Kultúra

Egy Szent István alapította bencés monostor maradványait tárták fel Zalaváron

Civertan / Wikimedia Commons
Civertan / Wikimedia Commons
A több mint ezeréves apátság maradványai számos meglepetést rejtenek.

A Szent István király által 1019-ben alapított bencés monostor maradványait tárták fel a szakemberek Zalavár-Várszigeten az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával zajló idei ásatáson. Az eredmények bepillantást engednek a Karoling- és az Árpád-kor történetének jelentős fejezeteibe – tájékoztatta az ELKH kedden az MTI-t.

A kutatások idén a lelőhely legösszetettebb múltú, és a későbbi beavatkozásoktól leginkább bolygatott déli harmadán, különösen nehéz körülmények között zajlottak, a munkákat pedig Szőke Béla Miklós, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója, illetve Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vezette.

A közlemény szerint a Vársziget déli nyúlványát a 840-es évek elején Pribina és Kocel – korabeli forrásokban Priwina és Chezil – erődített udvarháza számára egy széles és mély erődítési árokkal határolták le, majd ebben építették fel a 850. január 24-én felszentelt Mária-templomot. Szent István király ezekre az előzményekre támaszkodva alapította meg a helyszínen azt a bencés monostort, amelynek templomát – a renovált Mária-templomot – 1019-ben Szent Adorján tiszteletére szentelték fel.

A monostort a középkorban többször átépítették, bővítették, majd a török elleni harcok idején

végvárrá építették át, amelyet – a monostor és a templom még megmaradt épületrészeivel együtt – 1702-ben I. Lipót parancsára felrobbantottak.

A romok kőanyagát ezután a környező utak és gátak építéséhez hordták el, helyüket homokbányának használták, amely a XIX. század közepe óta egyre mélyült, és mára mintegy 1500 négyzetméter kiterjedésűvé vált.

Bár a Vársziget Magyarország egyik legkorábban felfedezett régészeti lelőhelye, amelyet 1841-ben és 1881-ben is dokumentáltak, az idei ásatáson a kutatók megbizonyosodtak róla, hogy az egykori Mária-, majd Szent Adorján-templomot az alapfalak aljáig elpusztították. Végleges kijelentést azonban csak jövőre tehetnek, amikor a szakemberek mindenütt elérik az altalaj szintjét.

A lelőhely pusztítása a XX. században is folytatódott. A tihanyi levendulás révén elhíresült Bittera Gyula

az 1930-as években a bányagödör déli szélénél illóolaj-lepárló üzemet emelt, amelyhez darálóhelyiség, kút és vízlevezető akna is tartozott. Ezeknek a terméskő alapokon álló, sárga, homokos habarcsra rakott téglafalai és betonpillérei az Árpád-kori monostor még megmaradt alapfalaira vagy azok pusztulási rétegére épültek.

A lelőhely szisztematikus régészeti feltárása végül az ötvenes évek elején indult meg. Cs. Sós Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze 1963 és 1966 között ugyancsak a bányagödör déli szélénél igyekezett tisztázni, mi maradt meg a monostorból és templomából, a keskeny kutatóárkokkal végzett ásatás azonban csak szerény eredménnyel járt, sőt, néhány nyom éppen emiatt semmisült meg.

A különböző újkori bolygatások, pusztítások ellenére a helyszínen meglepő módon több olyan felület található, ami a középkor óta érintetlen maradt. A gyepréteg eltávolítása után a bányagödör déli szélétől egy egy méter széles, mintegy tizenhét méter hosszú, észak-dél irányú tégla-, kő- és habarcstörmelékes sáv jelölte ki az Árpád-kori apátság keleti falának helyét, járószintjét, illetve bontási szintjét azonban már nem sikerült dokumentálni, így csak az alapárok legalsó, 25-30 centiméter vastag törmelékes betöltése, valamint az alatta sűrűn egymás mellé levert cölöpökből álló alapozás maradt meg.

Ezzel a fallal párhuzamosan, tőle hat méterre nyugatra még egy cölöpös alapozású fal húzódott, amely a kolostornégyszög keleti szárnyának utolsó helyiségét határolhatta. A cölöplyukak egyikéből egy IV. Béla-dénár is előkerült, amelyet egy éppen ide vájt rókalyukban találtak meg a kutatók.

A kolostort a későbbi századokban folyamatosan javították, toldották, erődítették. A keleti falat a feltárt szakaszon egy külső, utólagos támpillér erősítette, belső oldalán pedig két eltérő időben, eltérő színű habarccsal épített falszakasz csatlakozott hozzá.

A keleti fal délkeleti falfordulója környezetében kisebb átmérőjű, vöröses korhadékkal kitöltött cölöpök rendeződtek félkörívbe, amelyek a délkeleti falsarok visszabontásakor kialakított, már Giulio Turco 1569-ben készült rajzán is megörökített kerek torony 70-80 centiméter széles alapozásához tartozhattak.

A keleti fal külső és belső oldala mentén nagy méretű faoszlopokat ástak le, és palánkkal erődítették a már a korábbi évszázadokban is gyengélkedő falszakaszt. A déli falszakasz védelmére emelt palánkot – amelynek faszerkezetére számos vasszög és ácskapocs utal – nagy méretű kövekkel töltötték ki, amelyek a faszerkezet elkorhadása után szétterültek.

A déli falszakasz feletti törmelékréteg tisztítása során a régészek egy kiemelkedően szép, alabástromot idéző, úgynevezett pipaagyagból készült angyalszobrocska töredékére bukkantak, amely a párhuzamok alapján egy németalföldi, talán utrechti műhelyben készült a XV. század második negyedében.

Közvetlenül a bányagödör déli szélénél a kutatók egy kétszer kétméteres, tégla-kő szerkezetes épített tűzhelyet tártak fel, keleti oldalán lemélyített, habarcspadlós, méternyi széles előtérrel. Az előtér betöltése

nagy mennyiségű XV. századi edénytöredéket, egy vassarkantyút és egy vas késtokveretet rejtett.

A tűzhely kelet felé a monostor keleti falának alapárkáig nyúlt, és egy kis szakaszon bele is vágott abba. Déli szomszédságában egy hozzá hasonló, de kevésbé épen maradt tűzhely maradványai is előkerültek. Hogy a kolostornak pontosan mely építési fázisaihoz köthetők, azt az ásatás folytatásakor tudják majd tisztázni a kutatók.

Kiemelt képünkön a Zalavári  Történelmi Emlékpark légifotója látszik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik