A Magyar Fotóművészek Országos Szövetsége idén is megrendezi a Fotóhónap fesztivált, a magyar fotókultúra egyik legfontosabb eseménysorozatát, ahol Weegee, Robert Doisneau, Margaret Watkins és Nobuyoshi Araki után idén a széles körben kevéssé ismert, életét Dél-Afrika teljes átalakulásának szentelő Juhan Kuus művészete áll majd középpontban: ezt mutatja majd be a Közvetlen történelem – Juhan Kuus életműve című kiállítás, amit október 19-tól 2023. január 15-ig a Mai Manó Házban láthatnak az érdeklődők.
De ki volt Kuus, és miért fontosak a képei ma, 2022-ben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A második világháború végén kilencvenezren hagyták el a Szovjetunióhoz csatolt Észtországot, hogy egy másik országban kezdjenek új életet – így volt ezzel Kuus apja, a Tartuban élt Harry is, aki Finnországban harcolt a megszálló szovjet csapatok ellen, majd a harcokat követően mindössze húszévesen indult el Svédország felé, majd jutott onnan Dél-Afrikába, ahol rövidesen megismerkedett későbbi feleségével, Elsa Barbara Maree-val.
Három gyereket neveltek együtt – köztük harmadikként született fiukat, Juhant, aki 1953. február 27-én született Fokvárosban. A már kiskamaszként a fotózás felé fordult fiú tizenhét évesen szerezte az első fotóriporteri munkáit: a Die Burger fotóasszisztense, küldönce, takarítója, illetve fotósgyakornoka lett.
Pályája kezdete épp összecsengett az apartheidet, azaz a faji elkülönülést egyre több eszközzel eltörölni akaró feketék szabadságtörekvéseinek megerősödésével, illetve a munkanélküliség nagy arányú növekedésével:
Ezek a sokszor brutalitásba torkolló konfliktusok álltak Kuus munkásságának egyik fókuszában, de az egyszerű emberek örömeit és gondjait, környezetükkel való kapcsolatukat, hagyományaikat, mindennapjaikat, illetve a társadalmi tabukat is olyan nyitottsággal, erővel, illetve tabuk nélkül mutatta be, hogy nem csak a viharos időszak felbecsülhetetlen értékű dokumentaristájává vált, de képei számos esetben komoly társadalmi, vagy politikai hatást is kiváltottak.
Élete célját így foglalta össze:
Tükröt tartok a társadalom elé. Azt mondom a honfitársaimnak: Ezek vagytok ti, minden befolyásolás nélkül. Én így látlak titeket.
Az 1986-tól 2000-ig a Sipa képügynökség párizsi és New York-i szerkesztőségének helyi tudósítójaként dolgozó férfi képei a Paris Match, a New York Times, a Time, illetve az Independent mellett a világ vezető lapjaiban tűntek fel, így most nyíló első magyarországi átfogó kiállítása egy olyan riporter képeit hozza el a közönségnek, aki a világ legkülönbözőbb részein élő milliónyi újságolvasó a világról alkotott képét befolyásolta, vagy épp tájékoztatott az épp folyó eseményekről.
A közel másfél évtizeden át tartó közös munkának Nelson Mandela, a Dél-Afrikai Köztársaság első elnökének hátralépése vetett véget: az apartheidnek véget vető politikus úgy döntött, nem indul újra a vezetői székéért, a Sipa ezért úgy gondolta, hogy az emberek nem érdeklődnek majd többé az ország iránt, onnan érkező fotókra így nincs többé szükség.
A többször is az év dél-afrikai sajtófotósává választott Kuus az egyetlen észt, aki a világ legfontosabb sajtófotó-díja, a World Press Photo Award közelébe került: 1978-ban, illetve 1992-ben is a harmadik helyet szerezte meg.
A magát nem fotósnak, hanem dokumentarista antropológusnak tartó férfi sem fizikailag, sem érzelmileg nem kímélte magát a különböző projektekben, amik során egyre inkább érdekelni kezdték különböző filozófiai kérdések – Mit jelent az emberség? És vajon minden helyzetben lehet embernek maradni? –, hiszen minden egyes exponálás előtt az emberek viselkedése, illetve döntései mögött álló okokat kereste.
Kuus munkái az ezredfordulón egyre kevesebbszer tűntek fel az újságok hasábjain, anyagi nehézségei pedig egyre súlyosabbá váltak. Hite ennek ellenére egyetlen pillanatra nem ingott meg: tudta, hogy amit csinál, az fontos, sőt, úgy érezte, hogy jóval fontosabb mindenféle anyagi kellemetlenségnél. Épp ezért nem is gondolkodott azon, hogy üzleti megbízásokat vállaljon, vagy akár esküvői fotózásból próbálja megszilárdítani a pénzügyi hátterét – ezeket a dolgokat szimplán csak jelentéktelennek tartotta.
A kétezres években a növekvő bűnözést dokumentáló Kuus 2002-ben a fővárosi hajléktalanok lapjánál vállalt állást, a következő évben azonban elköltözött Fokvárosból, majd akkor már hetvenkilenc éves apjával együtt a bőriparban talált munkát.
Néhány hónappal később visszatért a nyüzsgő nagyvárosba, ahol első munkahelye, a Die Burger képszerkesztője és fotósa lett, 2006-ban azonban már újra szabadúszóként dolgozott.
Utolsó éveiben az egykor tömegek véleményét formáló fotós nincstelenné, sőt, hajléktalanná vált: élete utolsó éveit az Üdvhadsereg egy menedékhelyén töltötte, ahol a fokvárosi hajléktalanok, illetve az utca emberének életét dokumentálta. Optimizmusát ezután sem vesztette el, sőt, új projekteket tervezett, egy lépcsőn való szerencsétlen zuhanás azonban 2015 júliusában véget vetett az életének.
Életművét a tallinni Juhan Kuusi Dokfoto Keskus, azaz a Juhan Kuus Dokumentarista Fotó Központ őrzi, innen érkezett a Mai Manó Házba a tárlat, ami talán nem csak Dél-Afrikában és Észtországban, de Magyarországon is sokakat inspirál majd arra, hogy dokumentarista fotózással foglalkozzanak, vagy a képein bemutatott problémákra megoldást keressenek, illetve változásokat indítsanak el.
