Ezt éli át a búvár, ha tévedésből beszippantja egy ámbráscet

2216 PSI

Lélegzetvétel: a csutora műanyag íze tolul a szájába – palackozott levegő, nyelés, szárazság, köhögés – éber, belégzés – bűz/romlott hús: öklendezés, fulladozás; elcsúszik; az arca valami puhát ér/puhábbat, mint a víz – víz; hol van a víz, nem a víz alatt van: ez bizonyára szárazföld; valami sötét – egy barlang/lyuk/egy kocsi csomagtartója: elrabolhatták; próbál mozogni: nincs megkötözve – de szűkös itt/egy zsákban lehet, egy lezárt táskában; de meleg/sikamlós: talán a vértől? – a saját vérétől? –, és megpróbál oldalra fordulni: a zsáknak van nyílása; a palack beleakad: még mindig búvárruhában van; mégis ki tömné bele egy zsákba minden búvárcucc…

A zsák megrándul. Keményen. Jayt úgy facsarja, mint a nedves szőnyeget, a lábujjától a fejéig csavarja, az orra meghajolt, a maszkja mélyen az arcának nyomódik, a csutora a fogának préselődik, szilvaíze van a vaskos ajkának. A vádlija, a combja, a csípője – mintha húsklopfolóval nyomták volna össze. A zsák kitágul, de a bordái és a csontjai továbbra is sajognak, még soha nem volt ennyire tudatában a belső szerveinek; minden egyes szivacsos szövetnek, egymásba illesztve, az elasztikus recsegéseknek, a sajgó elernyedéseknek.

A búvárpalack és a mellény fémje és műanyaga nélkül már teljesen összezúzták volna. Nem is szabadna gondolkodnia, csak rúgnia, szakítania, menekülnie kéne, de ehelyett az elméjében csilingelő csengőkként száguldanak a gondolatok.

Néhány állat nem a fogait használja rágásra.

Némelyik a gyomrával rág.

Perisztaltikus hullámzásnak hívják, mely ugyanúgy működik, mint a közönséges óriáskígyó mozgása, amivel végigtolja a belein az ételt.

Jay emlékezete a homályos zűrzavarból lángszerűvé, pszichedelikussá válik. Minden egyszerre tér vissza. A mustárszínű moszat, a szivárványos alga, a többkarú csoda, az élő hegy, az ütésszerű kattogás; beszippantott hordalékként kajlán üdvözölte a lusta lila nyelv.

Aztán a torok nyílása maga mögött.

Az egész teste a gyomor belsejében rekedt.

*

2160 PSI

A nyelés maga nem tartott tovább két másodpercnél. Először nyomás érkezett a nyelőcső felől… ez lehetett a behemót tüdejének felfúvódása.

Másodjára egyetlen szeizmikus erejű lökés következett, mely nem lehetett más, mint a behemót húsmeteor szívének dobbanása. Erre Jay most itt van, két méterrel mélyebben, a bálna belsejében, a gyomra sötétjében. A gyomrában, és a testének minden egyes szeglete sikít a perisztaltikus szorítás miatt. A tér nem mondható szélesebbnek, mint a bálna nyelőcsöve.

Jay próbál elmozdulni, de megbénítja a félelem, csak az oldalára mer fordulni, de az acélpalack még ezt is megnehezíti. Ahogy a meleg, gumis gyomor is, ami úgy szorítja magához, mint valami nedves sportzokni. Érzi a tengervíz löttyenését meztelen jobb lábán és az arcán. Egy világítórák ruganyos cuppogását. A nagyobb rákfélék merev vázát. Étel, mind étel. Ő is étel lett.

Ha Mitt nem ölte volna meg magát. Ha Jay nem indul el a csontjai keresésére. Ha nem úszik a kanyon szélére. Ha nem csatolja a csontostáskát a mellényre.

A gondolattól új félelemszikra tör fel megviselt testében.

A csontostáska. Ami belegabalyodott a…

Hideg, nedves, gyorsan hullámzó valami tekeredik Jay nyakára: a kalmár karja fonja körbe.

*

2137 PSI

Jay túlélte a lenyelést. Ahogy az Architeuthis is. Ami most fűrészfogsorba ágyazott húsz szívókával mar bele Jay nyakába. Jay érzi, ahogy nedvesruhájának csuklyája megfeszül, aztán folyadék ömlik ki. Bizonyára elvágta a torkát, az éltető vére épp fröcsög kifelé. De nem, a folyadék túl hideg, épp csak a neoprén csuklyát szabdalta fel, a nyakmandzsetta elszakadt, és sós víz áramlik befelé. Jeges folyadék szlalomozik le a testén, majd kifolyik a bálnafog által megszaggatott nedvesruhája jobb oldalán.

Jay elhúzódik, de mégis hová menne? A gyomor nyúlik, de nem eléggé, talán fél métert; vaskos, kötélszerű izomhálózsák ez.

