Mindig érdekes dolog megtudni, hogy a mára már életünk részévé vált kütyük hogyan formálódtak olyanná, amilyeneknek ismerjük őket, illetve az első generációk megjelenése előtt a gyártók honnan vették az ihletet, és mi járt a fejükben. Sokszor kiderül, hogy valójában egészen mást gondoltak, mint ami aztán a boltokba került, és ez alól az első iPhone sem kivétel.
Mielőtt megjelent az Apple első okostelefonja, az aktuális csúcskütyüje az iPod volt, amin csodás, mechanikus, görgős tárcsával kezelhettük a funkciókat, néhány gombbal körülvéve. Tony Fadell egy interjúban elárulta, hogy az első iPhone is majdnem valami ilyesmi lett, aztán végül minden másként alakult. Aki nem ismerné Fadellt, annak röviden annyit elég tudnia az illetőről, hogy igencsak magas pozícióban tanyázott az Apple-nél, amikor éppen az első iPhone-t faragták, bár mostanra inkább a Nest miatt ismerhetjük, illetve ő az az ember (állítólag), aki a Google Glass második verziójánál instruálta a fejlesztést végző személyzetet.
Fadell szerint az ős-iPhone az iPodhoz hasonló, digitális görgős tárcsával érkezett volna, mert úgy gondolták, hogy a vásárlóknak az a legjobb, ha ismerős kinézetben kapják meg a jövőt, így egy iPod telefonról szólt a kezdeti elképzelés, vagyis egy iPod, amiben egy telefonmodul lakik odabent. Aztán három hónap alatt kiderült, hogy marhára nem akar működni ez a koncepció, de Steve Jobs azt mondta, próbálgassák csak, úgyhogy még nyolc hónapig próbálkoztak, ám csak nem akart összejönni. Még úgy sem, hogy több gombot tettek a kezelőfelületre. Így történt, hogy végül aztán csak egyet tettek rá.
Ki tudja, hol tartana most az Apple, ha mégis beleerőltetik a telefont egy zenelejátszó testébe, és úgy dobják piacra. De most már nincs is jelentősége, hiszen éppen a hetedik generációt várjuk, és mint az látható, az iPhone nem tud hibázni, mert még akkor is jelentős hasznot termel, ha éppen mindenki azt mondja, hogy képtelen megújulni. Mint ahogyan volt ez 2-3 generációval ezelőtt.
