Valljuk be, nem feltétlenül azokat a típusú filmeket tekintjük a filmművészet csúcsának, ahol cápák esznek embereket, ám az is vitathatatlan, hogy innen is lehet filmforradalmat indítani: Steven Spielbergnek például sikerült. Az 1975-ös A cápa nem véletlenül lett hivatkozási pont, a nyári blockbustermozik időszámításának kiindulópontja, a műfaj megreformálója, a cápák legrosszabb reklámja. A bravúrt azóta sem tudta utánacsinálni senki, és bár időről időre akadnak olyan ígéretesebb darabok, mint a 47 méter mélyen vagy A zátony, a cápás műfajt leginkább az olyan filmek fémjelzik inkább, mint a Sharknado-filmek vagy a Meg-franchise, azaz mindenképp a trashbe hajló darabok. Éppen ezért üthette meg az ember szemét nagyon könnyen az, amikor egy szinte mindennemű promó nélkül érkező Netflix-filmről sokatmondó szalagcímeket villantottak a legnagyobb lapok. A Guardian „minden idők egyik legjobb cápás filmjéről” írt, míg a Variety egy olyan filmről, „amely végre méltó A cápához.” Emellett villámgyorsan kúszott fel a Netflix toplistájának élére, ahonnan a cikk megírásának pillanatában is levakarhatatlan.
A magyar címadások legbénább hagyományait idéző fordítás – Cápák a Szajnában – nem feltétlenül a minőséget, sokkal inkább mondjuk a Kígyók a fedélzeten című agymenést juttathatja a nézők eszébe. Az eredeti francia és az angol cím is sokkal árnyaltabb, sejtelmesebb – tükörfordításban A Szajna alatt, illetve Párizs alatt – amely inkább csak sejteti a város alatt leledző fenyegetést. És míg a kritikák meglepően pozitívan nyilatkoznak a filmről, addig tovább bonyolítja a képet, hogy a nézői kommentek nagyobb számban értetlenkednek a film felmagasztalásán, illetve meglepően gyakran nevezik túlontúl butának a filmet hozzátéve, hogy ők inkább a cápáknak drukkoltak benne.
Azt valóban nem lehet elmondani, hogy a Cápák a Szajnában megreformálná a műfajt már csak a sztorija és az ezerszer bejáratott műfaji panelek használata miatt is. Sophia, a tengerbiológus és csapata a műanyag-hulladékban fuldokló óceán cápáit tanulmányozza, különös tekintettel egy Lilith-nek nevezett gigantikus példányból vennének mintát, az állat ugyanis gyanúsan nagyot nőtt. A mintavételezés a visszájára fordul, végül a cápának sikerül az élettel összeegyeztethetetlen mennyiségű leletet vennie az emberekből, Sophia pedig túlélőként vonul vissza gyászával és traumájával Párizsba. Az ember érthető módon nem szeretne újra összefutni azzal a cápával, amely elfogyasztotta a férjét, pláne nem Párizs közepén, épp ezért kap kis híján sokkot, amikor a cápa nyomkövetője a Szajnából küld jelet. A Cápák a Szajnábant nem véletlenül bélyegzik ökothrillernek, nagyon hangsúlyos benne ugyanis napjaink megkerülhetetlen témája, a klímaváltozás. Tudományosan megalapozott érveket semmiképp sem ettől a filmtől várjunk, csupán annyit állít tényként, hogy a mérhetetlen óceánszennyezés, és az ember által előidézett klímaválság tehet arról, hogy egy gigantikusra mutálódott cápa találja meg új élőhelyét a Szajnában.
És ki hibáztathatná ezért a cápát? – teszi fel a kérdést a film, ezzel együtt a klímaaktivizmust némiképp pellengérre is állítja. Sophiát ugyanis a hírrel egy húszéves klímaaktivista keresi meg, őt pedig pontosan abból abból a fából faragták, mint a negatívan sztereotipizált aktivistaképet. Megrögzött, harcias, minden észérv ellenére veszélyezteti saját és mások életét, miközben arról szónokol, hogy a valódi áldozat itt a cápa, akit nem bántani, hanem óvni kell. Hamar kiderül, hogy nagy szeretettel cirógatni egy hétméteres cápát nem feltétlenül a legjobb módszer erre, el is szabadul a pokol, amelyet súlyosbít, hogy a kapzsi politikusok karakterskatulyájából kihúzott polgármester hallani sem akar olyan bagatell hülyeségről, hogy cápák vannak a Szajnában, pláne akkor nem, amikor épp súlyos milliókból rendeznek triatlonversenyt. Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy Sophiának senki sem hisz, egy maréknyi rendőr később mégis, és ők próbálják megakadályozni, hogy a sportolóhússal lakjanak jól a Szajna legújabb lakói.
A Cápák a Szajnában láthatóan nem törekszik túlzott egyediségre, ám a klímavédelem és a környezetszennyezés kérdésének beemelése mindenképp érdekes szempontokat vet fel. Annak eltúlzása ugyanis, hogy a nagyon is valóságos tényezők miatt olyannyira bolydul fel a bolygó ökoszisztémája, hogy indokolatlan helyeken bukkannak fel oda nem illő fajok nem is tűnik annyira elrugaszkodott ötletnek. Vélhetően sosem kell félni attól, hogy a Margitszigeten egy Duna-parti láblógatás során cápatámadás áldozataivá válunk, mégis elgondolkodtató és kényelmetlen dilemmákat is felvet a film.
Ezeken azonban nem moralizál sokat: a Cápák a Szajnában vállaltan B-film, ráadásul abból a tévéfilmes fajtából, amelyeket nem is feltétlenül a főműsoridőben csípnénk el. Állandóan dübörgő akciózenéjével, sztereotipikus karaktereivel nem akar nagyot mondani, mégsem kanyarodik el a vállalt trash felé, és nem akar direkt rossz lenni. Rendezőjének, Xavier Gens-nek olyan darabokat köszönhetünk, mint a Hitman: A 47-es ügynök vagy a Mayhem, de a Lupinből is rendezett néhány epizódot. Láthatóan itt sem a világot akarja megváltani, inkább a szórakoztatásra megy rá, a film ezen a szinten jól is teljesít – már amennyire nem várjuk tőle valóban az új A cápát, és az öblös szalagcímek ellenére helyén kezeljük a pozitív kritikákat.
A Cápák a Szajnában ugyanis tipikusan az a film, amely akkor lesz jó szórakozás, ha nincsenek elvárásaink: ha szemet tudunk hunyni afelett, hogy ostobán viselkednek a szereplők, hogy az észszerűség terén is nagyon gyakran lóg ki a lóláb. Emellett viszont kétségkívül pörgős és feszes film, amelyben ráadásul hatásos és meglepően véres akciójelenetek is akadnak, egyes jeleneteiben meg-megidézve A cápát. Ráadásul a nyugtalanító és a műfaji panelekhez ilyen mértékben ragaszkodó filmhez képest bátor végkifejlet szintén meglephet, egyúttal máris előrevetítheti a lehetséges folytatást, nem véletlen, hogy máris cikkeznek annak esélyéről. A némafilmessel Oscarra-jelölt Bérénice Bejo által ráadásul a sztárfaktor is megvan benne, meglepő sikere a Netflixen pedig máris arra engedhet következtetni, hogy a Szajna-béli fiktív cápák nemcsak a folyóban, de a Netflixen is meghonosodhatnak.
Az ilyen jellegű filmeknek pont az tehet rosszat, ha beharangozzák róluk, hogy A cápa újabb változatát tisztelhetjük benne. Ez távolról sincs így, a Cápák a Szajnában inkább csak egy jól eső bűnös élvezet, némi kényelmetlenül aktuális dilemmával, amely egyszeri szórakoztatásra valóban alkalmas.
Cápák a Szajnában (Under Paris), 2024, 101 perc. 24.hu: 6,5/10
