A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Magyarországnak “bóvli kormánya és bóvli miniszterelnöke van”. A korrektség jegyében ehhez hozzátennénk, hogy ha az egyik igaz, akkor logikai alapon az ellenzéke sem jobb, mármint bóvliság szempontjából. A DK víziója szerint szakadékba zuhanunk gyors, hatásos kormányzati intézkedések nélkül, amihez egyébként az MSZP-ből minap kivált párt segítséget ígért.
Vicces lenne, ha a forint nincs két és fél éves mélyponton, a csődkockázat két és fél éves csúcson, a szakértők szerint egy hónapon belül tényleg a „bóvli” (befektetésre nem ajánlott) kategóriába vághatják kötvényeinket. Egyre több vészmadár csiripeli, hogy jön a gazdasági világvége, amely – mint a népmesei kisgömböc – elnyel minden jövedelmet, vagyont. Sokak szerint hiába kapálózunk, ha a piac „beárazza”, akkor össze is kell omlani.
Megoldás?
Az megoldás lehet, ha a világgazdaság beelőz minket, és hamarabb dől be, mint a magyar, mert akkor kevésbé feltűnő a magyar pirula keserűsége. Erre azonban kevés az esély, így a feladat adott: a nemzetközi bizalom növelése – stabil költségvetés mellett. Ehhez őszinte, beismerő vallomás kellene a magyar választóknak, amihez persze jól jönne valami nagy politikai összeborulás, hiszen Európában a gazdasági válság olyan politikaiakat generált már eddig is, hogy a fal adta a másikat. A kisgömböc (euróválság) eddig elnyelte a szlovák, a görög és az olasz kormányt. Egyedül nem ment. Ráadásul a felmérések szerint a magyar már nagyon vágyna békére, nyugalomra, tehát akár…
A Demokratikus Koalíció által említett segítség azonban mégis nonszensz, annak elfogadása elképzelhetetlen. Annál reálisabb még egy MSZP–Fidesz nagykoalíció is, amit utoljára tavaly jósolt Vona Gábor, és amely a felszín alatt – a sárdobálás dacára – valójában a gyanú szerint jól működik a Fidesz és az MSZP háttéremberei között.
Ugyanakkor el kell ismerni, az ország érdekeit valóban szolgálná egy olyan kiegyezés, amely nem valamely politikai erő hegemóniáján alapul, de lehetővé teszi a tervezést hosszú távra, ciklusokon átívelően. Van persze más megoldás is, ehhez csak hiteles gazdaságpolitikai fordulatra és az európai adósságválság megnyugtató rendezésére van szükség.
Az ujj és a ravasz
A DK leendő szavazói pedig már most elkezdhetnek drukkolni Orbán Viktornak, mert, ha nem jön be a kormányfői orosz rulett (amelyben Matolcsy nem a fegyvert elsütő ujj, hanem maga a ravasz), úgy a gyurcsányistáknak is keserű öröm lesz Orbán távozása a nincstelen ország részéről.
Jeleznénk, a Fideszben amúgy számolnak az IMF érkezésével, tán az sem véletlen, hogy a Népszabadságnak épp most szivárogtatták ki Orbán sértődött ultimátumát – ha valóban elhangzott az a mondat.
Magyarország – amíg a finanszírozása döntően külföldi befektetőktől függ, s nincs megoldása az európai adósságválságnak – nem tud teljesen szuverén lenni, akár itt van az IMF, akár nincs. 2010-ben Matolcsy 6-7 százalékos hiánycélt emlegetett, majd az uniós pénzügyminiszterek találkozójáról visszatérve bejelentette a 3 százalék alatti hiánycélt, mert „az unió ebben támogat bennünket, másban nem”.
Ráhatás
Matolcsy „nem ortodox” gazdaságpolitikája részben az unió erőszakos hiánycsökkentési elvárásának számlájára írható. A kormányzati kommunikáció fókuszába az élénkítés helyett az „államadósság elleni háború” került – Matolcsynak ilyesmi az uniós pénzügyminiszterek ráhatása nélkül alighanem eszébe sem jutott volna.
A kormány éppen egy 1400 milliárd forintos megszorításra készül, az erről szóló tanulmány a nemzetgazdasági minisztériumnak csak az angol nyelvű változatán érhető el.
Meddig tartható fönn annak legalább a látszata, hogy Magyarország szuverén? Az elkövetkező hetek, hónapok megadhatják a választ.
