Péntek este a Papp László Sportarénában megnéztük az István a királyt. Még januárban vettem jegyet, mivel feleségem is nagy rajongó. Ott voltam 1983-ban is, hatévesen a Királydombon, és gyerekként lenyűgözött.
A darab mostani évfordulójáról mindenki megírt már mindent, hit- és szakmai alapon. De nem is ez az, amiről a cikk szól, hanem az a bekiabálás, amit a bejárat előtt kaptunk mi, az egyszeri közönség. Mocskos nézők! – üvöltötte egy szemüveges úr torkaszakadtából. Szánalmas jegyesek! – kontrázott rá valaki, majd kórusban buziztak.
Ezzel a gesztussal újra megerősödött a hazai kultúra új intézménye, a színház elé járás. Némely színházban fogy a közönség, ám mások előtt dagad a tömeg. A jegy drága, szórakozni pedig kint is lehet, ráadásul sokkal többet mond el társadalmunkról, mint a bármennyire is aktualizált darab. Ez a fajta nézői magatartás az ókori Athént idézi, ahol társadalmi esemény volt egy tragédiaverseny. Egyáltalában jót tesz a színháznak ez a meccs hangulat, rendőrkordonnal, bekiabálással. Már várom, amikor Hamlet halála után beüvöltik, hogy földet reá, vagy a Nórában elhangzik, hogy mocskos kurva, esetleg beindul a zsidózás a Jézus Krisztus szupersztáron, egy ízléses Indul a vonat… transzparenssel a finálé alatt. Minden színházi alkotó a közönség bevonódását várja, és végre itthon is megtört a jég. Már a nélkül létrejön a katarzis, hogy megtekintenék az előadást. Felháborodott nemzeti színű robogósok történelmi hűséget kérnek számon a rendezőn, bőrmellényes hölgyek Szent István történelmi szerepének eltorzításán lamentálnak. A legjobb az volt, aki kifejtette, hogy Koppányt is tisztelni kell, ezzel némileg megkérdőjelezve felnégyeltetését. Ha én lettem volna Koppány, mindenesetre kevésbé zavart volna, hogy ezer év múlva egy megtért politoxikomán formál meg egy rockoperában, mint az, hogy négy darabra szakítanak és várakon helyeznek el. Nagyon remélem, hogy a tiltakozók nem néznek utána alaposabban az Egri csillagoknak, mert akkor reszkethet Gárdonyi Géza is.
A bevonódás nem állhat meg itt. Várom, hogy mikor lesz majd ülősztrájk a Szabó Ervin könyvtár előtt, tiltakozva a Bovaryné erotikus felhangjai miatt, és mikor torlaszolják el Szkíta motorosok a Palace mozit a Lurdy házban, mert egy tinivígjáték főszereplői kozmopoliták, de a csúcs talán Beyoncé-klipek égetése lehetne a Dobogókőn.
A darabban a Jaj de unom a politikát… közben felkapcsolják a villanyt, hogy értsük, miről is van szó. Aki esetleg nem jött volna rá bejövetel közben, miről is szól ez a dal, meg a színház mostanában. Emiatt érzem néha, hogy helycserés támadás zajlik, mintha forgóznának a társadalmunk szereplői, nézők a színház előtt, politikusok a színházban, a rendezők pedig a politikában. A mocskos néző meg csak áll, és csodálkozik, és azt se tudja mit is nézzen. Közben pedig még anyázzák is.
Fotó: Neményi Márton
