Média

Lezárult az Origo eladása, megszólalt az új vezérigazgató

Kapcsolódó cikkek

A vételár kifizetése után február 5-én lezárult az a tranzakció, amellyel az Origo Media Zrt.-t megvette a New Wave Media Kft. (NWM) – derül ki egy ma publikált interjúból, ami az mmonline.hu szakportálon jelent meg. Az interjú alapján a megvásárolt médiavállalat vezérigazgatója a New Wave-et is irányító Száraz István lett, aki most hétfőn mutatkozik be az Origo-NWM csoport munkatársainak. Az újságírók rákérdeztek  a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoport vezérigazgatójával, Varga Zoltánnal közölt interjúnkban elhangzottakra is, amelyben a Central vezetője megemlítette, hogy szerinte semmi esélye sem volt az Origo megvásárlására, mert az Száraz Istvánéknak, illetve a New Wave-nek mindent megért.

Az újságíró kérdésére, hogy ennyire fontos volt az Origo megvétele, Száraz István azt válaszolta:

Az egyes ajánlattevők érintettségéről, illetve a megajánlott összegekről szóló piaci pletykákat nem szeretném kommentálni. Azt viszont fontos elmondanom, hogy mióta online tartalomfejlesztéssel és médiával foglalkozom, folyamatosan építkezünk, létrehoztunk sikeres termékeket, és nem ez volt az első akvizíciónk sem, de mindig az üzleti racionalitás volt az iránytű. Az Origo csoportnak 2015 decemberében 4 millió egyedi látogatója volt, ha csak ezt nézem, akkor is nyilvánvaló, hogy ez a felvásárlás nagyon fontos mérföldkő, és persze csalódott lettem volna, ha nem sikerül.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a cél az Origo bekebelezésével, Száraz általános jellegű választ adott a portálnak, arról beszélt, hogy az online média jelentősége, így a benne lévő üzleti potenciál folyamatosan nő, ezért a verseny is egyre élesebb. “A piacon már korábban megkezdődött konszolidáció létrehozta a legnagyobbak elit ligáját, amelyből kimaradó médiacsoportok könnyen lemaradók lehetnek. Az elmúlt pár év emellett bebizonyította, hogy van igény az új termékekre is a szektorban. Az akvizícióval létrejött portfólió – az Origo csoport, a VS.hu és a Köpönyeg.hu és a WeLove csoport együtt – 5 internetfelhasználóból 4-et elér. Ez úgy gondolom, önmagáért beszél.”

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az újságíró azon kérdésére, hogy hogyan lehetne nyereségessé tenni a 2014-ben több mint 320 millió forintos, 2013-ban pedig 420 milliós veszteséget termelő Origo-t, a cég új vezetője azt mondta,

természetesen tisztában vagyunk a cég pénzügyi nehézségeivel, de a mi számításaink szerint csoportszinten a különböző termékek egymást kiegészítő struktúrájával középtávon nyereségessé tudjuk tenni, rövid távon pedig az önfenntartás a cél.

Száraz nem adott konkrét választ az interjúban arra, hogy terveznek-e létszámcsökkentést, vagy más átalakítást az Origo-nál, változik-e például a főszerkesztő személye.

Egy szervezet alapos megismeréséhez idő kell, csak a közös munka során szerzett tapasztalatok bázisán hozhatunk majd jó döntéseket. Nem fogunk kapkodni, ezt remélem azok is elfogadják, akik azt várták, hogy a nagytakarítás lesz az első lépés. A stabilitás, a működőképesség megőrzése prioritás. Az értékesítéshez ebben az évben nem nyúlunk, ami azt jelenti, hogy 2016-ban a CM Sales felel majd a VS.hu hírportál desktop és mobil hirdetési felületeinek értékesítéséért, a kategóriájukban piacvezető Welove termékek – welovebudapest.com és welovebalaton.hu – reklámjait pedig továbbra is az Evomédia árulja. A Köpönyeg.hu folytatja sikeres együttműködését a CM Sales-szel. Az Origo portfólió és az Adnetwork hálózat értékesítésének módja sem változik, az ügyfelekkel továbbra is az Origo Adhouse munkatársai tartják a kapcsolatot

– válaszolta a kérdésre az új Origo-vezér, majd megemlítette, hogy helyettese a cég élén Szilágyi Dániel lesz, míg Gosztonyi Balázs operatív igazgató, Fernbach Krisztina pénzügyi igazgató lesz.

Az interjúban szóba került az is, hogy az Origo sokáig a független és objektív netes újságírás megtestesítője volt, de egy idő után kiderült, hogy a politika beleszólt a működésébe, ami miatt még főszerkesztőváltásra is sor került. Száraz ezzel kapcsolatban azt mondta az mmonline-nak, hogy a múltban történtekkel kapcsolatban nincsenek pontos információi, de ha lennének, akkor sem akarná kommentálni. Hangot adott ugyanakkor azon meggyőződésének, hogy hosszú távon csak olyan hírportál lehet életképes, amely mögött befolyásolástól mentes, magas szakmai színvonalon működő szerkesztőség áll.

