Mobil

100 millió felhasználó fölött jár a Spotify

Az online zenetár úgy növekszik, hogy már a legnagyobb cégekkel játszik egy ligában.

A különféle szolgáltatások számára mindig fontos mérföldkövet jelent bizonyos felhasználói létszámok elérése, de míg például a Facebook esetében a milliárdos szám miatt durrognak a pezsgők, a Spotify esetében ennek tizede, vagyis a 100 millió is hatalmas őröm. Már csak azért is, mert ezzel a számmal is világelső a zenestreaming iparágban.

Fontos, hogy a 100 millió felhasználóból 30 millió a fizetős modellből jön össze, ami azt jelenti, hogy a Spotify tulajdonosai és alkalmazottai nem fognak egyhamar az utcára kerülni, már csak azért sem, mert egyre többen térnek át az ingyenes modellről a fizetősre, mert vonzóak az így kapható többletszolgáltatások. A Spotify növekedését pedig mi sem jelzi jobban, mint az, hogy míg korábban a Rhapsody és a Deezer versenytársa volt, mára már az Apple, a Google, és majdan az Amazon számára jelent konkurenciát. Utóbbi ugyanis még nem rendelkezik független zenei szolgáltatással de már dolgozik rajta.

spotify_3

Érdekesség egyébként, hogy az Apple Music (ami 2015-ben indult) és a Spotify jelenleg nem kioltják egymást, hanem együtt növelik taglétszámukat, ami azt is jelenti, hogy bőven van piac, amin lehet kereskedni a zenei szolgáltatásokkal. Ám míg a Spotify szinte a teljes bevételét a fizetős közönségből szedi (a nem fizetősök a reklámokból csak 10 százalékkal járulnak hozzá a bevételekhez), az Apple értelemszerűen egy több lábon álló cég, tehát máshonnan is tud befektetni.

Amit azonban nem lehet elvitatni, hogy a zenei szolgáltatások egyre népszerűbbek, és egy darabig még biztosan várható a növekedés, de nem szabad elfelejteni, hogy mindinkább arra törekszenek a gigacégek, hogy lefedjék az igényeket, így például boríthatja a piacot, ha majd megjelenik a Facebook Music (mondjuk). Onnantól pedig elég nehéz lehet a Spotify dolga, mert a bevételének 80 százalékát adja a zeneiparnak a jogdíjakért cserébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik