Ha Grace Kelly életéről nem tudnánk, hogy tényleg megtörtént, könnyen mondhatnánk, hogy ezt a sztorit az író, bizony, kissé túltolta. Túl sok meseszerű elem, túl sok olyan fordulat, ami az élet valószínűségszámítási szabályai szerint az esélytelennél is esélytelenebb. Túl nagy amplitúdók, mint egy brazil – manapság inkább török – szappanoperában: ilyen a valódi életben nem történik. Nem csoda, hogy Grace Kelly, a hollywoodi aranykor csillagából lett hercegnő élete lenyűgözte, tragikus halála pedig sokkolta kortársait, és sorsa még ma, negyven évvel később is az egyik legérdekesebb női idolként emlékezünk rá.
Grace Kelly életének alakulása ugyanakkor nem teljesen meglepő, ha ránézünk a családra, amibe született. Kőkemény, sikerorientált família volt ez, olyan sorsokkal, amelyek nem csak a későbbi hercegnő miatt voltak érdekesek. Grace anyja a pennsylvaniai egyetemen dolgozott testnevelő tanárként, ahol ő volt az első nő, aki az egyetem női atlétikai csapatát edzette, miután viszont anya lett, teljes testtel a gyerekeinek szentelte az életét, kemény kézzel nevelve, komoly elvárások elé állítva őket. Grace apja ugyanilyen vehemensen ambiciózus ember volt: nem csupán háromszoros olimpiai aranyérmes evezős, de dollár-multimilliomos üzletember is, építőipari cége virágzott, később a politikába is belekóstolt. A szórakoztatóiparhoz is volt a családnak kötődése: Grace egyik nagybátyja, George Kelly fiatalon operettszínész volt, majd később drámaíró lett, komoly sikerrel – még Pulitzer-díjat is kapott.
Ennek ellenére – vagy talán épp emiatt, a színházas nagybácsi ugyanis homoszexuális volt, amit a család szégyellt és hétpecsétes titokként őrzött – Grace Kelly apja nem örült, amikor kislánya közölte, a színészi hivatás felé szeretne elindulni, állítólag ugyanis úgy tartotta, a színésznőket csak egy hajszál választja el az utcalányoktól. A szülőknek kiemelten fontos volt a gyerekeik oktatása, meg is engedhették maguknak, hogy komoly pénzt költsenek erre, Grace is egy jónevű katolikus lányakadémián tanult – és szülei tiltakozása ellenére ott talált rá a színjátszás iránti szerelem is. A szülők meglepetése nehezen érthető: ők maguk is támogatták lányuk már gyerekkorában elindult modellkarrierjét, sőt, Grace anyja és lánytestvérei is modellkedtek, ami akkoriban (is) a színészi ambíciók előszobájának számított. A kislány Grace tizenkét éves volt, amikor főszerepet kapott egy színdarabban, néhány évvel később már el is végzett egy drámára és táncra specializálódott magániskolát – főiskolára ugyanakkor nem vették fel lesújtóan rossz matematika jegyei miatt.
Hogy végül mégis tanulhatott felsőoktatásban színészetet, az a már említett nagybácsinak, George Kellynek köszönhető, aki befolyását latba vetve elérte, hogy unokahúgát felvegyék az Amerikai Színművészeti Akadémiára, és később is mentorként állt mellette. Rá is fért, mert az atyai szigor még ekkor is kemény kereteket szabott neki, így például egy nőknek fenntartott szállóban kellett laknia, vélhetően erkölcsei megóvása érdekében – ám a beszámolók szerint a szabad szellemét nemigen zárta ketrecbe semmi, legalábbis a szálló többi lakóját és személyzetét rendszerint sokkolta félmeztelen hawaiitánc-előadásaival. Mindemellett azért Grace szorgalmasan tanult, hamarosan a Broadwayen is bemutatkozott August Strindberg Az apa című drámájában, és megtartotta a modellkedést is, hamarosan pedig kisképernyőre is felfedezték: egy Sinclair Lewis-regény tévéadaptációjának főszerepét kapta meg, ez volt az első az összesen több mint hatvan tévészerepe sorából – ami szép teljesítmény, tekintve, hogy Kelly teljes filmes munkássága összesen hat évig tartott.