Az újságírói függetlenség és a prémium szakmai minőség iránti elkötelezettség masszív keretei között egyetlen célunk lehet: az olvasók igényeinek legmagasabb színvonalon történő kielégítése és új olvasók szerzése. Ez piaci termék, az olvasók a politikai részrehajlást elpártolással büntetik, ami pénzügyileg nem kifizetődő, és nem is számolunk ezzel az üzleti tervünkben. Az Origo univerzális hírportálként az információk legszélesebb választékát kínálja olvasóinak, tárgyilagosan és szakértő módon.

Ami az Origo.hu és a VS.hu közötti kapcsolatot illeti, Száraz azt mondta, hogy a VS.hu az Origótól több szempontból is különböző brand, “úgy látom, hogy mindkét médiumnak helye van a portfóliónkban. Az Origo gyors reagálású, a híreket fókuszpontba helyező portál, a VS.hu specifikuma pedig elsősorban a dizájn-tudatos, digitális tartalmak. Bár két, hangvételben hasonló termékről beszélünk, üzleti szempontból így inkább kiegészítik egymást, mintsem versenytársak lennének. A szerkesztőségek, a tartalomfejlesztés továbbra is egymástól függetlenül működnek majd, de ettől még a tartalmi integrációnak lehet mozgástere. Az Origo egyébként idén ünnepli 18 éves születésnapját, nevét szinte mindenki ismeri, ezt vétek lenne nem kihasználnunk”.

Forrás: Petőfi Live
Forrás: Petőfi Live

Száraz arról is szólt, hogy további felvásárlási terveik is vannak. “A portfólió szélesítése, finomhangolása nem állhat le, és a saját fejlesztésű termékek létrehozása, erősítése is napirenden van. De az első fél évben a fő fókusz a megismerés, tapasztalatszerzés és stratégiaalkotás”.

A Freemail kapcsán Száraz arról beszélt, hogy a korábbinál jóval magasabb színvonalon működő levelezőrendszert szeretnének bemutatni, emellett a Videa és általában a multimédia is fontos stratégiai ága a cégnek.

“Az inventory bővítése, diverzifikálása fontos cél – összhangban az online platformok és a televíziók közös folyamatinak kihasználásával. A Reblog-ban is látjuk a mennyiségi és minőségi növekedés lehetőségét, hiszen a felhasználók által előállított tartalom fokozatos térnyerése új dimenziókat nyithat. Az már biztos, hogy folytatjuk a sikeresnek bizonyult Reblog Maratont”.

Ami az Origo tévécsatornáit (LifeNetwork, Ozone) illeti, Száraz azt mondta, hogy ebben van tartalék, és nagyjából ugyanekkora erőforrás ráfordítással, a gazdaságosság javításával, a világszínvonalú stúdió kihasználtságának növelésével életképes lehet akár önállóan is. Száraz szerint a televízió kiemelt fókusz, hisznek benne.

3 milliós alaptőkéjű cég a vevő

Az Origo Media Zrt.-t megvásárló New Wave Media Kft. a cégjegyzék adatai alapján 2014 áprilisában jött létre, mindössze 3 millió forintos alaptőkével. A kkv a 2014-es tört üzleti évben a cégbíróságnak benyújtott eredménykimutatás alapján 6 millió forint mérleg szerinti eredményt tudott elérni. A vállalkozás legnagyobb tulajdonosa egy csehországi vállalkozás, a BAWACO INVEST S. R. O. Ezt a cseh céget Matolcsy György jegybankelnök milliárdos unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a vállalkozásaként emlegetik a sajtóban. Szemerey egyébként 11 milliárd forint körüli becsült magánvagyonnal rendelkezik. A New Wave Media másik tulajdonosa a We Love Budapestet is alapító Száraz István, aki a Drycom Informatikai Tanácsadó Kft. nevű cégén keresztül szállt be annak idején a VS.hu-t működtető vállalkozásba.

A terjedelmes interjúban az nem került szóba, hogy igaz-e, hogy az Origo megvásárlásához a New Wave állami hitelt vett igénybe, illetve nem került szóba Matolcsy György unokatestvére sem, aki a New Wave tulajdonosi hálójában bukkan fel.

A New Wave tavaly december végén jelentette be, hogy 13,2 millió euróért, vagyis körülbelül 4,2 milliárd forintért megvásárolja a Magyar Telekomtól az Origo Media Zrt.-t. A cég eladására kiírt tender utolsó körébe egyébként a New Wave-en kívül a CEMP (többek között az Index.hu és az InfoRádió tulajdonosa), a Central Médiacsoport (ide tartozik a 24.hu-n kívül például a Nők Lapja),  valamint Gattyán György cége, a Docler Media került be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik