Mindenféle periférián élő kisebbségnek megvan az az egy-két képviselője, aki a többségi társadalomban sikeres lett, akiket lehet mutogatni, mint jó példát. Persze azzal a burkolt kritikával, hogy ha nekik ment, másoknak ugyanonnan miért nem megy, egyúttal finom elvárással dicsérve őket, hogy na tessék, lám, ők milyen sokra vitték – és ezt várja el tőletek is, az adott kisebbség más tagjaitól is a többségi társadalom. Ami nálunk az a néhány, jellemzően valamely keleti megye szegregátumából magasra tört roma híresség, vagy a még kevesebb elfogadottan out meleg celeb, az a franciáknál például Omar Sy.
Nyugat-afrikai bevándorló szülők meglehetősen szerény körülmények között nevelt kisfiából villámgyorsan lett az ország közönségkedvenc filmcsillaga, az Életrevalók nyomán az első fekete César-díjas, A „Fekete Francia Férfi Színész” – és ez még azzal együtt is komoly teljesítmény, hogy az utóbbi években nemigen játszott semmiben, ami jobb lett volna a középszerűnél. Sy ráadásul nem is csak hazájában lett sikeres, hanem világszerte is, egyre közelebb került Hollywoodhoz, ahol mostanra végleg megvetette a lábát, jövőre a soron következő Jurassic Worldben láthatjuk majd, most pedig itt van az első igazán nagyszabású francia Netflix-gyártás, a Lupin, mellyel alighanem szerez magának néhány millió új rajongót abból a korosztályból, amelynek az idén már tízéves Életrevalók nem mond túl sokat. Omar Sy tehát minden afrikai bevándorló szülőktől származó francia kisfiú példaképe lehet, és ezen életrajzi áthallások ismeretében még izgalmasabb látni, ahogy egy ilyen ízig-vérig szórakoztató krimisorozatban tulajdonképpen a szisztematikus rasszizmus arcait mutatja meg.
A Lupin esetében már a cím árulkodik arról, hogy milyen tartalomra számíthatunk, hisz némi bestseller-irodalmi alapműveltséggel a néző egyből Arsène Lupinre asszociál, az úri mestertolvajra Maurice Leblanc közkedvelt regényeiből. A jó hír viszont az, hogy a gyártók itt nem erőszakolták bele Omar Syt Lupin figurájába, hanem azt mondták, legyen egy főhős, akit nem iderángatunk a huszadik század elejéről, hanem aki eleve ide született, és akinek Lupin „csupán” az inspirációja, az idolja és a példaképe, ahogy mondani szokták, „úgy szakmailag, mint emberileg”. Főhősünket Assane Diopnak hívják, szenegáli bevándorló édesapja egyedül nevelte a szorgalom, a műveltség, a könyvek (többek között az Arsène Lupin-regények), a tanulás szeretetére, a nők tiszteletére, a becsületre – mígnem Assane tizenhat éves korában az apját meggyanúsítják munkadója, a kőgazdag Pellegrini úr egy hatalmas értékű ékszerének ellopásával, elítélik, börtönbe kerül, ahol szégyenében öngyilkos lesz.
Assane-nak felnőve az lesz a fő mozgatórugója, hogy kiderítse az igazságot az apjáról, és megbosszulja a vele történteket. Ehhez idolja, Arsène Lupin történeteit használja fel, az ő trükkjeit sajátítja el, és nem jön rosszul az sem, hogy Assane meglehetősen járatos a legújabb számítógépes technológiákban, így például bármikor gond nélkül létrehozza egy nem létező ember online alteregóját, tör be rendőrségi és egyéb védett rendszerekbe, vagy hoz létre egy jól sikerült deepfake videót az ellenségei fenyegetésére. No meg nem másodlagos tény az sem, hogy mestere a tolvajmunka alapjainak is: kiválóan álcázza magát, bárhonnan képes észrevétlenül eltűnni, úgy lop zsebekből ki, zsebekbe be dolgokat, hogy azt senki nem veszi észre, és ha az történetesen egy több tízmilliós ékszer, akkor az. Márpedig apja régi történetének főszereplője, az a bizonyos nagy értékű ékszer a sorozat kezdetén épp előkerül, ez pedig beindítja az Assan-Arsène Lupin gépezetet.
A Lupin igazi drazségyógyszer: tudják, mint az a pirula, amit valami kellemes ízű bevonattal látnak el, hogy elfedjék, mennyire keserű a hatóanyag. Ami a pirulákon az édes bevonat, az itt a színes-szagos forma, a lebilincselő forgatókönyv, a sárm, a keserű hatóanyag meg az a sok apróság, amivel a sorozat fel-felvillantja, milyen sokféle lehet az élet feketeként Franciaországban. Mert amellett, hogy a Lupin első ránézésre egy vagány, profin megcsinált, izgalmas és látványos krimi-heist sorozat arról, ahogy Assane mindenkit módszeresen átejtve keresi a megoldást – vagy a bosszút – apja ügyében, a néző kap egy nagyon finom társadalomrajzot és -kritikát.
A főszereplő ezer arca, kaméleonsága ugyanis nem csak álcának, a tolvajtörténet eszközének jó, hanem arra is, hogy megmutassa, mennyi minden lehet, illetve nem lehet egy fekete férfi Franciaországban. Lehet lenézett, rendszerek által bedarált elnyomott a perifériáról, lehet a bevándorlóközösség egymásra utalt, cinkos, az alvilággal kötéltáncoló tagjainak egyike, sőt megkeményedett börtönlakó is. De lehet a perifériáról már kitört középosztálybeli is valamilyen szolgáltató szakmában, sőt, akár még az elitbe is betörhet. De akármi is lesz, minden társadalmi státuszban továbbra is a hétköznapi, szisztematikus rasszizmus alanya marad, akire rossz szemmel néznek akkor is, amikor épp kicsenget egy kisebb vagyont egy antik nyakékért.
Ezt persze csak fűszer, plusz íz a magamfajta szocio-érzékenyeknek az alaptörténet mellé – akár tova is tekinthetünk a dolgon, hisz a lényeg, a történet az igazságtalanságról, a hazugságról, a korrupcióról attól még ugyanúgy érvényes. Sőt, ha még e fölött is átsiklunk, akkor is ott lesz ez az izgalmas, kellően feszesre és izgalmasra, de azért még épp hihetőre írt történet, és egy főhős, akinek a karaktere olyan vagány, elbűvölő és sármos, ráadásul a gazdagon kitalált előtörténet és háttér olyan sokrétűen gazdag, hogy az önmagában is elég lenne egy jól sikerült sorozathoz, amit ráadásul szerencsére – és a közelmúlt trendjeinek megfelelően – nem is húztak túl. A finom szocio-réteg itt tényleg csak hab a tortán, de élek a gyanúperrel, hogy ennek az aspektusnak köze lehet ahhoz, hogy a sorozat ennyire jól megy az inkább csak hazai és legfőképpen angol nyelvű tartalmakra nyitott amerikaiaknál – hisz ott azért a fekete lakosságban jócskán rezonálhat ez a téma. Itthon ez kevésbé izgatja majd a nagyérdeműt – de az sem kevésbé jó indok a Lupin lepörgetésére, hogy annyi pocsék film után végre ismét egy igazán jó sztoriban, és végre ismét igazán jónak lehet látni ezt a remek színészt.
A Lupin első „fejezete” öt darab ötvenperces részben nézhető a Netflixen. 24.hu: 8/10