Egy másik kalmárkar magához szorítja Jay bal lábát.

A harmadik pedig a derekát.

Jay beletúr a nyakát mardosó karba – lágy anyag, csomós hús, mégis olyan erősen szorítja, hogy bele kell mélyesztenie a körmeit, hogy átszakítsa a hártyát. A másik kezével letépi a szívófogak borotváját, melyek még mindig csapkodnak felé, szomjasan kutatják csuklójának verőerét.

Nedves ütések érik mindenhol: a kalmár többi karja a gyomor ellen harcol. Az Architeuthis pont annyira bepánikolt, mint Jay, ő is ráébredt, hogy az élete bizony már csak egy hajszálon függ. Jay újra megérzi a perisztaltikus hullám nyomását, de az óriáskalmár kinyújtja magát a térben, ezért felfogja a legrosszabbakat.

A gyomor mozgása még inkább nekinyomja a kalmárt Jaynek: a kövér undorító köpenyt, a takonyszerű végtagokat és a közepén rejtőzve valami keményet: egy vasszerű csőrt. Jaynek préselődve a kalmár feladja a harcot a gyomor alaktalan támadásával szemben, így mind a tíz kar Jay köré tekeredhet.

Fojtogatás.

Jay levegőt sem kap. Légzőkészüléke nem tudja levegőhöz juttatni, ha a bordái nem képesek kitágulni, és a kalmár összezúzza, mint a nedves betont. A kalmár zselés burka mögött mintha három apró ököl dörömbölne. Jay tudja, mik azok.

Az óriáskalmárnak három szíve van.

Jaynek pedig csak egy.

Ember az óceán ellen. Nem igazságos küzdelem. Soha nem is volt az.

*

2112 PSI

Vérerek pukkannak ki Jay bőre alatt. Sikítanak a csontjai. A torka kezd összeszűkülni a nyomás alatt. Aztán a kalmár mozgása megtörik, valami elromolhatott a testében. A gyomor fala túlzottan befelé nyomódik, ezt nem bírja már a kalmár. Hideg kilövellés jön, a fejlábú vérének tornádója cikázik körülötte. Görcsrohamok hullámzanak végig az állat karjain, és a szögesdrót-szívók ellazulnak. Egy szippantással az ernyedt kalmár úgy csusszan felfelé Jay testén, mint egy hirtelen felrántott gumis takaró. Jay érzi, hogy az Architeuthis még mindig harcolna, de szüksége van a friss tengervízre, éppúgy, ahogy Jaynek a levegőre, és idelent csupán egy gyermekmedencényi van, így az állat gyorsan haldoklik.

Aztán már nincs is ott, lehúzza a csatorna Jay feje felett.

Halak áramlanak ki vele együtt, és kagylók meg némi moszatnyúlvány.

Jayt is arrafelé húzza az erő, mintha fogkrémet nyomnának ki a tubusból, de nála ott van a csontok súlya plusz a búvármellény és rajta a palack. Érzi a csontoszsák műanyag hálóját is, mely végre kiszabadult a kalmár szorításából.

Enged a perisztaltikus hullám. A gyomor úgy lazul el, mint egy ökölbe szorult kéz.

Jay tudja, hogy hamarosan újra össze fog húzódni.

A kalmár nedves csapásai nélkül Jay hangosan lélegzik, megrémiszti, mennyire hangosan. A steril reduktoros belégzése olyan, mint egy bicaj kerekének sziszegése, mint a mezoteliómás köhögés. Száznál is több merülés alkalmával egyszer sem hallotta magát így lélegezni. Hiperventilál. És attól, hogy erre ráébred, csak rosszabb lesz a helyzet. Ki fog fogyni a levegőből, de még azelőtt elájul, és a gyomor össze fog húzódni, mire ő is úgy tűnik el innen, mint a kalmár.

Levegő, több levegőre van szüksége. Megemeli maszkjának az alját, ezzel felfedve az orrát. Iszonyatos a bűz, mintha egy egész horgászpiacnyi hal rohadt volna meg, tengervíz és vér szaga keveredik. És a bomló baktériumok dinnyeszerű édessége.

Forró, ragadós vizelet szaga is megcsapja. Ami akár az övé is lehet, a pisis búvárruháé, de lehet ammónia is. Emlékei szerint a kalmár át van itatva azzal a cuccal.

Visszaengedi ugyan a maszkját, de már túl késő. Öklendezik. Hányni fog. Nem akar hányást belélegezni. De nem veheti ki a csutorát a szájából, olyat nem tehet. Végigtapogatja a mellényt a tartalék reduktort keresve. Megtalálja és meghúzza, de az nem mozdul. Hánynia kell. Erősebben húzza. Nem a víz alatt van, ezért az oktopusztömlő nem lengedezik szabadon, a teste alá szorult.

