Getty Images
Otthon

Érdemes otthon tölteni, ha hosszútávra tervez az elektromos autójával

Sok ideig elképzelhetetlen volt, hogy ha autónk van, ne kelljen folyamatosan azon gondolkodnunk, mikor jutunk el a legközelebbi benzinkútra, meddig tart ki az üzemanyagunk. Az elektromos autók nem csak azért előnyösek, mert jóval kevesebb terhet rónak a környezetünkre, hanem mert kényelem terén is egy szinttel feljebb emelik az autóval való közlekedést, mondjuk azzal, hogy otthon is feltölthetjük a járművünket. Ahogy teret hódítanak az elektromos autók, úgy a töltőállomások is követik a trendet, aminek következő lépcsőfoka az otthoni töltés. Egy otthoni töltőállomás szakszerű telepítése számos dolog miatt jó ötlet, de főleg azért, mert hosszútávon (és ugyebár autót több évre választunk) a költségeinket is csökkentheti a nyilvánosan elérhető töltéshez képest.

Az első és legfontosabb kérdés

Még az elektromos autók tulajdonosai közt is vannak, akik egyelőre csak hallottak az otthoni falitöltőkről, vagy kacérkodnak a gondolattal, de számos kérdés kavarog bennük ezzel kapcsolatban. Amennyiben fontolgatnánk egy otthoni töltőrendszer szakszerű kiépítését, a legelső dolog amit meg kell vizsgálni, hogy az otthoni hálózat teljesítménye elbírja-e a terhelést. Ezt a lépést komolyan kell venni, hiszen ha túlterhelés keletkezik, nem feltétlen csak a biztosíték kapcsol le, hanem sajnos tűzesetet is okozhat.

Persze ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk is az egészet: a legegyszerűbb, ha villamossági szakembert hívunk pl az E.ON-tól, aki nem csak az előzetes ellenőrzés, de a szakszerű felszerelés során is segít. A helyszíni adottságok figyelembevétele, a hálózat teljesítményének felmérése komoly szakértelmet igényel. Egyes esetekben az is előfordulhat, hogy bővíteni kell az otthoni áramhálózat teljesítményét, amihez további engedélyeket is be kell szerezni, díjak ellenében.

Maga a töltődoboz telepítés nem engedélyköteles, de a szakszerű felmérés, szerelés és beüzemelés elengedhetetlen a saját biztonságunk, és a készülék garancia miatt is.

A jó hír, hogy a telepítés maga nem különösebben körülményes, a szakember gyorsan és egyszerűen elvégzi.

A szakember abban is segít, milyen töltőt válasszunk, amit alapvetően az autónk márkája és típusa határozza meg. A személyes egyeztetés során választ kaphatunk minden további kérdésre, többek közt arra, hogy mennyi időre van szükség egyes töltőtípusoknál a teljes töltöttséghez. A 2,3-3,5 kW-os lassú töltéssel jellemzően 8-12 óra töltési időre számíthatunk.

Nem kell alkalmazkodni senkihez

Ami alapszabályként elmondható, hogy vannak gyorsabb, drágább töltési megoldások, míg egyes eszközök lassabban töltenek, de olcsóbbak. A benzinkutakon elérhető egyszeri töltés 2000-3000 forint között gyorstöltéssel, de ingyenes töltőpontokon is tölthetünk (bár ebből egyre kevesebb van). A nyilvános töltőállomásoknál egyedi árszabások jellemzők. Az utcai töltésről elmondható, hogy nem mindig kiszámítható, mikor használhatjuk a töltőpontokat, és relatíve még kevés is van belőlük.

Az otthoni gyorstöltők 250-500 ezer forintos árkategóriában mozognak,

és azzal a nagy előnnyel rendelkeznek, hogy biztonságosak és kényelmesek, senkire nem kell várni, míg feltöltődik az autónk. Ráadásul a napi rutinunk is sokkal jobban tervezhető, ha kiszámíthatóvá válik az autó töltése, nem kell többet aggódni amiatt, hogy foglalt az utcai töltő. Alapesetben, ha nappali áramról megy a töltés gyakorlatilag ugyanazon az egységáron fizetünk a villamos energiáért, mintha menne a mosógép, vagy a porszívó. Még jobban járunk, ha kifejezetten elektromos autós tarifára (A2 tarifa vagy két zónaidős tarifa) szerződünk, ugyanis az autós tarifa és zónaidős mérés megvalósítása esetén lehet csúcs és völgyidőszak szerinti árazás. Völgyidőszaknak az este 10 és reggel 6 közötti időszak, nyári időszámításkor az este 11 és reggel 7 közötti időszak, illetve nem munkanapokon a csúcsidőszak is annak számít.

Szponzorált tartalom

A cikk az E.ON támogatásával készült.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.