologból. Sokat segít ilyenkor egy jól működő szabad média, ahová valaki a bankból mégiscsak kiszivárogtat. Gondoljunk csak a Postabank-ügyre, mely ilyen kiszivárogtatással indult – igaz, egy rivális bank alkalmazottja részéről -, és aztán a boszorkányüldözés a bankpánik miatt a beazonosított kiszivárogtatóra is irányult. Itt is azonban feltűnhet a számunkra, hogy hát a Postabankban egy igaz ember sem akadt, akinek Princz Gábor machinációi szemet szúrtak volna? De nem azt szeretnénk mondani, hogy a Postabankban dolgozók véletlenül válogatottan erkölcstelen emberek voltak, épp ellenkezőleg: itt is ugyanaz történt, mint ami mindenhol máshol is történt volna, a vezetőhöz igazodás futott végig a rendszeren.

Tudom, sokan nem fogják elhinni, amit a szociálpszichológiai nézőpont állít: az emberek csak teszik gépiesen a dolgukat, és mindegy milyenek a külső szabályok, hajlamosak megfeledkezni róla, és gyakran egy kívülálló kell ahhoz, hogy egyáltalán meglássa valaki, hogy a király meztelen, nem beszélve arról, hogy emiatt lépéseket is tegyen.

Ha e két példából megpróbáljuk szétszálazni a beígért három szociálpszichológiai okot, akkor az első a vezetőhöz való alkalmazkodás. A vezető hárítja el az aggodalmakat, és ő az, aki új szabályokat vezet be.

Vezetői támogatás nélkül is találkozunk sikkasztással, de azt hiszem a hosszú távú és/vagy a korrupcióval átszőtt esetek nem mennek nélkülük.

Jó ötletnek látszik tehát a demokratikusan, alulról választott vezetői időnkénti csere. Egy csere esetén ugyanis a közösség hajlamos a korrupciógyanús megoldásoknak nemet mondani. Naivitás volna azonban azt hinni, hogy ez önmagában elégséges, hiszen a közösség önmagában is belesodródhat a sikkasztást támogató vezetők kiválasztásába, például naivitásból, vagy mert a vezető karizmatikus, vagy mert diktátortípusú, aki maga körül légüres teret hoz létre stb. Az azonban biztos, hogy a vezetőkkel kell valamit kezdenünk.

Korrupció (korrupció, )

A második probléma kognitív természetű. Bár a szociálpszichológiai vizsgálatok szerint nem igazán az a gond, hogy az alkalmazottak ne tudnák, hogy valami helytelenül működik. Mégsem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a banki alkalmazotti lét „ajándéka” az alkalmazotti nemgondolkodás kísértése.

Nem gondolkodni mindig kényelmesebb, mint gondolkodni, különösképp akkor, ha az ember azt érzi, hogy érdekében is áll nem tudni semmiről. Így hárítjuk el a felelősséget.

Minél jobban képzettek azonban az alkalmazottak, annál nehezebb a nemgondolkodás bűnébe sodródniuk. A gondolkodásra tanítás nemcsak annyit tesz, hogy megtanulnak a számokkal bánni, ismerik a jogszabályokat, és vissza tudják mondani az etikai kódexet, hanem azt is, hogy értik a szociológiai összefüggéseket, a helytelen viselkedések tágabb társadalomromboló hatását. (A brókerek iránti bizalomvesztés közgazdasági következményeit.)

S végezetül harmadikként van itt még egy kulturális összetevő, mert az előző kettő egyetemesnek tűnik.

Ha egy banánköztársaságban nem korrupt a vezető, és az alkalmazottak jártak iskolába, akkor csökkennek ott is a brókerbotrányok. De mi a helyzet a kultúrával?

Létezik a Transparency Internationalnak egy 2014-es kutatása, amely a korrupció bejelentési hajlandóságát vizsgálta. Bizonyos brókerbotrányokban, mint a Kulcsár-ügyben vagy a Postabanknál van korrupciós szál is, mások egyszerű sikkasztások. Ez a kérdés most irreleváns, bár gyanítható, hogy hosszabb távú brókerbotrányokban vannak szimpátia-, meg hallgatásvásárlások is, akár felügyeleti szerveknél, akár politikusi körökben. Ezen nyomozókat és közvéleményt jogosan izgató kérdéseknél azonban jobban érdekel egy szociálpszichológust a bejelentési hajlandóság általános helyzete.

Aki ismeri az adatokat, az tudja, hogy az EU-s átlag 71%, és még Romániában is több mint minden második ember azt mondja, hogyha észlel valamilyen helytelen viselkedést – korrupciót, de valószínűleg általánosabban is igaz ez -, akkor azt bejelenti. Nem beszélve az olyan állampolgárokról, mint a németek, akiknél 90% fölötti a bejelentési hajlandóság. Ne gondoljuk, hogy attól még, hogy a németek ezt mondják, valójában meg is teszik a bejelentést, de az adatok jól mutatják náluk a társadalmi normákat. Nem felelhetik egy ilyen kérdésre, hogy márpedig őket mások közösséget megkárosító tevékenysége nem érdekel.

A magyar adat viszont nem egyszerűen a bejelentési hajlandóságot méri. (Itt feltételezhetjük, hogy tényleg csak 30% lép.) Az adat magyarázata, hogy egy másik norma működik. E szerint nem a bejelentés az elvárt, hanem a nembejelentés.

Korrupciós infografika (korrupció) 

Olyan norma működik nálunk, mely sok összetevőből táplálkozik (individualitás, a bejelentések negatív tapasztalata, a tehetetlenség érzete stb.), de végül is abban összegződik, hogy nem bejelenteni helyes, és bejelenteni helytelen.

Egy magyar polgármester egyszer azzal érvelt az őt feljelentőkkel szemben, hogy „ezek a politikai riválisaim, és azért nevetségesek, mert feljelentettek engem”.  Persze külföldön is érvelnek ilyesmivel, de azokkal a hangsúlyokkal, a lebecsülés, a lepöckölés könnyedségével nem hiszem. Mert nálunk kommunikációsan könnyű jó helyzetbe kerülni pusztán azáltal, ha arra utalunk, a feljelentés 50-es évekbeli erkölcstelen szokás. A feljelentés tárgyáról, annak igaz vagy hamis voltáról el lehet terelni a közösség figyelmét, ha valaki magát lovagiasnak állítja be, és ellenfelét pedig politikai küzdelmekre alkalmatlannak, aki csak feljelenteni tud. Ismerni kell tehát azt a közeget, melyben hatalomra törekszünk, mert az eltérő kultúra miatt más veri ki a biztosítékot a németeknél és más a magyaroknál.

Erre a fenti összefüggésre még a Transparency jelentése sem figyelt fel, vagyis arra, hogy alapvetően egy kulturális kapcsoló fordított működése figyelhető meg nálunk. Ez a fordítva működő kapcsoló eredményezheti azt is, hogy nálunk több és főképp egyre nagyobb csontváz esik ki a szekrényből a brókervilágban is.

Összefoglalva néhány saját megérzést a különbségekről, a magyar jellemzőkről, először is mégiscsak arra tippelnék, hogy a banki vezetőkhöz nálunk kevésbé lojálisak az alkalmazottak. Tehát működhet a banki vezetőhöz való igazodás, de nem azért mert lojálisak kívánnak lenni hozzájuk. Az alkalmazottak – bár a szívességkultúra erősen jelen van a magyar társadalomban -, főnökeiket egyre kevésbé kedvelik, mert a pénzek – legyenek akár hálapénzek vagy pályázatiak – egyre kevésbé kerülnek szétosztásra. Vagyis nem az intézményhez vagy a vezetőhöz való lojalitás a kockázatnövelő tényező, mint például az Egyesült Államokban.  Másodjára nem hinném, hogy a vezetőink közt lényegesen több volna a sikkasztásra hajlamos vagy hogy általában a mi populációnkban több lenne a szélhámos, bár nem kizárt, hogy egy ilyen kontraszelekció azért van. Végezetül viszont a harmadik szempont, hogy a normáink messze nem közösségi természetűek, komoly eltérést mutat a többi nyugati társadalomhoz képest.

A rossz hír az, hogy a normákon tud a leglassabban változtatni egy társadalom. Addig is retteghetünk, hogy a brókereknek adott pénzüket látjuk-e még valaha. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.