Akár kétszázezer forintra is megbírságolhatják azt a siófoki ingatlantulajdonost, akinek a házáról hiányzik a számot jelző tábla. A településen már régóta van erről szóló rendelet, melyet az idén felülvizsgáltak, és április 4-ei hatállyal úgy döntöttek, fél évet adnak a lakosságnak, hogy pótolják a jelzéseket. A határidő október 4-én járt le, írja a sonline.hu.
Mint írják, azért volt erre szükség, mert az önkormányzat több jelzést is kapott a szolgáltatóktól, hogy hiányoznak a számtáblák, ami nehézzé teszi a munkájukat.
A vármegyei körkép szerint Balatonlellén is bírság jár azért, ha az épületről hiányzik a házszám. Kenéz István polgármester a lap megkeresésére elmondta, adnak türelmi időt a lakosságnak, majd felszólítják, ha nem pótolják a hiányosságot, és csak ezután büntetnek.
A munkatársaim folyamatosan ellenőrzik ezt. Szerencsére nem sűrű, hogy ilyen előfordulna, de azért néhány tucatnyi esettel már találkoztunk. Van egy olyan szabály nálunk, hogy amelyik területet szétosztották, és oda építkeztek, majd a házszámot peresítették mondjuk 10/A-ra, akkor azt meg kell szüntetni, mert csak szám lehet az ingatlanokon
– tette hozzá a balatonlellei polgármester.
Van ugyanakkor ellenpélda is, Marcaliban egyelőre nincsen még rendelet arra vonatkozóan, hogy kötelező kitenni a házszámot. Sütő László polgármester közölte, először az új és a külterületeken kialakított utcákat kellene elnevezni, mert sok esetben csak helyrajzi szám alapján tudják beazonosítani az ingatlanokat. Hozzátette, nagyjából rendezettek az épületek, a házak 98 százalékán megtalálható a számjelzés.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője lapunknak elmondta, a kétezres évekig kivonuló mentősként dolgozott, és többször előfordult, hogy nem találták meg azt a címet, ahová menniük kellett.
A helyzet húsz év alatt sem sokat változott, most is panaszkodnak erről a kollégák. Hiába vannak felszerelve a mentőautók GPS-szel, nem mindig méter pontosságban látjuk az adott címet. Előfordul, hogy egy háztömbnél vagy a külvárosban majdnem addig tart megtalálni a pontos címet, mint amennyi idő alatt kiérünk a helyszínre. Fontos lenne, hogy minden házra tegyenek jelzést, mert azzal az életmentési idő is jelentősen csökken
– fogalmazott.