„Kérdi tőlem, hogy atyám, maga melyik focicsapatnak szurkol?, mondom, természetesen a Ferencvárosnak. Mire ő: akkor vesse le gyorsan ezt a lila csuhát!“
Az erdő ölelte Márianosztrán vagyunk, three in one, pálos kolostor, templom és börtön egyben. A fönti párbeszédet András testvér eleveníti fel. Átjár olykor a szögesdrót mögé, lelket ápolni, menteni; a minap egy béközepes Fradi-drukkerrel hozta össze a sors, annak szúrta a szemét az Újpest színe az ünnepi papi ruhán. Rács mögött ritka a sikerélmény. Egy időben sok rab kért rózsafüzért és Bibliát a szerzetesektől – aztán kiderült, előbbiért kávét adnak a fegyházpiacon, utóbbi pergamenpapírjába meg cigit sodortak, és jól elszívták az özönvizet, a bábeli tornyot meg a Jelenések könyvét.
Mikor húsvétolunk?
A 325. évi niceai zsinat határozott úgy, hogy a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnap legyen húsvét vasárnapja. A legkorább dátum így március 22. – amennyiben március huszonegyedike szombatra esik, plusz aznap éppen telihold van. Az esély erre 1:196. Volt ilyen év: 1623, 1761 és 1818; legközelebb 2285-ben alakul így a naptár.
A legkésőbbi dátum április 25. Ez akkor fordul elő, ha március huszadikán van egy szombati holdtölte. Ilyen év volt: 1666, 1734, 1886, 1943; legközelebb 2038-ban húsvétolunk „legkésőbb”, ezt tán megéljük, a következőt, ami 2190-ben lesz, aligha.
1352-ben épült a kolostor, ahová most beeresztenek bennünket a testvérek, pálos szerzetesek húzták föl, s imádkoztak benne kétszáz éven át, míg a török fel nem dúlta Isten házát. A hosszúra nyúlt félholdas pauza után 1729-től hetven éven át ismét pálos élet zajlott itt, ám II. József szétzavarta a szerzeteseket, a kolostort pedig börtönné funkcionálta át. Eztán csak 1934-ben térhettek vissza a pálosok, és csupán bő másfél évtizedet kaptak: 1950-ben a kommunisták számoltak le velük. Nem költöztek messzire, hiszen az időközben épült új kolostortól mindössze pár lépés volt a régi, vagyis a fegyház, ahol nem mellesleg Mindszenthy is raboskodott.
A történelem (disz)harmonikus rezgőmozgása legutóbb a rendszerváltással hozta vissza Nosztrára a pálosokat: 1989-ben újfent ők kerültek birtokon belül, és egyelőre szerencsére nyoma sincs se oszmánnak, se kalapos királynak, se sztalinrákosigerőnek.
Persze akad baj így is: kevés a szerzetes, négy magyar kolostorukra mindössze húsz fő jut. Igaz, szerte a világban félezernél is többen vannak; pár éve Kamerunban nyílt misszió, azóta pár szerecsen is viseli a fehér habitust, ettől lenne valóban boldog Özséb.
Húsvét napjai
A szent háromnap liturgiáját a virágvasárnap vezeti fel: Krisztus e napon érkezett meg Jeruzsálembe. Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, az Eucharisztia, az oltáriszentség alapításának ünnepe. Nagypénteken nincs mise, a papok piros vagy lila öltözékben vannak, segítőikkel teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény, a tabernákulum előtt leborulnak. Nagyszombaton nincs szertartás, ám mivel a katolikus időszámítás szerint a sötétedés utáni órák már vasárnapnak számítanak, misézhetnek, ez a vasárnap vigíliája. Húsvétvasárnap délelőtt ünnepi szentmisét tartanak, majd nyolc napon keresztül ünnepel az egyház, és egész pünkösdig húsvéti idő van.
Hogyhogy milyen Özséb? Hát Boldog Özséb. Merthogy ő alapította a pálos rendet, az egyetlen magyar gyökerű szerzetet. Úgy volt, hogy Özséb, esztergomi kanonok 1246-ban megelégelte a főpapi hívságot, és remeteségbe vonult a Pilisbe. Ott aztán látomása támadt: lángnyelvek törtek elő az erdő talajából, melyek egyetlen csóvában egyesültek. Ezt Özséb úgy értelmezte, hogy az ő feladata összegyűjteni a hegyekben szétszórtan élő remetéket. Legott monostort épített a mai Kesztölc közelében, s védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. Rómának kedvére volt a dolog, így a Szentszék 1308-ban elismerte a pálosokat.
A pálos csuha fehér, arra utal, hogy viselői Mária tisztelői. Emellett magyarságukat is buzgón ápolják. Évszázadok óta úgy tarják, Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis. Vagyis: Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani. A rend imádkozik, templomaiban igét hirdet, missziót és tanítási feladatot vállal.
Na, szóval Márianosztrán vagyunk, nagycsütörtök napján, mindjárt kezdődik az esti mise, méghozzá az évente egyszer esedékes rituáléval, a szertartásos lábmosással. A liturgiában járatlanoknak (a járósoknak meg különösen) rögvest mutatjuk, mi is az, de előbb elmeséljük, mi történt velünk a megelőző huszonnégy órában.
Sonka, tojás, kalács, bor, nyúl
Húsvétvasárnapé az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás az újjászületés mellett a családi összetartást szimbolizálja: a néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk ezeket, hogy hazataláljanak, ha eltévednek az életben. Húsvéthétfőé a locsolkodás (a hit szerint a víz megtisztít, megújít), valamint a hímestojás-ajándékozás. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodásnak, miszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat úgy igyekeztek lecsendesíteni, hogy lelocsolták őket. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. Más vélekedés szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe – az életet hordozó tojás és a nyúl (mint szapora állat) így kötődik az ünnephez.
Szerdán, még sötétedés előtt a budai Sziklatemplomban kezdtük húsvéti körmenetünket. Bő három éve már jártunk ott, akkor advent idején riportoztuk a fehér csuhásokat. A Szikla hungarikum, aki még nem látta, ajánljuk, ruházzon be egy metrójegyre.
A Gellért-hegy oldalában lévő barlangból még 1926-ban alakítottak ki templomot, pár évvel később a pálosok tapasztottak hozzá kolostort. Az ávósok ’51-ben természetesen kiürítették mindkettőt, majd két méter vastag betonnal falazták le a bejáratot. A templomból karsztvízmegfigyelő állomást fakasztottak (kőből vizet, mint legnagyobbak; spontán pártállami irónia), a kolostort pedig az Állami Balettintézet aligha ájtatos koleszesei lakták be (le). Egészen a rendszerváltásig.
Míg a közélet újratemette Nagy Imrét és pártosodott, egy kőbányai srác, bizonyos Bátor Péter épp meglelte hivatását. (Kell ennél jobb nevű főhős egy regénybe? Ugye hogy nem?) Istenes família, négy fiú, mind a piaristáknál végzett, köztük Péter a legifjabb. A szülők remélték, egyházi ember lesz belőle – nehéz kereszt ez egy gyereknek. A családfőt fiatalon infarktus vitte el, a halálos ágy mellett, az agónia óráiban az akkor tizenhat éves Péter megfogadta, papnak áll, ha apja túléli a szívattakot. „A csodás felgyógyulás elmaradt. Úgy néz ki, az Úr csak a mondat második felét akarta meghallani” – mondja ma Péter.
A gimnázium után egy évet letudott a világi teológián, aztán kispapnak, majd szerzetesnek állt. Sokat nem vacillált a választással: felütött egy szakkönyvet, s pár oldal után a pálosokra bökött, az fogta meg, hogy ez az egyetlen magyar alapítású rend. Elköszönt barátnőjétől, végleg, és habitusba bújt. Aztán 2008-ban, alig negyvenévesen ő lett a rend magyarországi vezetője. Péter a Sziklából építi a szerzetet – ez elég jól hangzik. Még akkor is, ha eláruljuk, hogy amikor örök fogadalmat tett, a szokást tartva, új nevet választott, s lett belőle Botond.
Botond sokat pásztorkodik az alföldi tanyavilágban, ott érzi jól magát, a „nép” között. Sok éve kolostort álmodott a pusztába, Petőfiszállásra, s mivel nemcsak fejben fogta meg a kőműveskanalat, hanem a valóságban is, ma már áll az épület, kerengővel, kápolnával, gazdasággal, mindennel. Persze a Szikla budai közönségével is megérti magát, szerda este is nekik misézett társaival a hegyoldalban. A csütörtök reggel pedig Vácon találta, a székesegyházban.
Nagycsütörtök a papok ünnepe, hivatásuk születésre (Jézus a megfeszítése előtti csütörtökön költötte el tanítványaival az utolsó vacsorát) emlékeznek e napon az egyház emberei. Meg is jelent most Vácott az egyházmegye összes notabilitása, élen a püspökkel. Van abban kraft (meg asszociációs muníció), ahogy gigagyertyákkal, kereszttel, harangszóra, padlóig nyomott orgona mellett, ministráns felvezetéssel bíborban bevonul a papság.
Szabad a hús
A Biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt; halálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával győzelmet aratott a halál felett. Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. E napon szabad először húst enni, erre utal a magyar húsvét szó: a hús magunkhoz vételének első napja. A böjt utolsó hetének neve nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, a fehérhét.
E demonstrációnál csak a pálos romok ütősebbek a maguk közel nyolc évszázadával. Merthogy az eucharisztia (ejts: úrvacsora, értsd: Jézus utolsó vacsorán történt cselekedeteinek liturgikus megismétlése) után Botond vezetésével, alkalmi Özsébként mi is bevetettük magunkat a Pilisbe. Tán Özséb sírja fölött is átgyalogoltunk; nem, nem tiszteletlenségből, hanem mert még nem leltek rá a régészek a boldog remete temetkezési helyére. Ásnak ugyan szakemberek a már emlegetett Kesztölc mellett, az ősi pálos templom maradványainál, de a terület kétharmada még óvatos lapátra vár.
Pár kilométerrel odébb, Pilisszentlélek fölött viszont pöpec a rom: IV. Béla épített ide vadászkastélyt egykoron, amit aztán kedves pálosainak adományozott, kolostornak. Ma jobbára nagyvárosi táltos férfiak tartanak szeánszokat az agg falak között, igen, ők azok, akik a Pilisben vélték felfedezni a Föld szívcsakráját. „Ha hiszed, hogy Isten fia, Jézus valóságos személy, nem kell neked semmiféle szívcsakra” – Botond így zárja rövidre e spirituális anomáliát.
Föntebb ígértünk egy márianosztrai lábmosást. Nos, mindjárt hozzuk a langyos vizet, de elébb hadd kérdezzünk valamit.
Motorkerékpálosok. Mond ez önöknek valamit? Jó, szójátéknak csak négyes alá, de az azért elég menő, amikor egy az ezerkétszázas években alapított „cég” főnöke – természetesen Botondról beszélünk – ezerháromszáz köbcentis Yamaháján elhúz egy útmenti korpusz mellett, újraértelmezve ezzel a Krisztus előtt százzal kifejezést.
Botond amúgy motoros zarándoklatokat szervez „a Magyar Pálos rend ünnepeihez, a Mária-tisztelethez és a hazaszeretethez kapcsolódóan”. Elképzelnek száz, bőrbe öltözött figurát, ahogy imádság után elindulnak a lengyelországi Częstochowába? És mit gondolnak, ez az egész hogyan kezdődött? Úgy, hogy 2002-ben Pécs önkormányzata fizetőssé tette a belvárosi parkolást, és mivel az ottani kispénzű pálosok sajnálták az aprót a sarcra, motorkerékpárra cserélték öreg kocsijukat.
És most már tényleg lábazunk.
Ahogy a Biblia írja, Krisztus az utolsó vacsorát követően megmosta tizenkét apostola lábát, ezzel demonstrálva, hogy ő és majdani egyháza hivatása nem más, mint az emberek szolgálata – erre emlékezve a templomokban nagycsütörtökön a pap hasonlóan cselekszik néhány hívével. Márianosztrán András celebrálja a misét, és amikor eljön az ideje, vállára csap egy frottírt, hoz lavórt meg kancsót, kiszólítja a férfiakat, s nekilát a kollektív tisztálkodásnak. Cipő le, zokni le, víz, töröl, zokni föl, cipő föl, következő, le, le, lötty, töröl, föl, föl, következő, és így tovább. Van benne báj.
András palóc fiú, eredetileg asztalos (az szinte ács), de már bő évtizede a rendnek adta magát, s viszi a nosztrai keresztet. Segítője Vilmos; sűrű civil múlt áll mögötte, volt ő kormányőr, sőt nős ember is, de szerencséjére csak a tanácsnál adták össze az asszonnyal, azt meg Isten nem nézi, mi több a polgári válás sem fumigálja az Urat – ennek köszönheti Vilmos, hogy beállhatott a rendbe. Nagyhéten egy pécsi civil osztja meg velük a munkát és az imádságot, Zsolt, ki amúgy informatikus, de ilyenkor a misztériumot választja a bájtok helyett. Ez a csapat egészül most ki Botonddal.
A napirend feszes, mint mindig. Ébresztő fél hatkor, hattól imádság a kápolnában, héttől mise a templomban, hét harminckor reggeli, délelőtt munka, délben ebéd, imádság, délután munka, este mise, vacsora, imádság, tízkor lámpaoltás. Nem mindenki bírja, pontosabban: kevesen bírják.
Botondnál is akadt mélypont. „Tudtam, hogy jönni fog, így felkészültem rá – ezt mondja. – Sivatagi remeték írásait olvasgattam. Akinek nem elég erős a hite, föladja. De én jól döntöttem. Persze valójában ez egy megbundázott meccs, hiszen aki Jézussal van, ha a végén felakasztják, ha megfeszítik is, ő győz.”
Pár hét múlva lejár rendfőnöki mandátuma, immár a második három év, vagyis nem hosszabbítható a megbízatás. A testvérek döntenek jövőjéről. Ő háttérbe húzódna, nagyon nem vágyik egyházi karrierre, inkább lenne remete, mint főpap. „Én tényleg lábmosó vagyok, nem más.”
