GGAABBOO / Fortepan
Kultúra

Nem szeretem, ha fényképeznek – Fáy Miklós írása a kamerának pózoló Fortepan képek apropóján

Csak azt nem tudom megmondani, hogy elsősök voltunk-e vagy másodikosok. De az biztos, hogy a Deák téri általános iskolába jártunk, furcsa módon a Sütő utcába, úgyhogy éppenséggel járhattunk volna a Sütő utcai általános iskolába, de valamiért ragaszkodtak a Deák térhez. Minden évben volt osztályfényképezés, ennek fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az értelme, de szépen fölállítottak minden osztályt a tornateremben elhelyezett padokra. Vagyis volt, aki ült, volt, aki állt, hogy kialakuljon a lépcsőzetes elhelyezkedés, mindenkinek látható legyen az arca. El lehet képzelni, hogy a harmadik osztály után milyen lelkiállapotban voltak a fényképészek, osztályonként harminc gyerek, a barátok szerettek volna egymás mellé állni, a nagydarab lányokat le kellett ültetni, a kis tökmag fiúcskákat valahogy el kellett helyezni, hogy ne nézzenek ki tökmagnak, mindenki nézzen előre, lehetőleg barátságos arccal. Nem is kellett nagyon elképzelni a fotósi lelkiállapotot, mert egyszer csak elszakadt a türelem húrja, és a jobb sorsra érdemes, vagy legalábbis önmaga szerint jobb sorsra érdemes fényképész fölcsattant: kisfiam, elég hülye vagy te anélkül is, hogy pofákat vágnál.

Fekete Bernadette / Fortepan 1915.
Nagy Csilla / Fortepan 1954.
Fortepan 1955.

Röhögtünk, bár fogalmunk sem volt róla, kinek is szólnak a feddő szavak, de hát dicső dolog bosszantani a filisztert, és még annál is dicsőbb elszakíttatni a cérnát egy felnőttel, már megint mi vagyunk a sok lúd, aki legyőzi a disznót, mi vagyunk nemcsak a jövő, de a jelen is. Akármelyikünknek szólhatott volna a fényképész, én meg is ijedtem, hogy nem én vagyok-e a címzett, bár nem vágtam pofákat, de hátha azt hiszi, hogy a barátságos és gyermeki mosolyom igazából pofavágás. Utóbb kiderült, ki volt a tettes, és tényleg pofákat vágott, felfújta az arcát és kancsalított.

Ilyen csodálatos emberrel jártam egy osztályba.

Urbán Tamás / Fortepan Tablófotózás 1976-ban.

Én nem szeretem, ha fényképeznek. Bárki, aki már fogott fényképezőgépet a kezébe, hallotta ezt a mondatot, azt jelenti, amit jelent, vagy kicsit többet, hagyjál békén, menj a francba. De miért nem szereti? Mi baja van mindenkinek saját magával? Nyilván semmi, de mégis fél, hogy most valami kiderül róla. Milyen ronda. Milyen öreg. Milyen hétköznapi. Rólam nem lehet jó képet csinálni, ezt is hallani ezerszer, és nyilván tényleg nem lehet, bár ennek szerintem a tükör az oka. Az emberek hozzászoknak az arcukhoz, belenéznek a tükörbe, megtanulják, hogy így néznek ki, néha még szeretik is önmagukat. Aztán kapnak egy fényképet, és megmutatják a hozzátartozóiknak, mit szólsz, milyen rossz kép. Dehogy rossz, mondja a hozzátartozó, hiszen így nézel ki. Nem, nem így nézek ki. A megoldás a tükör, vagyis a tükör hiánya, a bal most tényleg bal, a jobb meg tényleg jobb, semmi nem stimmel, semmi nem olyan, amilyennek lennie kellene, ez nem én vagyok. Egyszer előttem állt sorba egy asszony a fényképésznél, igazolványképeket készíttetett. Leadta a cédulát, megkapta a kis papírzacskót. Fizetett, majd kivette a képeket a zacskóból, megnézte, összetépte mindegyiket, és távozott.

Bánovszky Miklós / Gyimesi Kinga / Fortepan Bánovszky Miklós festőművész modellt ül saját festményéhez budapesti műtermében 1939-ben.

Nem szeretem, ha fényképeznek. De miért? Mert soha nem tudom, hogy mit csináljak. Az a fotós, aki nem tud feladatot adni az alanynak, tovább mélyíti a fényképész és a fényképezett ősi ellenségeskedését. Ott voltam egy barátom esküvői fotózásán. Nem az esküvőn, hanem külön beöltöztek bájos menyasszonyával a stúdióban, és néztek a kamerába. Az ara tényleg bájos volt, a vőlegény komor és búval bélelt, mint aki most rontotta el az életét. Nézzen rám és mosolyogjon, mondta neki a fényképész. Én ebbe az arcba nem tudok mosolyogni. És ez így ment egy órán át.

Nagy Gyula / Fortepan 1960.
Lengyel Zoltán / Fortepan 1930.

Szóval a feladat a lényeg. Lehet egyszerű a megoldás, nem túl bonyolult matematikai műveleteket végeztetni a fényképezettel. Mennyi huszonötször harmincegy. Ezen már kicsit gondolkodni kell, és közben az ember elfelejti utálni a fotóst. Vannak fényképészek, akiket nem szeretünk, akik odajönnek a kamerájukkal, és azt kérdezik, ki vagy te. Mit keresel itt, ezen a földön. Nem tudjuk rá a választ. És vannak a szeretett fényképészek, akik legalábbis megoldási javaslatokkal állnak elő. Húzza ki magát. Legyen férfias. Dugja ki a fejét ezen a lyukon, és tegyen úgy, mintha repülőn ülne, csónakázna, huszár volna. Ja, nagyon szívesen. Így jó? Még határozottabban nézzek? Így jó? Végre tudom, mi dolgom a világban. Határozottan nézni.

