Kultúra

Több kulturális intézményvezető is kiáll Vidnyánszky mellett

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt hétfőn reggel lemondott posztjáról Vidnyánszky Attila, a teátrum vezérigazgatója, Csák János miniszter azonban ezt a döntését a vizsgálat lezárultáig nem fogadta el.

Hétfőn már beszámoltunk róla, hogy Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója Facebook-posztot tett közzé, biztosítva kollégáját arról, hogy mellette áll, és kéri a maradását. Az Index információi szerint Fekete Péter, volt kulturális államtitkár, aki a Nemzeti Artista-, Előadó- és Cirkuszművészeti Központ igazgatójaként a Nemzeti Kulturális Tanács tagja, arra szerette volna rávenni a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait, hogy egységesen marasztalják Vidnyánszkyt, de ez valamilyen okból nem valósult meg. A kormány kinevezte kulturális vezetők viszont külön-külön szólaltak fel Vidnyánszky Attila maradása mellett.

Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője az Origónak nyilatkozva állt ki Vidnyánszky mellett:

Vidnyánszky Attila lemondását emberi, tisztességes gesztusnak tartom, de ebben a nehéz helyzeteben éppen most van szükség olyan vezetőre, mint Vidnyánszky Attila. Remélem,hogy a döntéshozók is így fogják gondolni, és nem fogadják el Vidnyánszky Attila lemondását

– mondta, és hasonlóan nyilatkozott Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója is:

Felelős vezetőként ez olyan gesztus volt, ami ritka a mai világban – az, hogy vállalja a felelősséget. Ugyanakkor remélem, hogy a miniszter úr nem fogadja el a felajánlott lemondást, mert Vidnyánszky Attila kiváló vezetője a Nemzeti Színháznak és a nemzeti színi életnek.

Kálomista Gábor filmproducer, a Thália Színház igazgatója szintén az Origónak nyilatkozott:

Átgondoltan és megfontoltan kellene dönteni, és meggyőzni őt, hogy maradjon. Mindenképpen azt gondolom, hogy meg kell vizsgálni a balesetet, de a bölcs döntés az, ha maradásra tudjuk bírni Vidnyánszky Attilát a színház élén.

Hasonlóan nyilatkozott Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, akárcsak a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a Magyar Táncművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, és maga Fekete Péter is. Ezek után nem meglepő, hogy a Magyar Teátrumi Társaság – melynek az elnöke Vidnyánszky Attila – közleményt küldött a minisztériumnak, szintén arra kérve, hogy ne fogadják el a lemondását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik