Kezdjük onnan, hogy néhány nappal ezelőtt lehányt a kislányom.
Mondjuk nincs mit csodálkozni ezen, még csak három hónapos. Lassan rutinná kezd válni, hogy esténként, miután a párom megeteti, én büfiztetem. Néhány nappal ezelőtt is így volt. Ültem az íróasztalnál, a gyerek a vállamon nyünyörgött, simogattam a hátát és épp azon gondolkodtam, hogy milyen okos ez a Harry Potteres csaj.
Emma Watson beszédét néztem a neten, amit jószolgálati nagykövetként tartott az ENSZ-ben.
Emma Watson és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára
Fotók: Europress
A 24 éves, akcentusában is szép nő épp arról beszélt, hogy ha nem az alapján definiálnánk egymást, amik nem vagyunk, helyette arra figyelnénk, hogy valójában milyenek vagyunk, akkor mindenki sokkal szabadabb lenne.
Aztán beszélt arról, hogy a feminizmust manapság sokan a férfiellenességgel azonosítják, pedig ez egy olyan mozgalom, ami a nők egyenjogúságáért küzd, nem valami ellen. És elmondta azt is, indít egy szolidaritási kampányt, a HeForShe-t, aminek célja, hogy az emberiség egyik felét (férfiak) arra buzdítsa, álljanak ki az emberiség másik feléért (nők), mindezt az egész emberiség javára.
Na, valahol itt jött a büfi.
Miközben törölgettem a vállamat, elkezdtem magyarázni a kislányomnak, hogy nagyon szeretném, ha felnőtt nő korában ő is kiállna majd magáért, másokért; hogyha soha nem érné diszkrimináció amiatt, mert lánynak született; ha erős lenne, határozott; és ha legalább addigra, mire ő felnő, elérnénk, hogy valóban kiállnak a férfiak a nőkért.
Aztán eszembe jutott, hogy kábé másfél évvel ezelőtt írtam egy anyagot a OneBillionRising mozgalom kapcsán a nők bántalmazásáról. Van egy rész benne, amit ma is ijesztő visszaolvasni:
Világszerte minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy valahogy másként bántalmaznak élete során. Magyarországon minden negyediket.
És ez a rész csupán arról szól, hogy hány nőt bántalmaznak fizikailag, az egyéb társadalmi, gazdasági, jogi egyenjogúság nemlétét, a mindennapos hátrányos megkülönböztetést nem érinti. Azt, hogy mennyivel kevesebb pénzt kap egy nő ugyanolyan mennyiségű és minőségű munkáért, mint egy férfi. Hogy a hímsovinizmus miként hatja át a nyelvet, hogy miért társul megalázó felhang ahhoz, ha azt mondjuk „úgy ütsz, mint egy lány”. Hogy a szexizmus miként kíséri végig az életünket kisgyerekkortól akár egy természetismeret vagy egy olvasástankönyvön keresztül. Hogy miért gondolják sokan azt a nyugati társadalmakban is, hogy egy nő csupán egy főző-mosó-dugó-szülő gépezet. És hogy – lefordítva mikrokörnyezetemre – miért indul hátrányból a kislányom, csak amiatt, mert lány.
Elkeserítő, nem?
Szerintem rohadtul az.
De nyilván sok férfitársam másképp gondolja.
Egy burkás afgán asszony táblával a kezében tiltakozik a nőket érő támadások ellen. Szeptember elején hét férfit ítélt halálra az afgán bíróság, mert elraboltak, megerőszakoltak és kiraboltak négy nőt.
Amikor augusztusban megerőszakoltak egy fiatal lányt az egyik gólyatáborban sokan olyanokat kommenteltek a hírhez, hogy „megérdemelte a ribanc, minek ivott, minek mutogatta magát”. Vagy ott van Dalcsináló Ákos úr, aki a La Femme magazin legutóbbi számában ezt nyilatkozta:
„Az ember ugyan nem szívesen ad tanácsot, de a La femme, azaz ‘A Nő’ számára talán annyit mondhatok: szeressen nő lenni, találjon vissza a hagyományhoz, mert az őrzi egyedül, hogy mi az üdvözítő az ember számára. A hagyományos női szerepeken túl vannak talán pillanatnyi sikerek, de még több a boldogtalanság, a kudarc és a magány. A legfontosabb, legszentebb női hívatás az anyaság, akkor is, ha ezt manapság nem divatos kimondani. Minden ‘izmus’ vége az, hogy önmaga paródiájába fordul, és erőszakoskodni kezd, ilyen a feminizmus is. Aki teheti, óvakodjon tőle.”