Pethő Tibor / Fortepan
Horváth Lajos / Fortepan 1917.
Fortepan 1968.

Nem szeretem, ha fényképeznek. Ezt most nem a lírai alany mondja, hanem én, tényleg én sem szeretem. De rájöttem a legegyszerűbb megoldásra: ki az, akit nem fényképeznek? Hát persze, magát a fényképészt. Leszámítva az önarcképeket, tükör előtt megnyomott exponáló gombokat. Fogtam tehát egy gépet, és fényképezni kezdtem a barátaimat. Akik nem szerették, ha fényképezik őket, ha beszéltek, abbahagyták, ha asztalnál ültek, fölemelték a poharukat, és ittak, vagy csak odébb mentek. Egy idő után azt mondtam nekik, hogy nem érdemes szemérmeskedniük, nincs film a gépben, csak gyakorlok. Csodák csodájára a trükk bevált, ha nincs film a gépben, akkor nem zavarom őket, akkor nyugodtan vágtak közönyös arcot, gyakoroljam csak rajtuk a fényerő és az élesség állítgatását. Ma már ezt a trükköt nem lehet alkalmazni. Nincs kártya a fényképezőgépben? Akkor minek emelgetném?

Lissák Tivadar / Fortepan Pomáz, 1941.

Tényleg az örökléttől félünk? De hát miféle öröklét az, ami a fényképen lévőket várja? Eltelik néhány évtized, és senki nem tudja, ki van a képen. Valamikor ez nagyon nyomasztott is. Néztem a régi képeket, Budapest a századfordulón, vagy vidám emberek egy régi farsangon, és nagyjából biztos lehettem benne, hogy aki a képen van, az már halott. Erről szól minden kép: voltunk, mint ti, lesztek, mint mi? Erre találták föl ezt az egész fényérzékenységet, hogy folyton figyelmeztessenek? Tizenhét éves voltam, amikor felhívott egy barátom, hogy talált egy fényképet rólunk, két évvel korábban készült. És? És annyira fiatalok vagyunk rajta.

Korenchy László / Fortepan Balatonszabadi, 1962.
Lissák Tivadar / Fortepan Kopaszi gát, 1941.

Tényleg a haláltól félünk, és azért nem szeretjük, ha fényképeznek? Úgy vagyunk, mint a komancsok a Winnetouban, amikor Old Shatterhand lerajzolja a főnököt, aztán beteszi a rajzot a puskájába, hogy ez most a főnök lelke, és ha csak egy rossz szót szól, ő kilövi a lelkét a levegőbe, és nem lesz, aki összeszedje a darabjait. Elvben akkor örülnünk kellene, hogy minél több kép készül rólunk, száz és száz, és nincs annyi Old Shatterhand, hogy mind összeszedje, valahol marad majd a lelkünkből egy darab, várnak ránk az örök vadászmezők.

Simon Tibor / Fortepan 1929.

Tényleg a haláltól félünk. Talán ezért is találtuk ki ezt a kamerák előtti pózolást. Megsokszorozni önmagunkat. Én vagyok, de mégsem én, hanem a búsuló juhász, a tornabajnok, nyakában aranyérmekkel, rakétával az űrbe lőtt Tyereskova, menyasszony, vőlegény, beh szép mind a kettő. Kilenc életünk van, mit kilenc, százkilenc, mind mi vagyunk, de egyik sem az igazi mi, jön a halál, és elviszi a bajnokot, elviszi Tyereskovát, elviszi a vőlegényt, de mi megmaradunk. Hiszen tényleg így van, már úgy értem, ha pózolni kell, ha pózolni lehet, akkor már senkit nem zavar, hogy fényképezik, épp ellenkezőleg, azért pózol, mert fényképezik, most már szeretjük a drága jó fényképészt, aki sokat csinál belőlünk. Bár csinálna még többet, és mi bedobhatnánk ismeretlen házak postaládáiba, hogy ez is én vagyok, ez is én vagyok, nem tudjátok a nevem, a foglalkozásom, nem tudtok semmit, csak látjátok, hogy vagyok. Szép vagyok, csúnya vagyok. Erős vagyok, esendő vagyok. Vannak barátaim. Egyedül is szembenézek élettel, halállal, nehézségekkel és könnyűségekkel. Ha nem lennék én, én szeretnék lenni. De mivel én vagyok, más szeretnék lenni. Az, akinek mutatom magam.

Sándor Dávid / Fortepan 1970.
Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz / Fortepan Carl Lutz svájci diplomata a korábbi brit követség lerombolt emeleti fürdőszobájában, a budai várban 1945-ben.
Erdőssy Béla / Fortepan 1910.
Galéria
József Füles / Fortepan
Reklámfotó 1988-ból.

Nem szeretem, ha fényképeznek – Fáy Miklós írása a kamerának pózoló Fortepan képek apropóján

Fotó megosztása:
Dr. Poór Zoltán / Fortepan 1900.
MHSZ / Fortepan Motoros akrobaták tornatermi edzése 1967-ben.
Buzás Tamás / Fortepan 1933.
Kotnyek Antal / Ráth Károly / Fortepan Mezőgazdasági Kiállítás az Albertirsai úti vásár területén 1954-ben.
Lissák Tivadar / Fortepan 1941.
Hámori Gyula / Fortepan Budapest, Dob utca 37., 1947.
Szerdahelyi Márk / Fortepan 1968.

Írta: Fáy Miklós | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/pozolni

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó