Tudjuk, brit tudósok – az ilyesmit mindig kétkedéssel fogadjuk, főleg, ha olyan megállapítás következik a jelző után, hogy szerintük hamarosan emberi vizelettel töltjük fel a lemerült telefonokat. Pedig az okoskodás egyáltalán nem légből kapott, már korábban is gondolkodtak ugyanis a pössentés energiává alakításán, csak épp a kinyerhető erő nem volt elegendő.
Az eddigi kísérletek szerint (amelyek gyakorlati mibenlétét inkább nem részleteznénk) a kutatók úgy találták, hogy egy átlagos okostelefon akkumulátorát nulláról száz százalékra körülbelül 4,2 liternyi vizelet felhasználásával lehet, ami lássuk be, kissé több annál, mint amit bármelyikünk kiprésel magából egy kétbetűs kitérő alkalmával. Viszont az Applied Energy hasábjain közzétett friss kutatás már arra nyújt bizonyítékot, hogy
ahol a folyadékot energiává alakító töltőn hat óráig lógott a telefon, utána pedig három órányi beszélgetési időre volt elegendő az így szerzett energia.
Ehhez olyan speciális technológiát használtak, ahol a vizeletet mikroorganizmusok bontották le, és ennek egyik hozadéka két elektród között áramló energia volt. A vizeletben konkrétan az ammónia játszik szerepet ebben a folyamatban. A kutatók hat ilyen MFC (mikrobiológiai alapú üzemanyagcella) összekapcsolásával tudták elérni a jelenlegi legerősebb töltésszintet.
Bármennyire is furán, vagy épp gusztustalanul hangzik ez a módszer, a világ elhagyatottabb tájain kifejezetten életmentő lehet, ha a jelenlegi töltési módszerektől eltérő lehetőségünk is akad arra, hogy életet leheljünk a telefonunkba vagy navigációs eszközeinkbe, és ha konnektor nincs a sivatagokban, őserdőkben vagy szakadékokban, van valami más, ami mindig kéznél van, már ha értitek, mire gondolunk.
