A magyar gazdaság egyik nagy baja az, ahogy a magyar nők a munkához állnak. Jelentős részük céltalanul teng-leng a munkáját illetően, elpazarolva a tehetségét, eszét és lehetőségeit, miközben a nála rosszabb képességű férfiak adott esetben többet hoznak ki magukból. És ez nem csak a válság óta igaz, így volt ez már korábban is.
(Amiről írok, a férfiakra is sok esetben igaz, de a nők különösen hajlamosak beleesni az önfeladás csapdájába – részben történeti, társadalmi, kulturális okokból.)
Ez a legjobban abban mutatkozik meg, ahogy sokan szembeállítják a karriert és a családvállalást, s azt gondolják, hogy ha ők keveset akarnak a munkától, majd az is keveset akar tőlük. De ez pont fordítva van. Nem választjuk a karriert, és a végén emiatt nem tudjuk a családot választani.
Teher a munka
Nem kis számokról beszélünk, mint múlt héten írtam, a Központi Statisztikai Hivatal kutatása szerint körülbelül 200 ezer nő lehet Magyarországon, aki csak tervezi, hogy munkába áll, de nem keres állást éppen. Összesen 1,2 millió olyan felnőtt nő lehet, aki elvben vállalhatna munkát tanulás, gyerekkel otthon levés és korai nyugdíjazás mellett, ám mégsem teszi.
Ez azt mutatja: a magyar nő számára a munka teher. Ha csak minimális lehetősége is van arra, hogy ne legyen foglalkoztatott, akkor nem keres munkát. Az előbbi munkaerőpiaci szakszó alatt itt most én is azt értem, amit a statisztikusok: hogy heti legalább egy óra (!) jövedelemmel járó tevékenységet végez. Nem napi tízről, heti egy óráról van szó.
Ez a munkához való hozzáállás – miszerint hogy a munka egy olyan dolog, amit általában muszáj elvégezni, és ha épp nem kell, akkor ennek örülünk – sok olyan nőre is igaz, aki dolgozik. Olyanokra is, akik akár látástól vakulásig napi 8-12 órát, és aztán otthon még suvickolnak, izzadnak a fakanál felett, és aztán összerogynak a tévé előtt.
Nem hozzuk ki, amit lehetne
Pedig több lenne bennük, hisz ennél mindenkiben több van. De valamiért (nagy kérdés, miért), nem hozzák ki magukból. Ez mindannyiunk vesztesége: társadalomként elveszítjük ezt a sok potenciális vállalkozót, szakembert, szervezőt, vezetőt, aki előbbre is mozdíthatná a világunkat – és a saját életét – azzal, hogy kezd valamit magával azon túl, hogy robotként gürcöl napi 15 órában.
Vegyük észre: ha ön olyan munkát végez, amihez nem kell semmilyen szakképesítés, akkor a gépekkel és kínaiakkal versenyez az internet, a biotechnológia és a tudomány korában.
Nők! Ébresztő! Nem többet kell dolgozni, hanem több ésszel!
Egyre kevesebb olyan állás lesz, ahova csak úgy bejár az ember, tisztességgel dolgozik és tisztességgel kifizetik. Ez a múlté, kábé mint az az illúzió, hogy nyugdíjunk lesz. Lesznek azok, akik karriert ápolnak, és lesznek azok, akiknek nincs munkájuk vagy végtelenül ki vannak zsákmányolva. ÉS nyomorognak.
Eminens lányokból enervált asszonyok
Persze a karrier ellen szól az egész női szocializációnk. Sok helyütt még mindig úgy megy, hogy egy lányt akkor dicsér meg a család, ha csinos és rendes, egy fiút akkor, ha ügyes és talpraesett. Ezért a lányok az iskolában eminens, szorgalmas tanulók, hogy aztán a munkahelyekre érve alulképzett, alulfizetett – bár még mindig szorgalmas – munkaerővé váljanak, akikben egy gramm ambíció sincs. Mert nekik a család a fontos, mondják.
Hát ez egy büdös nagy önámítás. Nyilván fontos a család, nem az a része a magunknak előadott hazugság. Hanem a másik része, az, hogy emiatt nem kezdünk magunkkal semmi értelmeset.
A férfiaknak is fontos a család. (Sőt, egy nőnek gyakran több emberi kapcsolata van a családon kívül, mint a férfiaknak, tehát nekik bizonyos értelemben még fontosabb.) Mégsem adják fel egyéni karrierambícióikat. Szabadidejükben is hajlandók adott esetben munkával foglalkozni, túlóráznak, ha kell, és mennek a főnökkel vagy az ügyféllel teniszezni vagy vadászni, ha az kell. És akkor mi van? Ettől lesznek rossz apák? Nem.
Hány családban van az, hogy a gyerekkel hétvégénként az apa játszik csak, mert az életét a családért feláldozó anya túl fáradt és türelmetlen ehhez?
Maguknak (is) csinálják
Külön szomorú, hogy ez egy ön-nem-beteljesítő kör: sok nő kimondottan a családra való hivatkozással nem ruház be a karrierjébe – például képzéssel, szakmai továbbképzéssel vagy akár új szakma kitanulásával – időt és energiát, és ezért végül embertelen állásokban tud csak elhelyezkedni. A munkahelyén nem mer méltóbb körülményekért harcolni, mert pontosan tudja, hogy egy mukk és kirúgják.
A magyar nő úgy él, mint egy szemellenzős igavonó ló, s ugyanúgy nem emeli fel a tekintetét a földről, hogy körülnézzen, mit lehetne másképpen.
Pedig lehetne másként.
A XXI. században az, hogy az embernek legyen értelmes karrierje, ami iránt tud lelkesedni és amiből normális jövedelme van, a családalapítás záloga is. Ugyanis a jó állások azok, ahova könnyű visszamenni a szülési szabadságról, s rugalmasabbak abban is, hogy pontosan hány órát dolgozik a friss anya. Esetleg engedik az otthoni munka és a bejárás valamilyen kombinációját is. Mi kell ehhez? Hát ezt nem adják bármilyen melóhoz.
Mi az Ön piaci rése?
Az kell hozzá, hogy munkaerőként vagy vállalkozóként tudjunk valamit, amit nem tud minden második ember. Ez honnan lesz? Hogy beleássuk magunkat valamibe. Ez mikor történik meg? Ha az embert érdekli a munkája. Hogy mi az a munka, az szinte mindegy, amíg lehet vele keresni annyit, amennyi Önnek elég. És ha Ön azt hiszi, hogy túl öreg, fiatal vagy képzetlen ahhoz, hogy keressen ilyet, akkor téved.
Ja, hogy az Ön szakmájában nem lehet elhelyezkedni? És ki tiltotta meg, hogy mást tanuljon? Nem tudja, hogy mi érdekelné? Hát kísérletezzen! Ha valami megtetszik, úgyis észreveszi majd! Mindenkinek más a fontos, más célokat kell választania és más irányokon kell gondolkodnia. De Ön helyett senki sem fogja kitalálni, hogy Ön mit akarhat az élettől. És ha Ön nem csinál valamit másképpen, akkor pontosan ugyanaz lesz, ami eddig.
A munkaerőpiaci statisztikákat elnézve az, ami most van, sokak számára nem lehet túl jó. Az írásom nekik szól, őket szeretném nagyobb ambícióra sarkallni. Néha kis javulást nehezebb elérni, mint nagy javulást. Keressen olyan munkát, ahova fütyörészve tud bemenni reggel, és könnyen lehet, hogy nem lesz gondja azzal, hogy legyen állása és normálisan keressen. Persze lehet, hogy ehhez újra be kell ülnie az iskolapadba.
Az érettségi is számít
A végzettség ugyanis kétségkívül segítség a jó munka megtalálásában. Elég a munkanélküliségi statisztikákra ránézni: tavaly év végén a 213 ezer munkanélküli nőből mindössze 29 ezernek volt felsőfokú végzettsége. Papolhatnak a diploma elértéktelenedéséről, de ez nem igaz: hiába van kétszer annyi diplomás nő most munka nélkül, mint a válság előtt, mindössze 8 ezer főről beszélünk. Még mindig jobb a gimnáziumi érettségi is, mint az egyéb érettségik: előbbi végzettséggel 28 ezer fő, utóbbival majdnem kétszer annyi, 41 ezer fő nem talál munkát.
Család és karrier
Ez pont, hogy nem zárja ki a családot. Ha hiszik, ha nem, a sikeres nők zöme is anya. A család persze nekik is logisztikai kihívás. A gyerekeket fuvarozni kell. A lakást takarítani kell, legalább néha. Be kell vásárolni. Ügyet kell intézni. És igen, ez mind idő és energia, és könnyen lehet, hogy családanyaként ki kell harcolni, hogy ne napi 8-10 órában tartson ránk igényt a munkahelyünk, hanem projektalapon vagy heti négy nap vagy napi 6 órában. De ez azért nem lehetetlen egy normálisabb munkahelyen.
Ahogy egy – női – kutató munkájából kiderül, a női vezetők csaknem háromnegyedének volt gyermeke, s többségüknek nem is egy, hanem kettő.
De álljanak itt az ő szavai: „A megkérdezett nők családi állapotát tekintve a kiugró többség (65,37%) házasságban él. A nők 16,10%-a elvált, 11,71%-a pedig hajadon. Ez az adat megcáfolta azt a feltevést, hogy a hajadon vezető nők aránya magas lesz, mert a nők lemondanak a családról a karrierjük érdekében. Csupán nem sokkal több, mint minden 10. nő hajadon, akik magánélete nem olyan kötött, mint a házasoké, nem kell összeegyeztetniük a családi és munkahelyi kötelezettségeket, nem kell gyerekekről, családról gondoskodni, így a munkaidőben és akár azon túl is teljes erőbedobással képesek dolgozni.”
Mégis, hány fronton kéne nekem helyt állni az életben??? – teszi fel most sok olvasónk felháborodottan a kérdést. Én ezt megfordítanám: az életnek hány frontján érheti Önt érdekes tapasztalat, élmény, ami gazdagabbá teszi?
Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy a nők ambíciózusabbak legyenek a munkában?