Még első Broadway-szerepében figyelt fel rá Henry Hathaway is, aki első mozifilmes munkájával megbízta, ez volt a Fourteen Hours, amelyben Paul Douglasszel és a nálunk főként a Dallasból ismert Barbara Bel Geddesszel játszott együtt. Színésztársai dicsérték munkamorálját, de alakítása egyébként nem hagyott komolyabb nyomott – azt leszámítva, hogy a forgatásra kilátogató Gary Cooper felfigyelt rá, aminek alighanem volt némi köze ahhoz, hogy következő filmjében Grace Kelly lett Cooper partnere. Ez a film a Délidő volt, amely négy Oscart kapott, ám Kelly alakításáról vagy sehogy, vagy ha mégis, akkor negatívan nyilatkoztak a kritikusok, és ő maga is elégedetlen volt a szereplésével. Haza is tért New Yorkba, magánórákat vett színészmesterségből, a színházi és tévés szerepeit is újra felvette, szereplőválogatásokra járt – egy ilyen alkalommal figyelt fel rá John Ford, aki végül egy sima szerepnél többet intézett Kellynek: egy szerződést az MGM-mel, még ha nem is túl előnyös feltételekkel. Ami alól azonban Kelly hamar talált kiutat, ahogy a csillaga emelkedett, mi több, az eredetileg hét évre szóló szerződés ellenére ekkor már csak négy éve volt hátra színészi karrierjéből. Persze ezt akkor még nem tudhatta – még azzal együtt sem, hogy
Addig azonban még hátra volt egész sok filmszerep: a Mogambo, amelyben Grace Kelly Clark Gable-lel játszott, és ami hozott egy Golden Globe-ot, és egy Oscar-jelölést is Kellynek. Nem sokkal ezután ismerkedett meg Alfred Hitchcockkal, aki afféle mentora lett a színésznőnek, nem mellesleg a legmeghatározóbb formálója későbbi emlékezetének – hisz Grace Kelly színésznőként máig elsősorban hitchcocki hősnőként él a köztudatban még akkor is, ha végül Oscart nem egy Hitchcockért, hanem George Seaton Vidéki lány című filmjéért kapott – sokak meglepetésére lenyomva Judy Garlandot a Csillag születik főszerepében. A következő éveket gyakorlatilag folyamatos forgatással töltötte, két év alatt nyolc filmje került mozikba, és úgy szakmai elismerések, mint közönségsiker terén Grace Kelly az abszolút csúcsra ért. És ott is hagyta abba.
1955 májusában ugyanis Grace Kelly az amerikai delegáció vezetőjeként a cannes-i filmfesztiválra utazott, ott egy fotózáson megismerkedett III. Rainier Grimaldi monacói herceggel, aki nem egész egy évvel később feleségül is vette. A leányálom egy harminc varrónő által hat héten át készített menyasszonyi ruhával és egy korszakos jelentőségű, tévében közvetített esküvővel valóra vált, Grace Kelly ünnepelt hollywoodi színésznőből ünnepelt monacói hercegné lett. Hogy mennyire volt mindez egy valóra vált Disney-rajzfilm, azt ugyanakkor nem egyszerű megítélni.
A beszámolók szerint Grace és a herceg ugyanis valóban egymásba szerettek – ám mindemellett a herceg alighanem azért is udvarolt olyan kitartóan, mert Kelly presztízsértékű partinak, igazi koronaékszernek számított. A színésznő indokait pedig egyfelől magyarázza a hercegnői cím meseszerűsége, másfelől a megállapodás vágya: túl volt jó néhány viharos, boldogtalan románcon kollégákkal, és nem sok esély mutatkozott egy normális kapcsolatra, amin a hírneve csak rontott. A herceg ezzel szemben stabilitást ígért – a kecsegtető korona mellé.
Ennek az átoknak tulajdonítja a közbeszéd Kelly halálát és sok egyéb a hercegi családban azóta történt balszerencsét is.
Átok vagy sem, a hercegnőségnek ára volt: Kellynek át kellett esni az uralkodócsaládba házasodó nőknél szokásos termékenységi vizsgálaton, sőt, brutális összegű hozományt is kellett fizetnie. Az akkor kétmillió dollárnyi összeg – ami ma nagyjából ennek tízszeresét jelentené – elvitte Kelly filmsztársággal összegyűjtött vagyonát, és még a szülőktől is kellett kérni némi kiegészítést. Emellett a házassággal véget ért Grace Kelly színésznői karrierje is. Hogy ez az ő döntése volt, vagy a státusszal járó kötelesség, arról megoszlanak a vélemények: egyes források szerint a színésznő, vakon a szerelemtől maga is szerette volna otthagyni a hollywoodi őrületet, Rainiert pedig az őt megmentő fehér lovas hercegnek tekintette, és eszébe sem jutott, hogy a színészet tette őt boldoggá – és önmagává.
Viszont arra is találni bizonyítékot, hogy a színészet abbahagyása része volt az uralkodócsalád feltételeinek, amit Kelly is elfogadott, megint máshol arról írnak, tervben volt, hogy Kelly újra forgasson, és ez az udvarnak is rendben lett volna, de a bokros hercegnői teendőkkel végül egyszerűen nem lehetett összeegyeztetni a forgatásokat. A legvalószínűbb, hogy a felmerült eshetőségek mindegyike közrejátszott abban bizonyos mértékig, hogy Kelly végül soha többé ne térjen vissza a vászonra. Ami biztosan tudható, hogy Hitchcock neki szánta a Marnie főszerepét, ám a monacóiak kiakadtak az ötletre, hogy hercegnéjük egy kleptomániást alakítson, így Kelly végül nemet mondott, valamint, hogy a Fordulópont című Herbert Ross-filmben végül Rainier kérésére nem szerepelt. Kelly előadóművészi karrierje néhány felolvasó-estet, narrációt és egyéb kisebb projekteket leszámítva a házassággal gyakorlatilag véget ért.
Persze a filmezés folytatását nehezítette az is, hogy Grace már a nászúton teherbe esett, és 1957 januárjában életet adott első gyereküknek, Caroline-nak, akit aztán még két gyerek követett. A visszaemlékezések szerint a hercegné nem volt túl erősen jelen a gyerekei életében, akiket szüleik helyett jórészt dadus nevelt, amikor pedig mégis, akkor kemény szabályaival saját keménykezű anyjának módszereit vitte tovább, a keze is eljárt. De azért főleg hercegnéi teendőivel volt elfoglalva, jótékonysági kezdeményezésekben vett részt, ő volt a monacói Vöröskereszt egyik elnöke, patronálta az árvaházat, amelyet a legendás Josephine Baker vezetett, de AIDS ellen küzdő és gyerekeket segítő civilszervezethez is köze volt.
Egyes memoárok finomabban, mások élesebben nyilatkoztak a hercegi pár házasságáról, hol aranykalitkaként említve, hol egyenesen extrém boldogtalannak írva le azt, amelyben a herceg számos szeretőt tartott és dekadens, becstelen életmódjával és kétes erkölcsű barátaival taszította a megalázott hercegnét. A helyzet megítélését az is nehezíti, hogy Grace Kelly hollywoodi sikereivel és uralkodói családba házasodásával feliratkozott azon hírességek sorába, akiről újabb és újabb leleplezőnek szánt kötetek jelentek meg – a botrányfaktort pedig, amit ezekkel a könyvekkel szerzőik meglovagolhattak, végképp az egekig fokozta a hercegnő hirtelen halála.
1982. szeptember 13-án Grace épp legkisebb gyerekét, Stephanie-t vitte az iskolába, ahol a lány épp megkezdte volna tanulmányait – egy véletlen miatt vezetett ő, nem pedig sofőr – amikor vezetés közben a hercegné sztrókot kapott. Emiatt elveszítette uralmát az autó felett, ami – bár lánya próbálta visszairányítani az útra – lesodródott az útról, és lebukfencezett egy nagyjából negyvenméteres hegyoldalon. Stephanie enyhe agyrázkódást kapott és egy nyakcsigolyája sérült, és az elsőként nyilvánosságra hozott hírek alapján anyja sérülései sem tűntek életveszélyesnek: combcsontja tört, valamint mellkasi sérülései voltak. Így a közvéleményt még jobban sokkolta, amikor másnap bejelentették, hogy a hercegnő egy nappal baleset után a kórházban meghalt.
Kelly ugyanis a baleset után még egy sztrókot kapott, ami, együtt a balesetet okozó első sztrókkal és a balesetben szerzett sérülésekkel, már annyira károsította a színésznő agyát, hogy a kórházban megállapították az agyhalál tényét, a herceg pedig úgy döntött, hogy lekapcsolják az őt életben tartó gépekről. Monaco és Kelly hazája, az Egyesült Államok egyaránt döbbent gyásszal fogadta a hírt, és természetesen a konspirációk is hamar beindultak: miért vezetett Kelly, megrendezett volt-e a baleset, és így tovább – egy elmélet szerint a hercegnőt egyenesen meggyilkolták, éspedig előre eltervezetten, az ügyben pedig a maffiának és a Vatikánnak is benne volt a keze. Halála idején Grace Kelly mindössze ötvenkét éves volt. Temetésén többek között részt vett Cary Grant, Nancy Reagan, és Diana walesi hercegnő is – aki tizenöt évvel később egy hasonlóan tragikus autóbalesetben halt meg. Grace Kelly halála váratlanul jött, körülményei miatt – főleg mert sofőr helyett a vezetést közmondásosan utáló Kelly vezetett – pedig sokan az említett Grimaldi-átok beteljesülését látták benne. Akárhogy is: III. Rainier herceg nem nősült újra. 2005-ben bekövetkezett halála óta ő és Grace Kelly egymás mellett nyugszanak a Grimaldi család kriptájában.