És akkor a meghágott lányokról daloló Orbán Viktor által vezetett magyar kormányt, amiben egy nő sem kapott helyet, még nem is említettem. (Ne tessék azt mondani, hogy ez azért van így, mert nincs az országban egy olyan nő sem, aki ne lenne képes például Balog Zoltán feladatait a mostani emberminiszternél jobban ellátni!)
Visszatérve Emma Watsonra. A feminista beszéd után létrejött egy weboldal, az emmayouarethenext.com, amin állítólagos hackerek azt ígérték, hogy öt napon belül kitesznek oda néhány meztelen fotót a színésznőről, amit a The Fappening néven elhíresült, a 4chan fórumról induló celebbotrány mintájára, Watson telefonjáról loptak le. Sok 4chan- és a Reddit-felhasználó ráugrott a témára, remélve, hogy a fenyegetés kapcsán Watson majd abbahagyja a HeForShe-kampányt.
Ilyen kommenteket lehetett olvasni:
„A feminizmus olyan, mint a burjánzó rák.”
Meg, hogy:
„Ha majd olyan fotók kerülnek elő róla, amiken az arcáról csorog a sperma, majd akkor véget ér ez a feminista löket.”
Mint kiderült, az egész emmayouarethenext.com egy meztelen képek nélküli marketingfogás, amit látszólag a 4chan ellen indítottak, de mint kiderült, jócskán volt üzleti megfontolás is a hátterében. A weboldalas fenyegetés tehát igazából nem volt valódi, a reakciók azonban nagyon is igaziak voltak.
A pöcs- és hatalomféltésre utalgatás meg a szépelgő moralizálás helyett érdemes elolvasni az amerikai Vox, a témában született egyik cikkét. Amanda Taub – aki korábban emberi jogi ügyvéd volt – citál néhány példát arra, hogy nem Emma Watson az első (és valószínűleg nem is az utolsó) nő, akit szexuális terrorral akarnak, akartak meghátrálásra kényszeríteni. Szinte mindennapos ügyek ezek. Sok feminista írót árasztanak el a fenyegetések; Szíriában, Szudánban és Kongóban börtönbe vetik és ott erőszakolják meg a női egyenjogúságért küzdő aktivistákat; Dél-Afrika leszbikusaira pedig sokszor azért kényszerítik a hetero szexet, hogy „megjavítsák”szexuális beállítottságukat.
Sok fenyegetés és támadás azért is olyan erőteljes, mert áthatja a gondolat, hogy valamiféle sajátságos, kerülendő viselkedésmód miatt történik mindez a nőkkel, és ha változtatnának ezen, nem történne baj.
Lara Logan az Irakban állomásozó amerikai hadtestnél 2006-ban
Vegyük például a CBS-es híradós Lara Logan esetét, akit az egyiptomi felkelés alatt megerőszakoltak a Tahrir téren. Többen úgy reagáltak az esetre, hogy Logannek nem lett volna szabad egyáltalán odamennie, tudnia kellett volna, honnan tudósít, meg különben is Egyiptom nem biztonságos a nők számára.(Ugyanez a beteg, kitekert gondolatmenet jött elő néhány hazai kommentelőnél a már említett gólyatáboros eset kapcsán.) Indiában még a kormányzat is beszáll az esélyegyenlőtlenítésbe: hogy elkerüljék a szingli, fiatal lányok megerőszakolását, a helyi politikai erők azt tanácsolják, minél korábban, lehetőleg már tizenpár éves korukban szerezzenek maguknak férjet (ákosizmussal élve: találjanak vissza a hagyományokhoz).
Taub nagyon helyesen megjegyzi, hogy ez a három probléma:
- a nők megfélemlítése;
- nyomásgyakorlás, hogy változtassák meg viselkedésüket, mert akkor elkerülhetik a bajt;
- azt mondani, hogy csak akkor érdemelnek védelmet, ha tiszták, finomak és konvencionális módon nőiesek maradnak;
külön-külön is borzalmas, de így együtt sok erős, tehetséges nőt tántorít el attól, hogy közéleti szerepet vállaljon.
Az újságíró azt is hozzáteszi, hogy az Emma Watson elleni fenyegetések – bármennyire is legtöbbjük csak verbális kardozás – minden nő ellen szólnak.
Azok ellen is, akik most még csak annyit tudnak, hogy időnként a vállamra buknak.
Így hát azt üzenném a Kedves Fenyegetőző, Hímsoviniszta, Ősember Uraknak:
Tőlük kell ám a legjobban beszarni, mert egyszer felnőnek…