Jay elhányja magát. Trutymó fröccsen a reduktorból. Reggeli müzli, amiből a gyomra már masszát csinált.

Erre most ő is egy gyomorban ül, a jövője az, hogy belőle is massza legyen. Istenem, istenem, istenem, istenem. A tüdeje nagynak érződik, ég. Lélegeznie kell. Egy apró levegőt vesz, az ajkával és a nyelvével szűri ki a hányást. Aztán erősen kilélegzik, és megnyomja a pótadagoló gombot a reduktoron. Ettől kijön belőle a többi hányás is.

Beszívja a levegőt. A tüdejében mintha üvegszilánkok lennének. A saját gyomorsavját érzi. Jay becsukja a szemét, még a sötétség is sötétebb lesz, ahogy összeszorítja a szemhéját. A fájdalom könnyei áramlanak ki, összeragasztják a szempilláját. Minden egyes testrésze fáj. Innen nincs menekvés. Nincs hely, hogy megforduljon, és megtalálja a nyelőcsövet. Csak azt akarja, hogy vége legyen ennek az egésznek.

Aludni akar. Ez az egyetlen védekezési forma, amit elsajátított. Ezt tette minden egyes szabad órájában, miután maga mögött hagyta az otthonát két évvel ezelőtt. Kanapékon, padlón, parkokban, padokon, tengerpartokon és lelátókon aludt.

Miért ne aludna most egy gyomorban is? Ez véget vetne a visító félelemnek a jövővel kapcsolatban. Jay szorosan összekucorodik. Innen nézve annyira gyorsan elrepült az egész élete.

Akkor legalább gyorsan jöjjön érte a halál is.

*

2083 PSI

(Hol vagy)

*

2060 PSI

A gravitációs erő keményen nyomja Jayt. A bálna bizonyára épp fordul. Az áthatolhatatlan test megfeszül, amíg Jay félálomban lebeg. Elképzel egy tengeralattjárót tatuburkú lemezekkel, mely képes arra, hogy feszesen, darabosan forduljon. Érzi – vagy legalábbis úgy tesz, mintha érezné – az erőfeszítései visszhangját: a traktorszerű izmok kidudorodnak, a lokomotív-csontok dugattyúszerűen járnak, az óriási szervek a helyükre csúsznak, hogy mozgásba lendüljön ez a gép.

((Hol vagy))

Már nem álmodik. A készenléti állapot úgy tér vissza, mint vér a zsibbadt végtagokba. Szúrós fájdalommal.

(((Hol vagy)))

Ezt a kérdést tette fel Jay, amíg kutatott Mitt maradványai után. Ezt a kérdést fogja feltenni az anyja, Nan és Eva, miután Jayt hivatalosan eltűntnek nyilvánítják. Ezt a kérdést fogja talán feltenni Hewey is, amikor ezen vizek felett hajózik el, és végignéz a pengeszerű hullámokon, visszaemlékezve kétgenerációnyi eltűnt Gardinerre.

((((HOL VAGY))))

De ki teszi fel most ezt a kérdést? A hang élesebb, mint bármely kanyon visszhangja. Alóla érkezik, mögüle, a mélységből, az áramlatból, mely az öröklét gyorsaságával hullámzik. Jay kiprésel magából egy választ.

– Egyedül.

A reduktor széttrancsírozza Jay válaszát. De még mindig jobban kedveli saját hangját, mint a céltalan hangok kísértetét.

(Nyisd ki a szemed)

Nem fogja. Ez csupán a nitrogénnarkózis. És a nitrogénnarkózisra nem hallgathat. Ehelyett igyekszik mást is meghallani saját kisülő neuronjainak hangján túl. A bálnán túl. Itt, mögötte és alatta – BUMM – visszhangzó puffanás, melyet Jay akkor hallott, amikor lefelé siklott a nyelőcsövön. A bálna szíve, aztán a szörcsögő – SZIPPP – a bálna érverése, a vér tomboló folyójának áramlata, ahogy áthalad az artériák csőrendszerén.

BUMM, SZIPPP

BUMM, SZIPPP

((Nyisd ki a szemed))

(((Nyisd ki a szemed)))

Jay nem akarja, hogy a hang újra üvöltsön. Nem maradt ereje harcolni. Talán valójában is ide tartozik. A gondolatai elvont irányt vesznek.

A régi időkben a nők fűzőjét bálnacsontból készítették.

A bálna szó szerinti csontjai mögött Jay azzá válhat, amit Mitt mindig hitt róla. Lányos, hasztalan, hüppögő nyuszivá, aki jobb is, ha a nővérei és az anyja szoknyája mögé bújik.

Jay megrebegteti a szempilláját. Lassan, egyenetlenül. Ragacsosak a gyomor tartalmától.

Végül aztán kitágul a szeme.

És Jay ráébred, hogy lát.

Daniel Kraus: Bálnahullás

Fordította: Szaszkó Gabriella

Agave, 2024