Kultúra

Fábry Sándor: A Gyurcsányt utálom, mint a szart

Veiszer Alinda / Patreon
Veiszer Alinda / Patreon

Egy ponton elküldte beszélgetőpartnerét a fenébe, és kétszer is majdnem otthagyta Veiszer Alinda interjúját Fábry Sándor, számol be a Telex. A humorista először azért akart távozni, mert a riporter azt firtatta, hogy mi az oka annak, hogy új műsoraiban kevesebb a politika. Fábry először azt válaszolta erre, hogy változott a helyzet, majd amikor a műsorvezető tovább erőltette a kérdést, közölte, hogy befejezi a beszélgetést, mert szerinte iszapbirkózás és baszakodás arról beszélgetni, hogy mi a szabad. Elmondta: szerinte az is a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet, éspedig azért, mert

az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart

– fogalmazott. Fábry évek óta nyíltan vállalja a Fidesz iránti szimpátiáját, a miniszterelnök évértékelő beszédein is ott szokott lenni, a 2010-es kormányváltás után nem sokkal pedig műsorával átigazolt a közmédiához. Kiemelte, a NER visszásságait ő is látja, szerinte még jobban is, mint mások., de szeretne örülni annak, hogy „végre olyasmi van, ami mégiscsak közelebb áll hozzá, mint a kommunisták és utódaik.”

Fábry egy másik alkalommal is ott akarta hagyni az interjút: az nem tetszett neki, hogy Veiszer rákérdezett, hogy a humorista mire alapozta azt az állítását, hogy a DK állt a tanártüntetések mögött. Hogy mi a baja Soros Györggyel és alapítványával, amely egyik könyvének kiadását finanszírozta, valamint hogy szerinte mi az SZDSZ fő bűne, az is kiderült a beszélgetésben, amit előfizetés ellenében itt lehet megnézni teljes hosszában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik