„Sajnos megszokhattuk már, hogy négyévenként, a nyár eleji kormányváltást követően a hatalom új birtokosai első teendőik között azonnal módosítják az oktatási törvényeket. Ez a mostani törvényalkotási láz azonban sokkal fájóbb az előzőeknél. Leginkább azért, mert az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok. (…) Azok az emberek, akik csak egyes televíziós csatornák híradásaiból szerzik közéleti ismereteiket, könnyen be is dőlnek a hangzatos szóáradatnak. Ám a valódi történésekre is figyelőknek érteniük kell, miről van szó. (…) Ezzel szemben a felsőoktatási törvény módosítása úgyszólván nem szól másról, mint a pénzről. Valamint kapkodásról, amely bizonyossággá érleli a gyanút, hogy a beterjesztett törvényszövegek mögött nincs stratégiai gondolkodás.
Jól példázza ezt az állítást a felsőoktatási tandíj ügye.
(…) korántsem a hallgatók közötti igazságosabb teherviselés szándéka vezette a kormányt, ahogyan az a törvény indoklásakor elhangzott a parlamentben: az egyedüli cél a pénzügyi lyukak betömése. (…) az e hetekben tárgyalt törvényszövegben voltaképpen már tandíjról van szó. (A mértékét lásd a cikk végén – a szerk.)
Ha olyan gazdag társadalomban élnénk, ahol valóban nagy a jólét és magas az életszínvonal, továbbá alapítványok kínálnak tisztes ösztöndíjakat a tehetséges, ám szegény sorsú diákoknak, mi is igazságosnak, s ennélfogva elfogadhatónak tartanánk valamilyen szerény mértékű felsőoktatási tandíjat. Ám a magyar társadalom zöme a szegénységi küszöb környékén él. Napi megélhetési gondok, hónap végén kétségbeesetten számolgatott forintok nehezítik a családok többségének életét. Ilyen körülmények között a százezres nagyságrendű tandíj számukra megfizethetetlen, a ténye pedig elfogadhatatlan.
A magyar szellemi és közélet legjobbjai a XX. század több periódusában komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a szegény, ám tehetséges fiatalok, a ‘nép fiai’ egyetemeken tanulhassanak, és megindulhassanak a társadalmi felemelkedés útján. Gondoljunk akár a két világháború közötti évek népi mozgalmaira, akár a háború utáni évek néhány valóban baloldali, jó szándékú törekvésére. Most mindezt a nemes hagyományt egyetlen tollvonással elsöpri a (…) kormány.
(…) A tandíj bevezetése tehát előreláthatóan megfosztja a legszegényebb tehetséges fiatalokat a diplomaszerzés kilátásaitól. Éppen akkor, amikor Magyarországnak égetően szüksége volna a szellemi gyarapodásra, a tehetségesek valódi érvényesülésére.
A Kereszténydemokrata Néppárt történelmi hagyományaihoz híven a szociálisan rászorulók érdekeit védi. Ennek értelmében nem támogatja a tandíj bevezetését, s ugyanerre szólít fel minden valóban haladóan gondolkodó embert.”
„Nem is akármilyen csekély összegről, hanem évi 105, illetve 150 ezer forintról, mégpedig az államilag finanszírozott képzésben. Ez annyit jelent, hogy 2008-tól egy ötéves képzésben megszerezhető egyetemi diplomáért 615 ezer forintot kell fizetnie a majdani hallgatónak, illetve családjának.” (Ma bizonyos szakokon egy félévre ennyi a tandíj – a szerk.)
Az érdeklődőknek és a plágiumbizottságoknak: itt az eredeti cikk is, összehasonlításképp.
