Julia Szergina, a Moszkvai Állami Filmművészeti Egyetem diákjaként figyelt fel arra, ahogy egy kelet-oroszországi taxis az ország másik végéből, a szebb napokat is látott Amszk városából szidalmazza YouTube-on az orosz rezsimet. Viktor Toropcev saját kisemberi dühét élte ki csatornáján, Szerginát pedig megfogta valami a kicsit csapongó, gyakran indulatos, de karizmatikus férfiban. Diplomafilmje karakterét látta meg benne, és hamarosan úton is volt stábjával, hogy megnézzék, mi vesz rá egy egyszerű kisembert Oroszország legeldugottabb szegletében arra, hogy nyilvánosan politizálni kezdjen. A sors iróniája, hogy filmjét épp orosz állami támogatással tudta befejezni, mivel időközben elfogyott a pénzügyi kerete, a támogatás igénylése során enyhe ferdítéssel úgy adta el a projektet, hogy az egy hétköznapi orosz munkásember karakterére koncentrál – volt is nagy meglepődés a Golgota az Amur partján moszkvai bemutatóján. A filmet azóta sorra tűzik műsorukra az európai fesztiválok, a krakkói filmfesztiválon a nagydíjat nyerte el, Magyarországra a Verzió Filmfesztivál jóvoltából érkezett meg.
Toropcevnél jobb prototípusát az egyszerű melós léleknek keresve sem találhattak volna: keményen dolgozik, nagy dumás, láncdohányos, hihetetlenül sokat káromkodik, de jó kedélyű, gyakran felvillantja a katonai szolgálat miatt kissé foghíjassá vált mosolyát, sőt, ha kicsit hunyorítunk, még akár egy fogatlan, orosz Sean Beant is megláthatunk benne. Őszintén vállalja, hogy tanulatlan, sem műveltnek, sem különösebben intelligensnek nem tartja magát, mégis megvan a rendkívül sarkos véleménye mindenről. Például arról, hogy aki elhagyja szülőföldjét, az hazaáruló, a politikusok és a kínaiak pedig egytől egyig akasztófára valók.
A taxisként dolgozó sofőrt a kocsijában ülve érik a legmegrázóbb sztorik arról, hogyan pusztul folyamatosan szeretett szülővárosa, Amurszk, hogyan kerül egyre mostohább körülmények közé a Moszkvát láthatóan távolról sem érdeklő keleti országrész. Hol az utasai keseregnek a nyomorról, hol olyan városrészek felé vezet útja, ahol teljesen elnéptelenedett, omladozó házak szegélyezik az utcákat. Toropcev azonban nem ragadt le azon a szinten, hogy esténként a kocsmában hőbörögjön a rendszer igazságtalanságai miatt, és úgy fedezi fel magának az influenszerkedést, hogy valószínűleg azt sem tudja, pontosan mi az.
YouTube-csatornát indít, hol a taxijából, hol a szobája falára aggatott helyi zászló előtt osztja az észt arról, hogy milyen rossz körülmények között élnek a régióban, ahonnan mindenki menekül, ahogy csak tud. A dokumentumfilm számokkal is alátámasztja Toropcev állításait: az orosz távol-keleti régióból 1991 óta a népesség 21 százaléka elvándorolt, ez 1,8 millió oroszt jelent. És amennyire nem érdekli Moszkvát az elmaradott keleti terület, annyira felkeltette a kínaiak figyelmét, akik milliárdos beruházásokat hoztak a régióba, amelyről a helyieknek szintén megvan a véleménye.
Az eleinte csekély érdeklődésre szert tevő csatorna főleg mocskolódó kommenteket generál csak, amelyben elsősorban a férfi káromkodásban gazdag beszédstílusán élcelődnek, azonban valaki meglátja a rendszerellenes vloggerben a csiszolatlan gyémántot. Mihail Potapenkov, Alekszej Navalnij szervezetének helyi aktivistája veszi észre azt, hogy ugyan bőven van mit csiszolni a férfi stílusán, természetesen viselkedik a kamera előtt, és a kisugárzása sem az utolsó.
Ő kozmetikázza szalonképessé Toropcev YouTube-csatornáját – elmagyarázza többek közt a címkék és a hashtagek szerepét az ezekről mit sem tudó férfinak –, amely hamar egyre több ember körében lesz népszerű. Toropcev is hamar, és talán túlzott mértékben érez rá a helyi messiás szerepére, hamarosan utcákon szónokol és buzdítja az embereket arra, vegyék végre észre, mi történik körülöttük. Az egyre nagyobb népszerűség egyre nagyobb figyelemmel jár, Toropcev már egyenesen Putyin ellen szónokol a 2018-as választások előtt, így cseppet sem meglepő, hogy megtörténik az, ami általában ilyen esetekben az önjelölt Putyin-ellenes harcosokkal szokott: mondvacsinált okokkal őrizetbe veszik, később pedig börtönbe is zárják. Mindezt először a lejárt kocsipapírjaival indokolják, majd azzal vádolják meg, hogy ő készített videót a helyi maffiavezér temetéséről, ahol több vezető politikus is megjelent. A férfi hiába bizonygatja, hogy csak koholt vádak ezek, a börtönből kikerülve senki sem áll már szóba vele, munkát sem kap, családja megélhetése is veszélybe kerül.
Az orosz népi hősből hirtelen pária lesz, aki jobb híján vasat gyűjt, és arra vár, hogy Szergej Furgal, a habarovszki határterület frissen megválasztott kormányzója Amurszkba jöjjön, és Toropcev szót kaphasson a nyílt fórumon. A dokumentumfilm néhány archív felvétellel és felvillanó felirattal kitér arra, hogy mi lett a népszerű ellenzéki politikussal később: Furgal két évig bírta, míg bérgyilkosságok megrendelésének vádjával le nem tartóztatták, és Putyin ki nem nevezte a helyére a papíron ellenzéki, de valójában az ő emberének számító Mihail Degtyarevet, akinek semmi kötődése nincsen a régióhoz. Furgal letartóztatását hatalmas botrány övezte, több héten át tízezrek vonultak utcára a habarovszki határterület városaiban, hogy a kormányzó szabadon bocsátását követeljék. Furgal azonban azóta is őrizetben van.
A Golgota az Amur partján meglehetősen lehangolóan ér véget: a mártír elbukott, ráadásul nem a kantáros munkásnadrágban, a fórumról csalódottan eloldalgó Toropcev képe a legmegrendítőbb felvétel: később egy videóhívás során szívrohamot kap, az azt követő képek pedig erősen arra utalnak, hogy a férfi meghalt. Csatornáját azóta sem találni az interneten, ahogy őt magát sem, így a film végi feliratok hiánya és egy kiadós internetes böngészés sem segít azon, hogy a néző ne hánykolódjon kétségek között. Szergina azonban egy interjúban kitért Toropcev sorsára, akivel úgy érzi, sajátos apa-lánya kapcsolatot alakítottak ki: bár egészsége erősen leromlott, életben van, igaz, minden platformon visszavonult a nyílt színi politizálástól. Rövid vloggerpályafutását viszont azóta is nyögi, továbbra is jogi eljárások folynak ellene, a stáb próbál minél jobb ügyvédet keríteni neki.
A Golgota az Amur partján nem kérdez, csak megfigyel: úgy követi, a háttérből diszkréten, a magát egyre inkább messiásnak képzelő férfit, hogy közben nem ruházza fel népmesei hősvonásokkal. Sőt, nagyon világosan bemutatja, hogy egy olyan emberről van szó, aki hajlandó családja megélhetését és saját megítélését is sutba dobni, csak azért, hogy makacsul vívja tovább szélmalomharcát.
Inkább vagyok bohóc, mint rabszolga
– hangsúlyozza a filmben többször is, amely tökéletesen összefoglalja Toropcev meglehetősen ellentmondásos, de végtelenül emberi karakterét. Szergina az interjúban hozzátette, hogy bár sikere nyilván nem ezen múlt, a férfi pontosan az a karakter az életben, akit a filmben is látunk: szereti tönkretenni magát, és ebben senki sem akadályozhatja meg.
Az orosz taxis igazi kisvárosi megváltóként a Paradicsomot hozta volna el népe számára, de végül mégis a Golgotán végzi. Szergina diplomafilmje megdöbbentő látlelete a putyini Oroszországának, különösen egy olyan régióban, ahol mintha régen megállt volna az idő. A Golgota az Amur partján keserédes sikertörténet helyett keserű tanmese lesz arról, mi is történik a Toropcevhez hasonló szélmalomharcosokkal ma Oroszországban.
A Golgota az Amur partján a Verzió Filmfesztivál programjában látható.
