Kultúra

Kilencvenhat évesen is új sorozattal áll elő Sir David Attenborough

Jeremy Selwyn - WPA Pool/Getty Images
Jeremy Selwyn - WPA Pool/Getty Images
Az ötrészes Wild Isles jövő tavasszal érkezik majd a képernyőkre.

Sir David Attenborough neve megkerülhetetlen a tévézés, az ismeretterjesztő filmek, illetve a modern környezetvédelem történetében, hiszen az elmúlt közel hetven évben elképesztő tempóban készítette el a világ legkülönbözőbb részeit bemutató filmjeit, valamint állt ki a környezeti problémákat megoldani, vagy enyhíteni próbáló ügyek mellett.

A néhány hónappal ezelőtt másodszorra is lovaggá ütött tudós életét, illetve az emberiségre gyakorolt hatását korábban hosszú cikkben mutattuk be, mit sem sejtve arról, hogy Attenborough jóval kilencven felett is komoly tervekkel rendelkezik, és eszébe sincs befejezni a munkát: előbb a karanténba zárt bolygóról készített új filmet, majd a The Green Planet-en dolgozott, most pedig újabb projektnek ér lassan a végére:

ez a BBC-nek készülő Wild Isles, azaz a Vad szigetek, ami öt epizódban mutatja majd be Nagy-Britannia és Írország állat- és növényvilágát.

A három év alatt, fényszegény környezetben is kitűnően működő kamerákkal, 4K-minőségben rögzített anyagot a Silverback Films készítette, társproducerei pedig a The Open University, a Világ Természeti Alap (WWF), illetve a Királyi Madárvédelmi Társaság (Royal Society for the Protection of Birds) voltak.

A filmet a BBC One-on, illetve a BBC streaming-szolgáltatásában 2023 tavaszán mutatják majd be, más országokban való forgalmazásról pedig később lehet majd többet tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik