Kultúra

Tíz munkatárs távozott tavasz óta a szegedi színházból

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A kormány az idén a töredékére csökkentette a színházak állami támogatását, és emiatt a Szegedi Nemzeti Színház is sokkal kevesebb támogatást kap a 2023/24-es évadra az államtól, mint amennyit korábban a kormány megígért. Ennek következtében Szeged város önkormányzata plusz támogatást szavazott meg a színháznak (ez végül 266 millió forint lett), de ez távolról sem oldotta meg a színház problémáit, mondta el Barnák László főigazgató a Telexnek.

Az interjúból kiderül, hogy a színházat egymás után hagyják ott a munkatársak, az utóbbi két-három hónap alatt tízen távoztak, köztük olyanok is, akik már évtizede ott dolgoztak, de nem élnek meg a keresetükből. Barnák úgy tudja, volt, aki a fővárosba, volt, aki az egyetemre ment dolgozni, és olyan is, aki éttermi felszolgálónak állt.

Az igazgató szerint már hiányszakmák vannak a színházakban: nincs elég öltöztető, se szabó a jelmezvarráshoz, nincs fodrász, díszletmunkás, hangosító vagy elég műszaki munkatárs.

A színészek még maradnak, és lelkes fiatalok jönnek, de ha nem lesz világosító, akkor nem lesz előadás sem

– mondta az igazgató, aki szerint nincs elég pénz béremelésre, mert amit tudtak emelni, azt elvitte az infláció. A bevételek növelésére a bérlet- és jegyárakat is fel kellett emelni.

Barnák László azonban hangsúlyozta, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokra tízezrek jönnek, akik pár napot Szegeden töltenek, fizetnek a szállásért, étkezésért, szolgáltatásokért, vásárolnak az üzletekben, azaz növelik a vállalkozások bevételeit:

Hiba lenne a színházra úgy tekinteni, mint ami csak viszi a pénzt és elkölti a támogatásokat, hiszen közben más ágazatokban is olyan bevételeket hoz, amit a művészet vonzerején kívül semmi más nem tudna teljesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik