Kultúra

Kylie Minogue és Jason Donovan harminc év után ismét egymást ölelik az ausztrál Szomszédokban

CHANNEL TEN / AFP
CHANNEL TEN / AFP

Már forgatják az ausztrál Szomszédok (Neighbours) befejező részeit, amelyről most néhány fotó is napvilágra került. Önmagában ez nem is lenne túl érdekes, leszámítva, hogy a sorozat két legnagyobb sztárja, Kylie Minogue és Jason Donovan ölelkezik rajta nagy boldogan több mint harminc évvel azután, hogy utoljára együtt szerepeltek volna. Mindketten itt, a sorozatban kezdték pályafutásukat még a nyolcvanas években. Minogue Charlene Mitchellt, Donovan Scott Robinsont játszotta, akik a sorozatban összeházasodtak – a pár népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy az epizód igazi közönségsiker volt, megjelenésekor kétmillióan látták Ausztráliában. A friss fotókat az 54 éves énekesnő osztotta meg közösségi oldalán, amelyben közösen szelfiznek a színésszel a forgatáson. „Újra együtt” – írta a fotókhoz Minogue.

A Neighbours amellett, hogy egy sor ausztrál sztár karrierjét indította be – itt kezdte többek közt Margot Robbie, Liam Hemsworth és Russel Crowe is – ez az ausztrál tévétörténet leghosszabb ideje futó szériája is: 1985-ben, azaz 37 éve indult. Idén márciusban jelentették be, hogy pénzügyi nehézségek miatt lehúzzák a rolót. A készítők azonban méltó befejezést akarnak a rajongóknak, így több olyan sztárt is visszacsábítottak a produkcióhoz, akiket már évtizedek óta nem láthattak a nézők: Minogue 1988-ben, Donovan egy évvel korábban hagyta ott a sorozatot.

A befejező duplaepizódot július 29-én vetíti a Channel 5.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik