Kultúra

Parti Nagy, Krusovszky, Nádasdy meg a többiek: Versekből született A Bence kalandjai új albuma

Kleb Zsófi
Kleb Zsófi

1bor1vers – ez a címe A Bence kalandjai második nagylemezének, melynek mind a tizenkét dalát egy-egy kortárs költő jegyzi. A versek az azonos című, Ugron Zsolna és Budavári Dóri ötletéből létrejött gasztro-kulturális projekt kapcsán születtek, többek között Parti Nagy Lajos, Krusovszky Dénes és Nádasdy Ádám tollából. A lemez nálunk hallható először, íme:

A Bence kalandjai Jobbágy Bence gitáros-dalszerző szólóprojektje, őt korábban olyan zenekarokból ismerhettük, mint a Muriel vagy a Kodachrome. Az 1bor1vers projekt célja, hogy közelebb hozza az irodalmat a közönséghez: az első évadban még „csak” verseket és borokat párosítottak össze, tavaly pedig a versek megzenésítésére kérték fel Bencét.

Az 1bor1vers Balaton-felvidéki borászatok és kortárs magyar költészet találkoztatása. A különböző balatoni helyszíneken megrendezett eseményeken a vendégek egyszerre kóstolhatják a helyi borokat, miközben hallgathatják a kifejezetten a borokhoz párosított, megzenésített verseket. Mivel én is a környéken élek, még inkább magaménak tudom érezni ezt a projektet és remélem, hogy ezzel a lemezzel is sikerült átadnom valamit abból, amit nekünk, nekem ez a csodálatos táj jelent

– mesélte Bence az 1bor1vers projektről.

A verseket maguk a borászok választották, ebben Bende Tamás volt segítségükre – ő írta a lemezen szereplő Ahogy van című verset is. A dalok között helyet kapnak régebbi, közel tízéves írások és olyanok is, amelyek kifejezetten erre az alkalomra születtek. Bence számára nem újdonság a versmegzenésítés terepe, első, Tengerek c. lemezén is több feldolgozás hallgatható.

A lemezen az alábbi költők versei hallhatók: Babiczky Tibor, Bende Tamás, Bognár Anna, Jancsó Zoltán, Kiss Dávid, Kiss-Horváth Ágnes, Krusovszky Dénes, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Péntek Róbert, Seres Lili Hanna és Tóth Csilla.

Az album számait Bence egyedül játszotta fel, a hangszereléshez szinte csak gitárokat használt, némi dorombbal, kávéscsésze és egy ikeás homokórával kiegészítve.

Az 1bor1vers lemezbemutatója március 23-án lesz a B32-ben, ahol a koncert vendége lesz Günsberger Ákos gitáros és Noémo is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik